A nagynéném szerint az én koromban már nem viccesek azok a történetek, amikor valami nem úgy alakul, ahogy kéne, persze az én hibámból.  Mert például egy korábbi péntek reggelen

otthonhagytam az útlevelünket (mondjuk az a péntek is megért volna egy blogbejegyzést, mert szimultán dolgoztam a laborban (precíziós munka), nagyon gyorsan persze, hogy befejezzem a kíserletet egy fontos szeminárumig, és közben szerveztem az aznap esti vacsorámat Budapesten a fönökkel, ami nyilván nem mindegy, hogy hol és milyen lesz (de pénteken már képtelenség estére asztat lfoglalni Budapesten), intéztem a kistündér babysittereit és sofőrjeit a hétvégére, amikor konferencián leszek, közben egy harmadik helyen kellett volna lennem, onnan exkuzálnom magam, aztán intézkedni, hogy mégis meglegyen az útlevél, bár hazamenni már nincs idöm (éljenek az elképesztő barátaim), utána szembesülni azzal, hogy a napközis kirándulásból nem értek vissza idöre a gyerekek az iskolához, pedig nekünk megy a vonatunk, közben small talkolni a többi született feleséggel anyukával, akiknek egészen más problémáik vannak, mint aznap este vacsora kettesben a fönökkel 300 km-rel arrébb, amiről nyilván elkésem, ha nem érjük el a vonatot. És szerintük, ha benthagyom a bezárt iskolában Lili iskolatáskáját, akkor megromlik benne az uzsonna maradéka. pillanatnyilagpontleszarom ). 

Szóval nehéz mindent tökéletesen csinálni, ha ezerfelé kell figyelni, és néha véletlenül semmit se szúrok el, akkor is karikatúra kerekedik belőle. Például ez a pénteki nap, ami Lilinek iskolai szünet, nekem viszont Felső -Ausztriába kell mennem egy meetingre, a kedves munkatársaim (akikröl méltatlanul keveset írok) pedig azt ajánlják, hozzam a kiskollégát is. 3 óra utazás, 2 óra meeting, 3 óra vissza, kihagyhatatlan élmények. Már a szervezés is vicces, a kollégák legalább annyit huzakodnak a menetrenden, mint amennyit én szoktam. Végre megvesszük a jegyeket előre, a Westbahnhofról Linzig. Közben persze kiderül, hogy nekem Magyarországra kell mennem utána, a Hauptbahnhfról, szóval ha nem akarok cipekedni, akkor a csomagmegőrzőbe be kéne rakni még hajnalban indulás előtt a bőröndöt. A Hauptbahnhof kb 15 perc tőlünk, de a kisgyalognak néha több, utána meg fél óra villamossal a másik pályaudvar plusz gyaloglás meg várakozás. Kitaláljuk, hogy inkább megyek Lilivel a Haupbahnhofról, mert onnan is megy vonat, csak kicsit korábban, de így legalább nem 9 percünk lesz átszállni Linzben, mint a többieknek, hanem 15. Lemondjuk az előre megvett jegyemet jólkezdődik. Kicsit sajnálom, hogy kimaradunk az osztálykirándulásból, de mivel tudom, mi minden vár még ránk aznap, kicsit megnyugtatóbb, hogy nem kell összevissza tömegközlekedni meg sietni. Persze reggel annyira korán indulunk, és Lili is jó formában van, hogy még bő fél óránk lesz a vonatig, akár a Westbhanhofig is simán elértünk volna, de mindegy. Leülünk Lilivel sakkozni, mert ilyen intellektuális család vagyunk. Mielött kiderült volna, hogy megver, gyorsan szólok, hogy megy a vonat, felcihelődünk, felszállunk. Linz közel van, a kisútitárs is csak ritkán kérdezi meg, hogy mikor érünk a nagyanyóékhoz (hiába mondom, hogy még sírnivalóan messze vannak, jelenleg épp az ellenkezö irányba tartunk :D). Sakkozunk, babázik Lili, unplugged childhood, szuperanya.
