Na, ha valaki azt hitte volna eddig, hogy a kismasina nem is igazi gyerek, annak elmesélném, hogy ma éjjel 2-60 percenként ébredt. Nem viseltem túl jól. Ráadásul elég jó visszaalvó vagyok, ami ebben az esetben hátrány, hiszen két perc után ugyanúgy a legmélyebb álmomból ébresztett újra, mintha várt volna fél órát. Ha nem lett volna töksötét, látta volna, milyen csúnyán nézek, és egy idő után csúnyákat is gondoltam.

Nem tudom, mi volt a baj, szopival mindig meg tudtam nyugtatni, sőt, volt, hogy elég volt, hogy a felhúzott lábamra fektettem, és rögtön visszaaludt, én meg arra ébredtem, hogy TB röhög, hogy úgy alszunk, mint valami makicsalád, én ülök, Lili lába a nyakamban, a feje a térdemen és szuszogunk.

Egyébként nem fázott, nem volt éhes, nem jön a foga és nem pukizott. Egyéb ötlet?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr685008022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ziebi 2013.01.09. 14:46:27

fejlődéi ugrás?

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.01.09. 15:43:37

@Ziebi: basszus, rájöttem! a fekete tea, amit már egyszer tiltólistára tettem, csak elfelejtettem! szegény gyerek, tein mérgezést kaphatott...
(ha már teát főzök, egy litert szoktam :S)

málnabálna 2013.01.09. 20:52:03

@Nils Holgersonné: haha :D nah, igen, volt ilyen nálunk is...fura dolog, h már kint van gyerek, de még mindig vigyázni kell mit eszik, iszik az ember és mikor... én pl.fiammal a sajtokkal, tejfélékkel is vigyáznom kellett...s hát 21 hós koráig szopott...én meg minden tejterméket imádok...:(

nux vomica 2013.01.10. 00:00:36

Vigyázz, mert a zöld tea és a kakaó is élénkítheti!
Jó, hogy rájöttél, és légyszí hagyd meg a fekete teát nekünk!:-)

nux vomica 2013.01.10. 00:02:44

@málnabálna: együttérzek veled. Nekem is volt egy lányom, aki hasmenéses lett a tej+tejtermékektől, én meg víz helyett is tejet ittam(volna).

Ziebi 2013.01.10. 00:46:24

@Nils Holgersonné: ez a tea egy ilyen alattomos jószág. Én azzal szoktam megszívni hogy valamiért leállok vele pár napra és nem tudom mi bajom van, folyton álmos vagyok, csak húzom a belem. aztán pár nap szenvedés után leesik.
Most egy időre leszoktam a koffeinről, így már okés, de az átmeneti időszak kemény volt.

málnabálna 2013.01.10. 10:06:18

@nux vomica: no, hát nálunk sajna mindkettő továbbra is tejérzékeny, ám reggeli és esti kakaót követelnek.. nah, azt ugye édes tehéntejből nem lehet, mert csupa kiütés és száraz, piros, néhol vérző viszketegség jön elő náluk :( túró rudi dettó... így rizs és soya tej marad, ami otthon is, itt is nem az olcsó kat.sajna... sajtot és joghurtot viszont kapnak-doki szerint lehet- s attól kvázi semmi bajuk

málnabálna 2013.01.10. 10:12:31

...én viszont se terhesen, se szoptatások idején és se máskor nem bírtam a reggeli tejes kávét elhagyni :P és nem is akartam, nem is tiltották! soha máskor nem iszom kávét, csakis reggel, kizárólag tejjel tán kis barna cukorral v.mézzel, de akár édesítővel is, régebb csak kv+tej, de kell vmi édes reggelről, nah :D
ha nincs reggeli tejes kv akkor van morgás, fejfájás, nemtalálomahelyemnemtommibajom érzés és a székletem se az igazi, so ez az állandó "függés" megvan s ki van elégítve kerekebb a világ s a gyerek, míg szopott simán megvolt, ugye 11-12 körül aludt reggeli után, így a kv nem befolyásolta, amit 8-9 körül megittam, főleg, ha ő 8 előttre programozta a reggelijét :D

