A hétvégén katasztrófaturistáskodtam Mo-n, mert annyira ígérték a havat meg a hideget, de nem mentem eléggé keletre vagy délre, úgy látszik, mert hideg ugyan volt, de hó csak szombat éjjelre, és az sem volt olyan hú, de nagy kihívás, éppen csak szép volt.

Persze azért még pénteken felhívtuk a legidősebb rokonokat, hogy megvan-e mindenük, de megvolt, és aztán a boltba sétálva is leszólítottunk egy kétmankós nénit, aki elég lenge ruhában nagyon lassan haladt a járdán, hogy vegyünk-e valamit, de vidáman mondta, hogy neki van gondnoka, a Teri lányát osztották be hozzá, szóval meg van mindene, köszöni szépen, épp csak átugrik ide a Gizikéhez. A társaságnak viszont nagyon örült, és mivel nekem fogalmam sem volt, hogy ő kicsoda, eléggé meglepett, hogy apukámat rögtön leMarcinbácsizta*, mert a faluban így hívták a nagypapámat, és mikor mondtam a nevem, rögtön emlékezett is, hogy mesélte a Teca neki, mikor születtem. Mi viszont fáztunk, szóval csak végtelennek tűnő három házig kísértük, szerencsére akkor ő meg is érkezett, mi meg mentünk tovább a boltba.

Otthon meg egész nap ropogott a tűz, én ültem a sutban és horgoltam, meg sütöttünk anyukámmal, főztünk testvajat meg szappant, meg dumáltunk egy csomót. Jó volt, és a szappanfőzéshez is jobban megjött az önbizalmunk (a fél évvel ezelőtti kávés óta nem csináltunk) , bár majdnem hagytam az egészet a csudába, utálom, mikor nem vagyok valamiben biztos, és nem vagyok elég alapos a részletes utánaolvasáshoz. Mondjuk így, hogy nem hajtott a tatár, azért egész jól tisztáztuk a sötét foltokat, és szerintem szuperul sikerült a szappan, de ez csak 4hét múlva fog kiderülni. Mindenesetre már vannak új terveink.

Itthon volt egyébként egy alsó hangon is negyvenéves darab szappanunk, inkább csak kuriózumként tartottuk, esetlegesen tervbe volt véve hogy megpróbálom lereszelni a mosáshoz, bár kőkemény. Most viszont valamelyik nap megszorultunk szappanügyileg (igen, legalább 6 perc séta a bolt), elővettük, és láss csodát, nagyon jól működik, még az ilyen dolgokban nagyon finnyás TB is elismerte (magától, nem én kérdeztem rá). A szétvágásával viszont nem próbálkoztunk, így egy majd' félkilós darab van a mosdó szélén, szerintem nyár végéig elég lesz.

Na, de nem szappanokról akartam ma beszélni, meg a címben szereplő hiábavalóságot is elfelejtettem már, a szépség az a vasárnap volt, amikor sütött a nap és a levegőben jégkristályok csilingeltek, és jártunk egyet a hóban, és csönd volt, meg béke, meg vicces tyúkok, akik annyira meglepődtek a fehérség láttán, hogy egész nap álltak az ól küszöbén és nem mertek kijönni.

És annyira, de annyira sajnáltam, hogy nincs semmi kerti munka (mondjuk fát lehetett volna vágni, de azért meg kell húzni a határokat), mert olyan jó volt kint lenni, főleg, hogy bármikor bemehettem említett kemencesutba melegedni. Azt hiszem, ezért írtam a hiábavalóságot a címben, hogy itt ez a temérdek szépség, és úgy érzem, nem tudtam kihasználni, igazán élni vele. Néha nyáron is így érzem, bármennyi idő rövid, és bármennyi dolog is semmi a lehetőségekhez képest. 

Megnéztem a házamat is, de nem állt neki annyira jól a hó, mert a kert annyira gazos, hogy azt a hó sem tudta eltakarni, nem volt pihe-puha fehérség, hanem kiálló kórók bökdöső látványa.

Azóta Bécsbe is megérkezett a hó, de itt azért nem ugyanaz, meg nehezebben is mozdulok ki, TB főleg dolgozik, itthon teszek-veszek, tanulgatok, varrogatok, horgolgatok, gatok, gatok.

*ez nekem egyébként egy rejtély, hogy apukámmal egyidősnek, vagy idősebbnek kinéző falubeliek bácsizzák apukámat. Aztán persze kiderül, hogy 5-10 évvel fiatalabbak, de akkor is. A Marcinbácsizás is nagyon cuki, mert ugyan apukám hasonlít nagypapámra, de szakállas, így ez nem annyira látszik (szerintem). A Marcinbácsit hallani olyan, mintha kicsit látnám nagyapámat ott a faluban, nekem az ő szociális élete teljesen ismeretlen maradt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr694074826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kalor 2012.02.09. 10:45:39

ez nagoyn aranyos! :) igen, engem is leerzsiztek parszor, erdekes modon anyamkorabeliek, amikor en meg meg nem voltam husz, de mindegy, lenyeg a szeretetteljes kapcsolat. :) amugy a mi ottani egyik ismink is a nagyapad nevet mondta amikor apadat latta vackor1b kepen, nyilvan ugy emlegetik a regebbiek, hgyo a marcinbacsi fia, de aztan marcinbacsi fianak nem lehet szolitani valakit kozvetlenul, fia nelkul viszont igen. :D
a szappanfozes nagoyn izgi dolog, egy idoben en is kacerkodtam vele, de azert komoly vegyianyag is kell hozza, es nem kockaztattam meg, hogy ilyet engedjek a lakasba a gyerkek miatt. talan ha nagyobbak lesznek.... mert amugy minel kevesebb dolgot tesznek egy szappanba, az annal dragabb (es annal jobb), pont a heten jott meg egy ilyen utanpotlas szallitmany.
van a faluban egy "husmives", betelepulo lehet, azt ismeritek? milyen dolgokat keszit?
amit varrtal, nagyon klassz lett, nekem is adott otletet! :)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2012.02.09. 16:36:34

@Kalor: Juj, ez tetszik, hogy így fényképről is felismerik :)))
Lúg kell hozzá, egy jólzáródó dobozban van, gyerekszemek elől eldugva, nem igényel egyéb figyelmet. Kb tíz perc,ami izgi, amig feloldod a lúgot (ez a büdös rész is, mi kint csináltuk az udvaron), aztán elszívó alatt zutty bele a zsírokba/olajokba (mondjuk figyelni kell, hogy egyforma legyen a hőmérséklete), attól kezdve már csak keverni kell, és nem veszélyes. Persze úgy ne kezd el, ha egyedül vagy a gyerekekkel, de azért a lúgtol se félj.

Kalor 2012.02.11. 10:39:17

@Nils Holgersonné: igen, a husmives azolyan hentes, aki buszke ra, hgoy milyen kolbaszokat ALKOT. :) a kossuth utcan van, valahol a 10 meg 20 kozt. de csak a netrol tudom. viszont ha tenyleg ugyes,meg azert ha nincs is nala hapci rendszer, de biztonsagos is, kimennek par sonkaert. :)

Mikaél 2012.02.11. 21:36:39

A hiábavalóságról meg a szépségről/is.
ÉS
Itt is esett a hó...
(Kerti munka mindég van.)
süti beállítások módosítása