Linzben simán megtalálom a buszpályaudvart, kiírva persze minden összevissza, megkérdezzük az egyetlen várakozót, egy fiatal férfit, hogy vajon jó-e ez a terminál. Nagyon határozottan megnyugtat, hogy igen, és ne aggódjak, hiszen ő sem szokott. Még kicsit meg is sértődik, hogy én azért lefényképezem a helyet, és elküldöm a kollégáknak akik még a másik vonaton vannak. A férfi nagyon barátságos, mindenképpen beszélgetni szeretne, kiderül, hogy salzburgi, sclerosis multiplexes (a molekuláris biológiai végzettségem hasonló hatásokat vált ki az emberekböl, mintha orvos lennék, mindig megtudom a kórtörténetüket), de nem adja fel, az aids-re is találtak gyógyszert, erre is fognak. Titokban rásandítok a telefonra, kolléga üzenete szerint total falsch, ahol épp várakozunk, úgyhogy csúnyán szavába vágok az új ismerősünknek, és nagyon, nagyon gyorsan megkeressük a többieket. 
Felülünk a buszra, egy röpke órácskára (ilyenkor télen direkt külön öröm utazni, kabátot le, kabátot fel, kesztyük (2 pár!) meglegyen, pulcsi kell, nem kell, sálat hova rakjam, játekokat kivehetem? stb). Hagenbergbe megyünk, Felső-Ausztria IT fellegvárába, ami konkrétan a helyi kastély melléképületeiben kezdödött, azóta felhúztak pár modernebb tömböt meg kollégiumot a hallgatóknak. 
 Tündér Lili szerencsére mindenkit szóval tart, repül az idö (azt mondta még a vonaton egy néni, aki 3! sorral ült arrébb, és mielött leszállt, odajött hozzánk, hogy micsoda kis Plaudertache (locsifecsi) a kislány :D upsz). Megérkezünk, minden havas, süt a nap, jönnek a helyi munkatársak, meeting, TL szuperül viselkedik, csendben lapozgatja a magazinját (sakkmagazin, mert ilyen intellektuális család vagyunk :D), elrendezi a Monster High babáit (mert ilyen intellektuális csa.. ja, nem), rajzolgat, figyel. A white boardra felrajzolt egy rakétakilövést, csillagokat, a Holdat, egy ellipszist, és ráírja az ákombákom betüivel, hogy Plutó (később odaadtam neki a telefont, mert unplugged childhood ide vagy oda, nem gyereknek való egy kétórás meeting). A végén az egyik kollégám menőzni akar, kérdezi Lilit, hogy tudja-e, hogy a Plútó nem is bolygó. Lili mondja, hogy tudja, mert most már egy törpebolygó (Zwergplanet, alapszókincs). Srácnak nincs több kérdése (persze nem tudhatja, hogy Lili pont a héten volt a bécsi csillagvizsgálóban a nagyapjával, naptevékenységeket figyelni). Már visszafelé buszozunk (idáig voltam szuperanya, és lelkifurdalás nélkül passzolom át a gyereket a kolléganőmnek, aki úgy tünik, egyelöre szívesen beszélget babákról, ruhákról és hajfonásról), mikor rájövök, hogy pont azt a vonatot érjük el, ami egyenesen megy Linzből Magyarországra, és ha reggel mégis magammal hozom a bőröndöt, akkor átszállás nélkül repülhetnénk Győrig. Kicsit sírok. Mindegy, így lesz egy óránk Bécsben, gondoltam rendesen megebédelünk a kiscsirkével, van a pályaudvaron indiai, már elöre örülök. 
Csakhogy a vonat Linzben 35 percet késik, veszünk inkább valami hideget, hátha a végén Bécsben egyátalán nem lesz időnk a két vonat között. A várakozást leszámítva aztán egész jó az utunk, csak hát fáradunk lassan mindketten (bár én lazultam, mert a kolléganöm a vonaton is tündéri babysitternek bizonyult).
Végülis volt fél óránk, amikor kényelmesen pihengetünk Lilivel Bécsben (amíg rám nem jön a frász, hogy két perc múlva indul a vonat - mert mindig elfelejtem, hogy telefonos applikáció azt mondja meg, h mikor fut be a vonat, nem azt, h mikor indul. Lili szerencsére baromi fegyelmezetten kapta össze magát meg a cuccait, kabátot, kesztyüt, táskát, ennivalót, játékot és robogtunk fel a vágányra). Ott kiderült, hogy bár Bécsből indul a vonat, azért még Linz irányából bevár egy másikat. Igen, abból az irányból, amiből azóta is bő félórás késéssel érkeznek a szerelvények.