hbogi87 2013.01.10. 10:21:26

Tegnap délután ( olyan 5 magasságában) megittam egy isteni finom cappuccinot Apánál, majd 15 perccel késöbb mobilról elolvastam ezt a bejegyzést. Akkor még reménykedtem, de kár volt- mi sem sokat aludtunk. :-(

nux vomica 2013.01.10. 17:42:51

@málnabálna: néha kiszámíthatatlan az érzékenységük:D
Nem próbáltad otthon előállítani a mandulatejet pl.,v. akár a rizstejet?
Mandula a sláger: 10 dkg héja nélkülimandula +1 l víz- hosszan turmixolni, leszűrni, esetleg 1-2 csepp extra szűz oliva (ettől selymesebb),és ami szűrlemény adódik igen finom arcbőr ápoló.Kicsit olcsóbb a többitől.

nux vomica 2013.01.10. 17:45:13

@hbogi87: a picik a hideg- meleg frontokra és a teliholdra is éjszakai éberséggel reagálnak sokszor.Tegnap éjjel hideg, reggeltől melegfronti hatás volt.

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.01.10. 18:03:20

@nux vomica: @málnabálna: azt tanusítom, hogy a szűrés után maradt szárazanyagot imádni fogja a bőröd!

málnabálna 2013.01.10. 18:04:42

@nux vomica: sok a pepecs vele és tökre nem olcsóbb stem, az hogy most 50 euro cent lesz a 2 izé közt a különbség, akkor hát a drága IDŐT tuti nem erre phazarlom:D mandulát, mogyorót a kicsi inkább elropogtatja :D mondjuk azon is most röhögtem egy gasztro blogon, h házi ketchup, ami abból állt, h a BOLTI paradicsompürét sóval, borssal meg mazsolával összeturmixolta... biztos jó és gyors menet ez is, de akkor inkább anyukán paradicsomlevét fogom megfőzni (oppá fél óra az életemből, igaz, DE) HÁZI!! ketchupnak s nem egy bolti sűrítettet..nah mindegy...visszás dolgok ezek

málnabálna 2013.01.10. 18:06:20

@Nils Holgersonné: okok, kipróbálom, istenuccse vmikor, bár csak szeletelt mandulám van csak itthon, ami héj mentes... héj menteset hol lehet kapni s mennyiért??

hbogi87 2013.01.10. 20:10:48

@nux vomica: Uhh, akkor ezért volt halmozottan hátrányos éjszakánk!

hbogi87 2013.01.10. 20:12:17

@nux vomica: Rizstejre is van recepted? Több félét próbáltam már, de valahogy egyik sem az igazi.

nux vomica 2013.01.12. 18:37:47

@hbogi87: 1 csésze barna v.fehér rizs, kb. 4 csésze tisztított víz, csipet himalaya só,v.fleur de del kb. 2 evőkanál méz , v.1 teáskanál stevia
Elkészítés: A rizst mosd át alaposan, majd áztasd be egy napra vízbe. Másnap öblítsd le róla az áztatóvizet és turmixold össze kb. 1 liter tisztított vízzel. Szűrd le egy sűrű szövésű textílián./egy darab batiszt/ Ízesítsd sóval és mézzel.Ez hozza iható formába.

hbogi87 2013.01.12. 19:32:45

Nagyon szépen köszönöm, ma meg is csinálom!! Ha rizs"tejszínt" szeretnék csinálni, akkor kevesebb vízzel turmixoljam majd össze?

nux vomica 2013.01.13. 14:37:58

@hbogi87: valószínűleg a fele vízzel, de őszintén, azt soha nem próbáltam. Helyette mandula tej +kukorica keményítőt szoktam volt használni.
/bocs, del helyett sel akart íródni/
süti beállítások módosítása