Talán nem árulok el titkot azzal, hogy elmondom, türelmetlen vagyok. Ha valamit kitalálok, akkor azt rögtön meg akarom csinálni, és a hozzávalók teremjenek itt,  de tüstént.

Szóval az úgy volt, hogy már ezelőtt a poszt előtt is akartam írni arról, hogy máshol bezzeg mennyi mindent kapni.

Van nekem ugyanis kedves kollégáim jóvoltából egy vásárlási utalványom az amazonra, nem kevés pénzzel. Szülinapomra kaptam, és eddig nem igazán tudtam, hgy mire is fogom elkölteni, de a múltkor beugrott, hogy HORGOLÓTŰT fogok vásárolni. Mert ott biztos van olyan szép, amire vágyom, színes, átlátszó, modern és nőcis. És tényleg volt,pédául, mint ez:

 

 

 

 

 

 

 

 

de volt ám mindenféle más is, például aluminiumból is színes:

 

 

 

 

 

 

 

és aztán találtam még egész készleteket is, például ez pont annyiba kerül, mint amennyi pénzem van:

Hát nem gyönyörű? Pont olyan a táskája, mint a homeós bogyóimnak, olyan csinosak lennének így együtt a fiókban. Mondjuk a vékonyakra nincs nagy szülségem, mert a kisméretekből nagyanyailag és dédiileg elég jól el vagyunk látva, és nem tervezem a csipke nagybani horgolását, de hát egy ilyen, az mégiscsak készlet, profi meg minden, gondolhatjátok, hogy TB is emellett tette le a voksát.

Borzasztóan beleéltem magam, hogy lesz nekem ilyenem, de mikor megpróbáltuk megrendelni, kiderült, hogy ez a cég csak  az USA-ba szállít.

Puff.

PErsze úgy kell nekem, miért az amazon.com- on nézelődöm, miért nem jó nekem az angol, francia, vagy német amazon? Mert ott alig van horgolótű! És azok se ilyen szépek! Vagy nincs egyátalán! Mert mindig minden jó dolog csak Amerikában van!

És ha már itt tartunk: kinéztem két könyvet (az angol amazonról), de mivel még maradna pénzem, gondoltam, rendelek fonalat. Az angol oldalon 4 oldalon találtam ilyesmit, az amerikain a 70. oldalnál untam el a nézelődést.

Meg igazság szerint rájöttem, hogy fonalat boltban jó venni, ahol megfoghatom, válogathatom, és összepasszinthatom a színeket.

Londonban, a fent is idézett fénykép a belvárosban, egy áruházban készült. Párizsban Viktorral eltévedtunk a Le Bon Marché rövidáru osztályán, és közben ilyen gombokat találtunk. (de hol egy ertelmes bolt a Grabenen? a Kartner Strassen?)

Mert külföldön minden csudaság van.

És azt kell, hogy mondjam, hogy ebben a kontextusban Budapest is külföld, mert a Körúton van ezer Röltex, és egész jó dolgokat lehet találni. Azért még nem London, de mintha közelebb állna hozzá, mint Bécs. Aminek persze én örülök a legjobban, csak az a bibi, hogy én nem ott lakom.

És ha kitalálok valamit, akkor rögtön meg akarom csinálni, és a hozzávalók teremjenek itt, de tüstént.

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr861578124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása