Van ez a slow dolog, amit ha elolvasok, akkor úgy érzem, igen, ez kell nekem, ez kéne mindenkinek, ki akarna rohanni, amikor sétálni is lehet? Én mondjuk biztos nem. A múltkor például elmentem egy hosszúhétvégés elvonulásra a nővéremmel, mert megérdemeljük. Annyira slow, mi? Úgy nézett ki, hogy pénteken reggel 7-kor kezdtem a munkában, hogy időben végezzek, és már kettőkor beülhessek a kocsiba, amit Táltos Bandi kislepkéstül a munkahelyemhez varázsolt. Sietni kellett, mert 4-kor már istentelen dugó van péntekenként az autópályán. Győrnél egy benzinkútnál kilöktem a kiscsirkét (na jó, átült a szüleim kocsijába), és rohantam is tovább, mielőtt rájön, hogy ö még sosem aludt nélkülem idegenben (remekül viselte, persze ettől vérszemet kaptam, de erről majd később). Sietni kellett azért is, hogy beérjek Budapest belvárosába a fogorvosomhoz f6-ra, milyen praktikus, hogy két legyet ütök egy csapásra. Kelenföldön leraktam a kocsit, metróval be a Ferenciek teréhez, fogorvos, vissza Kelenföldre, el Pest-túlsóra (GPS nélkül, különben nem sport), megnéztem a legkisebb unokaöcsémet, megkapta a sárkányos-pöttyös horgolt takaróját, aztán át Észak-Budára, a nővéremhez. Nem voltam ám fáradt.

Másnap hajnalban keltünk, és indultunk vidékre az elvonulásra tesómmal, mert az olyan slow.

Aztán, mivel a kistulipán is irtó büszke volt magára, hogy mennyire bátorkodott a nagymamáéknál, gyorsan beszerveztem egy hétvégés tanfolyamot a bátyámmal. Pénteken újra a fenti sztori, rohanva, még a dugó elött, de persze volt így is, araszoltunk a pályafelújítás örömei között. Lágymányosnál várt a (másik) nővérem Lili egyidös unokatesójával, szegényt megint csak kilöktem a kocsiból, hogy majd vasárnap jövök, kicsim! mert háromnegyed 6 volt, és hatra mentem a 17. kerületbe, egy random kis utcába. Ha-ha-HA. A GPS (google maps) bedurcázott valamiért, a bátyámnak 15 perce maradt a tanfolyam kezdése elött, hogy elmagyarázza, merre menjek. Budai úrilány vagyok, nekem a 17.kerület egy ismeretlen fogalom, egy érdekes folt a térképen, amit még sosem láttam. Képzelhetitek. De a bátyám szuper, igaz, hogy egy órás késéssel (átlagos délutáni forgalom Pesten), de csont nélkül odataláltam.

Aztán vasárnap délután ki a Pilisbe a kisügyesért, hétfő hajnalban pedig vissza Bécsbe. Utálok 5-kor kelni, pedig a napfelkelte is olyan slow élmény, hát nem?

Aztán egy másik átlagos hétvégén nemzetközi konferencia volt, hálistennek Bécsben, így nem szerveztem gardedámot Tündér Lilinek, azt a tényt, hogy Bandi egész hétvégéket képes a színházban próbálni, elegánsan figyelmen kívül hagytam. Szerencsére szombaton a barátnöm átjött a lányával és megmentett. Vasárnap Lili már borzasztóan sírt, hogy hová megyek már megint. Végül TB-vel elvittek kocsival, különben lekésem a főnököm által vezetett sessiont, ami azért vicces, mert alig találtunk oda, Bandi visszafelé meg egyátalán nem talált haza, mert ö csak biciklivel tud közlekedni. Már nem is emlékszem, hogy TL csak rosszul volt, vagy tényleg hányt is a kocsiban, ezek az apróságok igazán elvesznek a zűrzavarban. Azért délután még átmentünk a barátnőméhez, és otthagytam Lilit, mert a konferenciához vacsora is tartozott, mikor jelentkezni kellett, még jó ötletnek tűnt... TB ment érte este a próba után. Ez így persze nagyon flottul hangzik, de vegyétek bele, hogy ez ezer telefonba és átszervezésbe került, mert valahogy minden annyira képlékenyen alakult, még a vacsorára menet is a K, L és M verziót pörgettem az agyamban, és persze nincs jó megoldás, meg jó terv.

