Végre egy igazi pihenőnap! A reggel persze nem indul zökkenőmentesen, beígértek nekünk valami buszt a tv-toronyhoz, de aztán mégse, mert nem vagyunk annyian, de aztán mégis, de mégse.. mindegy,az egyik lengyel lány, akinek útikönyve is van, kezébe veszi a szervezést, hogy 1. menjünk metróval, 2. menjünk mind együtt, mert akkor biztos kapunk csoportkedvezményt. Ez úgy 25 embert jelent, akiből 20 még váltani is szeretne (már megint), szóval először közösen elsétálunk a bankig, végigvárjuk, míg mindenki vált (a mániájuk, hogy 10-20 eurókat váltanak csak be, aztán csodálkoznak, hogy hipp-hopp elfogy), és akkor már végre indulhatunk is. A metróban először mind megszálljuk a jegyautomatákat, persze csak a lengyel lány tudja, hova is megyünk pontosan, végül ő veszi meg egyesével mindenkinek. Nem baj, van időnk. A tömegközelekedés egyébként nagyon olcsó.

a hülyéknek annyi metrójuk van, hogy nem is tudnak örülni már egy négyes metrónak

A metró mellett üvegfal van, mint reptéri transfer vonatokon, nagyon vicces. Végre jön egy szerelvény, persze már így is tele, de sebaj, láttuk ám mi a youtube-on, hogy kell, nyomakodunk felfelé. Csak mikor bezárulnak az ajtók, vesszük észre, hogy az egyik hegedűs lány kintmaradt. Nem egy túlélőtípus, ráadásul így mindenki rá vár az átszállásnál (kis hülye). A tömeg meg nagyon durva volt, csináltunk pár fotót.

nagyon jó emberek, nagyon kis helyen

A TV-toronynál (Oriental Pearl TV-tower), meg hirtelen mindenki elfelejti, hogy csoportos jegyet akartunk, csak az a kérdés, hogy a tetejéig vegyük, vagy csak félútig? Mi persze a tetejéig, nem is gondolkodunk rajta (bár elég drága). Bemegyünk, és beállunk a kilométeres sorba, ami a liftre vár. Időközben kiderül, ha hagyunk 10 centit, magunk és az előttünk álló között, azt a kínaiak úgy értékelik, hogy mi igaziból nem is a sorban állunk, és gyorsan elénk tolakodnak. Olyan észrevétlenül, és gyorsan, hogy alig vesszük észre (vagy mert mindegyik ugyanúgy néz ki). Ez okoz némi feszültséget az európaiak között, de felvesszük a kesztyűt.

A lift szupergyors, közben lágyhangú kínai lány sorolja az érdekességeket (angolul is), félúton átszállás, újabb sorok.

kicsit ködös, kicsit szürke,kicsit menő

Fent jó, fényképezzük egymást és bámuljuk a felhőkarcolókat, főleg ezt (a világ második legmagasabb épületét). Ha gyorsabb vagyok, lefotózhattam volna egy nagyon cuki másfél éves kislányt, aki épp lefényképezi (próbálja) az anyukáját, hiába, ezek korán kezdik.

nevelik a kémeket

Ha legközelebb megyek, tuti csinálok egy sorozatot kínai kisgyerekekkel, így most nem voltam olyan szemfüles, és sok jó képet kihagytam, de például az előzőleg már posztolt, boltból kinéző kisfiú nagy kedvencem. A szülőknek meg tetszett, hogy nekem tetszik a gyerekük, és sokszor ők maguk állították meg a kis cuki tankot, ha látták, hogy le szeretném fényképezni.

magas házak. naés? a magyar nők meg szebbek.

Jah, fent a toronyban újfent megtapasztaljuk, milyen lazán kezelik a kínaiak a vécé témáját, mert az ajtót konkrétan nem lehetett becsukni, így csinálok egy pár képet a folyosón állva az egyik hegedűs lányról , hogy hogy pisil (tudta, és persze beleegyezett, csak nagyon röhögött).

N.H.-né különös vonzalma kiszolgáltatott szituációkban leledző embertársai iránt, messzeföldön híres

Az igazi kaland viszont egy emelettel lejjebb várt ránk, ahol szélvédett körfolyosó helyett egy szeles teraszon találtuk magunkat, aminek átlátszó plexilap volt a padlója.

négyből két láb nagyon remeg

Na most én a Westendben arra az icipici kis háromszögre is félve lépek, pedig ott csak egy emelet van alattam, nem 300 méter, mint itt. TB persze kötelez, hogy tegyünk egy kört, és néha eszeveszetten elkezdett ugrálni mellettem, hogy csak úgy döng a padló, van is olyan felvételünk, amin sírós hangon kiabálok, hogy utállak, nagyon utállak, ő meg persze röhög.

szupermagyar

Ezt az ugrálósdit mással is eljátssza, szinte mindenki csak egy-egy fénykép kedvéért kúszik rá az üveglapra, és míg kínosan mosolyognak a kamerába, TB elkezd mellettük ugrálni, erre sikoltva menekülnek. Szerencsére a kínaiak értik TB humorát, mindig nevetés a vége.

A torony egyénként nem csak a kilátás-élménnyel készült, van fent játékterem és mini hullámvasút is, elszórakozunk még itt egy darabig. Közben a társaság széthullott, így csak ketten indulunk tovább a szomszédos oceaniarumba. Itt rengeteget fényképez TB, elég jók az akváriumok. Van például egy kisebb, ahol különböző korú cápatojások vannak, látszik benne a kiscápa, ahogy eszi a kis úti elemózsiáját. Igen, tudom, ez állatkínzás, és nem tudom, milyen esélyei vannak egy fogságban született cápának, de nagyon helyesek.

Cápali

Aztán van olyan mozgólépcső, ami egy akváriumba megy bele.

mind a ketten kíváncsiak, de az egyikük kicsit fél is

Meg itt található a leghosszabb akvárium alatti üvegfolyosója, ha jól emlékszem, 150 méter, és ég mozgó járda is van, ha lusta lennél sétálni, vagy nem akarsz a lábad elé nézni, mert leköt a fejed felett elúszó óriásteknős.

Mögötted!!!

Na ez a százötven méter kb egy órába telt nekünk, mindent megnéztünk apróra.

a májával lehet valami

Volt rájákkal teli hatalmas akvárium is, ott is üldögéltünk egy fél órát, azt hiszem, az ilyen helyeket nekünk építették.

ezt a pulcsit már láthattátok valahol

A medúzás akváriumokat is.

szép a víz a háttérben

Szóval estig ott lébecolunk, gyönyörködünk, fényképezünk. Utána egy kisboltban veszünk vacsit: kinézet alapján választunk, mikor valamiről megkérdezzük az eladót, hogy az milyen ízű, lelkesen mutogatja nekünk a kínai írást rajta. Ja, mondjuk, így már világos, és megvesszük. A szobában vacsorázunk, a társasági életünk kezd ellaposodni. (cserébe nézünk pár vicces kung-fu filmet) Bár még meghallgatjuk, ki merre járt, mindenki tele van élménnyel, pedig a szélrózsa minden irányában voltunk, ez a Sanghaj egy ilyen jó kis hely.

Nem így képzeltem, de jó látni a Jangcét. A Nílusnál éreztem ezt először, szeretem ezeket a folyókat, amikről olyan sokat tanultam, hallottam, olvastam. Olyanok, mint egy valami élő őskori állat, úgy képzelem, hogy sokat tudna mesélni egészen régi időkről, mikor még Konfuciusz áztatta benne a lábát.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.