2010.04.18. 13:00
COSTES
Hm.
Sokáig húztam-halasztottam ezt a bejegyzést, mert nem akartam semmi rosszat írni a Costesről viszont sok szempontból csalódás volt.
kép: http://www.diningguide.hu
Aki látta a Lecsó című rajzfilmet érteni fogja mire gondoltam, aki nem az nézze meg kedvenc részemet.
Remélem nem baj, hogy nem magyarul van (nem találtam meg) a lényeg nyilvánvaló. Mivel én két héten keresztül arra treníroztam magam, hogy a könnyeimet fogom törölgetni minden fogás között, elkerülhetetlen volt, hogy sírás csalódás legyen a vége.
(Grillezett zöldségekből készült erőleves)
A vágyaimba nem fért bele, hogy a levesbe belepottyanjon egy kis csonthártya amire ráharapva azt hittem letört a fogamból egy darab, vagy hogy a libamájban maradthat egy kis érdarab (ín? Fogalmam sincs, egy kis damilszerű vékony szál amit utálok elrágni/elvágni). Ezek előfordulhatnak amúgy, csak nem az én fejemben elképzelt varázslatos ebéd közben. Most nem alszom majd nyugodtan, mert azon fogok gondolkodni álmatlan perceimben, hogy talán egy másik, két vagy háromcsillagos helyen, olyanok lennének-e az ételek mint ahogy megálmodtam?
Kétlem. Olyan magasra tettem a lécet, hogy lehetetlen volt átvinni.
(Szerencse, hogy nem vagyok híres blogger, különben most százával érkeznének a kommentek, hogy Afrikában éheznek, én meg ilyen *********-on kesergek miközben válság van. ***** anyját az ilyeneknek.)
Semmi sem volt tökéletes? De!
A séf ajándékba küldött kókuszhabja tökéletes volt. Nem álomszerű, de száz pontból száz. Minden benne volt amit imádok a kókuszban. Nem volt édes, nem volt tolakodó, hanem könnyed, légies és visszafogott. Ahogy az édent elképzelik egy Bounty reklámban.
Még valami.
„Mur/oise”–Csokoládédesszert málnás piquillo paprikafagylalttal
Ezt minden embernek meg kellene kóstolnia, aki szereti a csokit vagy a málnát vagy az aranyat. :)
Életem legfinomabb fagylaltja volt, és ha egy hangyányival paprikásabb lett volna, simán megérdemelné a száz pontot, de így meg kell elégednie a kilencvenkilenccel.
Kár, hogy nem lehet(?) bemenni egy ilyen helyre, és rendelni csak egy desszertet. Hetente biztosan élnék vele.
Aki szereti a súlyos ezüstöt a szájában, a dizájnos bútorokat, a különleges ízeket, vagy csak egy nagyon fontos vendégének szeretné megmutatni, hogy Budapesten is lehet világszínvonalú étteremben ebédelni, annak bátran ajánlom a helyet. A többiek meg ne érezzék cikinek nem végigenni az étlapot, hanem rendeljenek egy bármilyen levest, aztán kérjenek csak egy desszertet. Paprikásmálnásfagyis-csokisat például, mert azt egyszerűen muszáj.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
missMarple 2010.04.18. 22:18:43
§ Gerendai élőben visszafogottan normális,ellenben a riport-riport hátán kisfilmekben nyújtott 3D-s alakításaival
§ kis helyre beszuszakolt asztalok mellett lehet merengeni és összehasonlítgatni stílusokat és nyilatkozatokat, de csak addig, még a jóleső zsongás nyílvánvalóvá teszi:csak egy étterembn vagyunk...
§ olyan ez, mint amikor sokat és sok helyen olvasunk egy színházi darabról, aztán az előadáson folyton felidézni próbáljuk az olvasottakat : örülünk a bejött poénnak, bólogatunk egy csattanó hallatán ás megértően csippentünk szemünkkel, ha ismerős a szöveg.
§ mindenesetre én elfogadtam a rendezői koncepciót
§ hálás vagyok a megszokott ízekért és hálás a szokatlanért.Hát itt aztán tobzódtak a rendkívüli ízek és együtthatásaik...
§ a kókuszhab (megjegyezhetetlen néven)valóban határkő volt!
§ volt főszereplő, aki élvezte lehetőségeit, és volt derék beugró, aki nem szolgált rá a bizalomra,mindenesetre,mintha a csapat tudatában lett volna a csapattagok és a VENDÉGEK jelentőségének
§ jó buli volt! emlékezetes.
Utolsó kommentek