 Aztán ha azt gondolnád, hogy már igazán ránk fér egy nyugis, bécsi hétvége, akkor jön A Nagy Májusi Szülinapozás, amikor 4 családtagomnak is (inkluzíve a frissnégyévest) szülinapja van, ami egy remek, de mind fizikailag, mind érzelmileg kimerítő hétvége. Utazással, nagycsaláddal, rohangálással. Amit persze imádok, és mondhatnánk, hogy nagyon slow dolog a családdal ünnepelni, de pörög reggeltől estig a ki-megy-ki-a-vonathoz, ki-megy-a-tortáért, ki-terít, kinek-kiabálnak-már-megint-hogy-mamaaaaa, ki-hiányzik-már-megint-a-csoportképről, gyerekek-még-egy-kicsit-bírjátok-ki. 

Aztán a főnök meg kitalálja, hogy csinál ilyen scientific retreat-et egy hétvégén, amikor mind elvonulunk valami jó kis hotelbe, mondjuk a Fertő-tóhoz, és jól érezzük magunkat, meg persze mindenki előadja, hogy épp mivel foglalkozik. Aztán persze nem a Fertő-tóhoz mentünk, hanem csak a bécsi erdőig, pénteken hajnalban kezdtem, 3-kor hazarohantam (bicikliztem) a kocsiért (a munkahelyemnél nem tudok parkolni). A napsütötte, péntek délutáni lakásban majdnem elsírtam magam, hogy itt akarok maradni és a díványon heverészni. Aztán persze elindultam a délutáni csúcsforgalomba (Isten áldja a GPS feltalálóját), épp időben kiértem 5-re, amikor kezdtünk (mindenkinek örült rohanás volt, mert az orvosoknak is csak 4-kor van a műszak vége). Egy 15 perces szünetet leszámítva este fél 10-ig hallgattuk egymás előadásait, mondhatnám, egészen elmerültünk a témában, mert az olyan slow. Mikor már nem tudtam, hogy mi a nagyobb bajom, az éhség, vagy a fáradtság (9-kor szoktam lefeküdni), akkor végre megkaptuk a vacsit. 3 fogás, este tízkor, majdnem éjfél volt, mire szabadultam. Szombat reggel f6-kor keltem, hogy még átnézzem az előadásomat,, f7-kor reggeli, 7-kor (!) kezdődött a szakmai program, egy szünet, 11-re vége. Ebéd nincs. Ugye milyen jót mulattunk? Ugye máskor csinálunk majd ilyet?

Elrohantam az IKEÀ-ba (nincs is nagyobb slow élmény, mint parkolóhelyet keresni szombat délelőtt az IKEA-nál), aztán a változatosság kedvéért Magyarországra, a kismókusért. A kis piros kocsi már magától eltalál bárhová a Bécs-Győr-Budapest tengelyen. 

És akkor ezek tényleg az átlagos hétvégék voltak, a tervezhetö programokkal, azokat még el sem meséltem, amikor Bandinak péntek este lemondják a hétvégi próbáit, és akkor gyorsan összepakolunk, és ad hoc elmegyünk Budapestre, családozni kicsit.

Az átlagos hétköznapok? Ma 5-kor keltem, A-terv, B-terv, C-terv után a kislile nélkül elautóztam Budapestre, azóta a SOTE-n ülök. Most 7 óra, már mindenki hazament, mire befejeztem a munkát. Még egy emailt várok Bécsből, aztán megyek a fogorvoshoz, és remélem, éjfélre visszaérek Bécsbe, elvégre holnap munkanap.

Innen is nagy ölelés apukámnak, aki reggel azonnal letette az újságját és indult a vonathoz, mikor kiderült, hogy Tündér Lilire kell vigyáznia Bécsben. Lili ugyanis sírásba tört ki, mikor kiderült, hogy megint utaznia kéne. Valahol megértem.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr188794546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nyirati Rita 2016.06.12. 21:59:32

ez a slow? háááát....

(ami viszont nagyon aranyos, hogy a következők szerepeltek: kislepke, kiscsirke, kistulipán, kislile. szeretem!)