Győrben 40 percünk lett volna forintot szerezni és átballagni a távolsági buszokhoz, de mivel a vonatunk is pont 38 perccel indult később, kezdek aggódni, hogy nem érjük el. Következö busz egy órával később, eszerint nem fél 8-ra, hanem f9-re érünk Tszm-re. Lassan a tököm is kivan (persze, mert hülye vagyok, és mindig elöre izgulok), a kismóka viszont elképesztően jól bírja a gyürődést.
Amíg várunk, várakozunk a peronon, összeismerkedünk egy kedves szolnoki lánnyal, hívott minket, hogy üljünk mellé a vonaton is. Japán írásjeleket tanít a kistürelmesnek (egyébként volt helyjegyünk, de a Kijevbe tartó vonaton szalaggal, matricával le volt zárva az a vagon, ahol a helyünk lett volna - ez csak nekem fura?). A vonaton vált nekem pénzt egy kedves fiú (miután mindenkinek elsírom, hogy le fogjuk késni a buszt, ha még atm-be is kell rohangálni. Miért, ti nem beszélgettek a fél vagonnal utazás közben? :D), és amikor kezdek megnyugodni, hogy mindjárt vége a napnak, akkor ír anyukám viberen, hogy van-e kulcsom, mert ök igaziból színházban vannak aznap este.
Paaaaaffffff.
Igen, elvileg tudtam, hogy van aznap színházjegyük. Nem, nincs kulcsom. Nem, ha azt mondom, jövünk hétvégére, akkor péntekre gondolok, nem szombatra (bár nagy volt a kísértés, hogy szombaton jöjjünk). Ha csak fél órával hamarabb írja, még Bécsben lennénk, és nem szállunk fel. Ha mentem volna egyenesen Linzből Győrbe, akkor oda tudták volna adni a kulcsot. Ha _bárhogy_ máshogy döntök, akkor jobban alakult volna.
Egyébként a buszt így is, úgy is lekéstük volna, mert a vonat nem csak, hogy nem hozza be a késést, hanem rá is tesz két percet. Elsétálunk a színházba, közben hangosan Figarót énekelünk, Baross Gábor rézszobrával fotózkodunk, röhögcsélünk Tündér Lilivel, tartjuk egymásban a lelket, mert a folyamatos tervezés, újratervezés, várakozás, figyelés és kommunikáció baromira lefárasztott már mindkettőnket.
A színház előterében Lili még egy jól hallható jóestét kívánokkal lopja be magát a jegyszedő nénik szívébe, szavuk nincs az ellen, hogy két órát ott hajléktalankodjunk a bőrönddel, kajás zacsikkal, kakaós italainkkal. A szünetben a szüleimen kívül más ismerőssel is találkozom, komolyan, #mindenholotthonvagyok. 
Fél tízkor vége, a kistündér derekasan tartja magát, pedig reggel hatkor kelt, utazott 8 órát, várakozott 4 város különbözö helyein 6 órát, megismerkedett 10 új emberrel, felelt szépen, ha kérdezték és lassan 16 órája fenn van. Egyedül azután borul ki, hogy elalszik a kocsiban, és otthon felébred, ahogy kiveszem. Öszintén szólva totál megértettem, még ha kezelni kicsit nehéz ist. 
És a helyzet az, hogy nekünk rengeteg ilyen napunk van, hiába próbálok lassítani, és hetente legalább 2 szociális eseményt lemondani (ha nem többet), mert még ha idöben bele is férne, akkor sem bírjuk. És mostantól nem lesz lelkiismeretfurdalásom se, ha nem jön össze minden tökéletesen, és elfelejtek valamit, akkor már inkább nevessünk rajta egy jót. Csinálja jobban valaki, ha tudja.
imgx_3248.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr4514639206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nux vomica 2019.02.23. 18:46:55

Háát, volt egy napotok.
Büszke lehetsz TL-re a szocializált viselkedésére, a németről könnyen magyarra váltás is megér egy blogot.
süti beállítások módosítása