Nils Holgersonné 2011.06.10. 10:41

Helyzet

TB lelépett Budapestre, én meg eljöttem Tszm-re, nincs is jobb találmány a Home Office-nál. 

Tegnap este anyukámmal feltöltöttük a készleteket, csináltunk testvajat, sminklemosót, és végre kipróbáltuk a naptejet (persze pont ma elég felhős az ég, szóval a teszt még hátravan), meg egy csalános krémet - nagyon kíváncsi vagyok. Előzékenyen anyukámra hagytam a csalán aratását, bár legalább mellette álltam és drukkoltam. Cserébe én vágtam össze, basszus még gumikesztyűn keresztül is csípett. A krémet még nem kentem fel.

Tegnap már így is tetőtől talpig krémesek voltunk, mert ugye nem hagyjuk a drága nyersanyagot veszendőbe menni az edény falán, vicces volt, a végén apukám is kapott belőle, mert mi már olyan ápoltak voltunk. Nagyon örült neki, képzelhetitek.

Lehet, bérelek valamelyik laborban egy bench-et (asztalt) és saját krémgyártó vállalkozásba fogok*. Gimiben, mikor már körülbelül körvonalazódott, hogy ki milyen irányban tanul tovább, egyszer a lányokkal egy ebéd közben leosztottuk a szerepeket. A terv szerint én kozmetikai labort alapítok, Orsi lesz a jogászunk, Anna a PR-osunk, Zsófi a márka arca. Talán voltak még többen is a cégben, rájuk emlékszem biztosan. És a helyzet az, hogy ma is pont ugyanannyi esély van rá, hogy ez megvalósuljon, mint több, mint tíz évvel ezelőtt (vagyis a megfelelő iskolát már mindenki elvégezte, szóval akár még több is). Jó buli lenne.

 

 

* ennek pont annyi az esélye, mint hogy megvesszük a tszm-i házunkat. De azért jó néha álmodozni.

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr972972647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

caravela 2011.06.10. 21:36:37

én erre miért nem emlékszem? de tényleg jó buli lenne!!! jajj, én is kivagyok mostanában, jó lenne ha összejönne a tali, bjs

Zazálea 2011.06.10. 22:32:26

jobban hangzott ez a bejegyzés!

Zazálea 2011.06.11. 08:51:44

és az meg már csak reggel jutott eszembe, hogy ti biztosan puhatestűek vagytok :o)))

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2011.06.11. 14:03:40

@caravela: entao, tudo bem? vamos nos encontrar na segunda feira, ta bem?

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2011.06.11. 14:04:31

@Zazálea: ehhe, kösz, most így, hogy kihagytam pár hetet a kondiban, nem tűnik viccesnek :)

Zazálea 2011.06.13. 09:19:04

hát tudod, én az izmos, feszes kis testemmel könnyen írok ilyeneket, bár éppen nem ebben a jelentésben gondoltam rátok :o)
süti beállítások módosítása