Régebben volt egy bejegyzésem, amiben elhatároztam, hogy a többi blogger példájára én is gyűjtögetem majd itt a blogon, hogy miért is vagyok épp boldog. Már nem is emlékszem, mi volt a címe, de az biztos, hogy azóta nem írtam ilyen bejegyzést, pedig lett volna miről. Most újfent elhatároztam, hogy gyűjtögetni kezdek, mert az jó :) Aztán elhatározás ide vagy oda, a boltból hazafelé (a zacskóban a mogyoróval) mégis lusta voltam, hogy elővegyem a telefont, és lefényképezzem a sarki borszaküzlet fényeit. Pedig olyan szép, volt, hirtelen úgy rácsodálkoztam, lehet, lemosták a kültéri lámpákat, és most szebben ragyogtak. De megálltam, nézelődtem pár percig, a hagyományos T-betűs bécsi ablakokat, a pislákoló mécseseket bent az asztalon, a fényfüzért a kirakatban. Kár, hogy nem iszunk bort, ez olyan ideális beülős, beszélgetős hely, jó benézni az utcáról vágyakozva.

Mostanában olyan tökéletes napjaim voltak egyébként, főleg Home Office-ban dolgoztam, itthonról, nyugiban, kint sütött a nap, délután lebicikliztem a kondiba (jajj, csak visszafelé ne kéne jönni, csupa hegymenet), járt a mosógép, rend van és tisztaság, és ha nem gondolok gyakran a közelgő védésre, akkor teljes a boldogság. Csak horgolni kéne gépelés helyett.

Ja, a múltkor, vasárnap délután, mikor hazajöttem a táborból, és az enyémek még síeltek, és egyedül voltam, kicsit dolgoztam, de mikor az általam kitűzött, munkavégzésre szánt idő letelt, pont felhívott az anyahajó, hogy menjek át egy teára. Az ilyeneket mindig lemondom bokros teendőimre hivatkozva, de ezt most mégsem. És tök szép idő volt, és felvettem az új farmerkabátom, és átsétáltam (bicaj a cégnél van, pedig úgy még tökéletesebb lett volna). És tökre örültek nekem, a kislány rögtön befészkelte magát az ölembe, tökre otthon éreztem magam, én, a bezzegnagynéni, teáztunk, meg dumálgattunk, meg kicsit horgoltunk és játszottunk, aztán eljöttem. Jók ezek a spontán dolgok, és mindig elfelejtem, mennyi minden belefér két órába.

Meg találtam ilyen szép szappant. Citromfűillatú, és olyan szép, úgy illik a szappantartóhoz.

Nem tűnik valami nagy számnak így a képen igaz? De engem nagyon feldob, valahányszor megmosom a kezem :) 

Felhívtak egyébként attól a cégtől, ahol nem-hivatalos állásinterjún voltam, hogy április elsején szeretettel várnak a hivatalos fordulóra. Németül beszéltem a HR-s csajjal, ez jobban leizzasztott, mint a másfélórás kondi, de mivel ehhez az álláshoz németül és angolul is kell tudni, nem mondhattam, hogy váltsunk át angolra. Így jár, aki elhanyagolja a némettudását.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.