Szóval volt a hétvége, meg az a hosszú lista.

öööö.

Meg tudom magyarázni.

És egyébként egész sok mindent megcsináltam, és ami a lényeg, én elégedett vagyok.

Szóval pénteken voltunk IKEÁ-ban, de nem kaptunk olyan függönyt/szőnyeget, amilyet kigondoltunk. Nem lesz olyan egyszeru ez a nappali-ügy. És meg kell mondanom, én eddig nagyon védtem az IKEÁt, de az elmúlt 1-2 évben ez a mélyrepülés, amit produkálnak, elég zavaró. És nem csak azért, mert a kedvenc butorszinunket szuntettek meg.

ja, és hazafelé a villamosmegállóban egy galamb orvul leszart. Még jó, hogy már majdnem otthon voltunk.

A péntek további részére viszont nem emlékszem, majd megkérdezem TB-t. Rémlik, hogy rosszul voltam, és kóvályogtam, aztán vacsoráztunk is, de egyébként teljesen kiesett. Talán mostam?

Szombaton szuper reggelünk volt, ha mindenkinek lenne egy ilyen mondjuk félévente egyszer, nem lennének világháborúk. Persze ez nem kedvezett a tervszeru munkának, de sebaj. Aztán TB elment dolgozni, én meg tettem-vettem, rendezgettem, vásároltam (enni), és kettokor elindultam a céghez, mert hogy ott volt a biciklim. Ezerszer ellenoriztem, hogy nálam van-e a belépőkártya, meg a külső kapu kulcsa, de az csak a harmadúton jutott eszembe, hogy a biciklikulcsomat otthonhagytam. Persze akkor már nem volt idő hazamenni, ezért inkább egyenesen begyalogoltam a színházba, ahol TB már várt az ebéddel. Nagyon elegánsan, frakkban és cilinderben* fogadott, valamint Ed Hardy cipőben, a barátaink szintén többé kevésbé hasonlóan ünnepélyesen. Teljesen alulöltözöttnek éreztem magam a farmerben/kapucnispulcsiban. Mondjuk a múltkor, mikor szoknyában voltam és szépcipőben, TB hajléktalannak öltözött** (és úgy jött ki velem a boltba), szóval nehéz követni a dress-code-ot.

Hazafelé bőrig áztam, már másodszor a héten, de szeretem, hogy legalább annyira meleg van, hogy nem fáztam (legalábbis, amíg mozogtam).

De annyira fáradt voltam szombaton, kicsit aludtam is, meg rendberaktam az otthoni dokumentumokat, elraktam vééééégre a téli ruhákat és kiporszívóztam a hálószobát. Megjött nd, és a fiúk elmentek moziba, meg kicsit bulizgatni, engem meg mintha fejbevertek volna, alig tudtam csinálgatni a listás dolgokat. Kenyeret is akartam sütni, de azt meg elfelejtettem. Nem, sok szempontból nem volt sikersztori a hétvége.

Vasárnap átjött a barátnőm, kapott reggelit, és fontos dolgokról beszélgetett velem, TB aludt kb ebédig, mert valamikor hajnalban találtak csak haza a bohémek. És főztem, meg horgoltam (mindjárt kész), meg befejeztem az egyik könyvet (Kísértések á-tól cett-ig) a halomból. A kis lépéseknek is tudok örülni.

Tb kivitte nd-t a vonathoz, aztán összeszedtük Ágit és besétáltunk a belvárosba fagyizni. Annyira hideg volt, el sem hiszem, hogy május van, kordbársony zakó volt rajtam és nagykendő - teraszon szeretnék üldögélni esténként, nem tempósan gyalogolni, hahóó!

A városból már négyen jöttünk vissza (nem, nem úgy, ahogy gondoljátok), Encit rendeltük a fagyizóhoz. Otthon teáztunk, dumáltunk a lányokkal, már nem is emlékeztem, mi van a hétvégi listámon. Remélem, ti sem.

 

 

*Rigoletto

**A karmeliták dialógusai

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr352907617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Astridnapló 2011.05.16. 20:02:36

Óóó, most, hogy nézem a blogod, végre eszembe jutott, mit álmodtam!!! Te szerepeltél benne, tök jó barátnők voltunk, és Amerikában jártunk! :)

Astridnapló 2011.05.16. 20:09:09

@Nils Holgersonné: Oké, akkor mikor indulunk? Vagy előbb barátkozzunk össze? :)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2011.05.16. 20:16:48

nekem mindegy a sorrend :D gondolom, ha elindulunk, előbb-utóbb kénytelenek leszünk összebarátkozni. Míg fordítva ez nem igaz :D szóval? TB is jöhet?

Astridnapló 2011.05.16. 20:29:23

@Nils Holgersonné: Hát, ha ragaszkodik hozzá :) Asszem ő is szerepelt az álmomban... de mellékszereplőként.

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2011.05.16. 20:35:05

mellékszereplőőőő? akkor az tényleg álom volt :)
mit csináltunk Amerikában?

Astridnapló 2011.05.16. 20:38:16

@Nils Holgersonné: De látod, még az én álmomban is melletted van, milyen rendes.
Nem tudom, arra már nem emlékszem, csak valami szép nagy kertes házra, és most ugrott be az is, hogy te voltál ott, hogy megláttam a blogod :)
süti beállítások módosítása