Azt hiszem, eddig ez az elmúlt hónap hozta a legtöbb változást. Azt sem tudom, hirtelen hol kezdjem. 

Mondjuk azzal, hogy elképesztően beindult a mozgása. Talán mostanra érte utol az izomzata a testsúlyát (ha lassan is, de folyamatosan nő, 12 kiló körül. Már csak 8 kiló, és iskolaérett lesz), de már nem is emlékszem a kis lusta Lilire, aki elnézelődött az ölemben. A vonaton (itt tartózkodik legtöbbet egyvégtében az immáron szálkás izomzatú anyai karokban) pörög-forog, a folyosó közepéig kihajol, hogy lásson hátra és előre, a két ülés közt hátranyúl, matat, és parolázik a mögöttünk ülőkkel. Én meg tartom, mert egy hős vagyok. A földön pár hete még csak kúszott, azt is inkább csak a szőnyeg széléig, mert onnan már kilátni a konyhába, ahol teszek veszek. Aztán rájött, hogy át tud azért kelni a csúszós parkettán, azóta jön utánam mindenhová, mint a kiscsibe. Először csak egy-két lépést négykézlábazott, utána lecsúszott kúszásba, aztán szinte észrevétlenül felfejlesztette, mostmár bárhol végigteper a kisdömper négykeréken. És legalább így kicsit gyorsabb is, mert úgy sajnalom, mikor kijön utánam a konyhába, de mire kiér, én már indulok a szobába, megfordul, elindul, de lépek vissza a konyhába... Viszont ha több ideig egy helyiségben tartózkodom, az szuper, végre nem a szobában nyafog utánam, hanem kijön, elmolyol magára borítja a hagymákat, kipakolja a varrógépet, nézelődik, szeretem. Egy-két hete fel is tud már térdelni, ha belénk kapaszkodhat, és két napja fel is áll, persze kapaszkodva így mégiscsak kényelmesebb a díványon pakolni. 

áll.JPG

A dévényes Zsuzsink se fogad már, pedig tökre szerettem, nagyon szimpatikus volt, és jókat dumáltunk. Talán ha 8x voltunk, nem igazán ment a heti rendszeresség. Azért majd még tájékoztatom a fejleményekről, de úgy érzem, hogy azt a régi nehézséget, hogy a kis virág csak félig csinált meg egy-egy új mozdulatot, sikerült kinőni.

A sok jó közé elrejtem a kevésbét jót (figyelitek, milyen pozitvan fogalmazok?): az alvása mostanában katasztrofális. Ezerszer felkel éjjel, ha mellette vagyunk, ha nem, ha hideg van, ha meleg, ha evett mást a tejen kívül, ha nem, ha jön a foga, ha nem, ha otthon vagyunk,ha nem, ha gyorsan elalszik, ha nem, ha fáradt, ha nem... Nem tudom megfejteni, viszont kezdek nagyon fáradt lenni, hangokat hallok, vagyis talán nem, de már el tudom képzelni, milyen, mikor valaki hangokat hall, elég fura. Talán mégis hallom. Na mindegy, a lényeg, hogy tök jó lenne egyszer végigaludni az éjjelt. Ez olyan fura egyébként, hogy az első fél évben ébredés nélkül aludt 8-9 órát, most meg nem hogy  egy-kétszer, de óránként kel. Van, aki szerint az új mozgások miatt van, hát nem tudom. Inkább a megoldás érdekelne, mint a magyarázat :)

olvas.JPGaz első alkalom, hogy huzamosabb ideig lekötötte egy könyv

Aztán, ahogy írtam, egy hosszú hétvége alatt lerendezte az első négy fogat. Különösebben nem volt nagy para, hál'Istennek, és most már irtó cukin tudja reszelni az almát (bezzeg ha én reszelem le, akkor nem kell). A szoptatástól féltem, de teljesen civilizált, és nem harap (akkorát, hogy fájjon).

Talán kicsit haladtunk a hozzátáplálás rögös útján. Továbbra is bármit megkóstól, és szilard cuccokat (rizsszelet, abonett) simán eszeget, de mintha még mindig nem esett volna le neki, hogy ez nem szórakozásiból van, hanem az éhség csillapítására. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor ette meg az ebédre/vacsorára készített pelyhet/pürét/bolti kaját. Na mindegy, végülis tejem van rendesen, meg nem úgy néz ki, mint aki éhezik, csak ha megyek dolgozni, akkor lesz nehézkes. Bár napközben egyébként nem eszik túl gyakran, egyszer keveset hajnalban, egyszer a délelőtti alvás előtt, egyszer 4 körül, aztán este. Szóval kétszer dologidőben.

kerek áll.JPG

odavagyok a kis husi, kerek álláért... meg ahogy csücsörít, ha evés közben alszik el

Mi is van még... Ja, a kedvencem: nem azért, hogy fényezzem, de annyira édes, hogy azt nem hiszitek el. A múltkor dugig volt az IC, hát a közelünkben ülő 16 utast simán elszórakoztatta másfél órán keresztül(aztán leszálltunk), és bevont még a buliba egy távolabb ülő, nagybajuszú bácsit is. Egy fiatal férfi annyit mondott rá, hogy "haláli", miután Lili derékig kihajolva a székről addig stírölte, amíg a srác felnézett a telefonjából, után jött a hatalmas mosoly, persze mindkét részről ,aztán elölről kezdve az egész úgy kábé negyvenszer. Integet, cuppog, és hozzám bújik, ha dicsérik, mint valami kis szende, persze ezt a számot is elő tudja adni bárhányszor, mintha meg lenne lepődve, hogy odavannak a babáért. Nem olyan klasszikus mosolya van egyébként, hanem felhúzza az orrát, és valahogy viccesen tartja a felső ajkát, annyira ééédes, teljesen odavagyok :) és mindenki rögtön dicséri, hogy mennyire nyugodt, tényleg nagyon jól lehet vele bárhová menni, utazni, a múltkor még volánbuszoztunk is, először az életében, és természetesen fürtökben lógtak az emberek (én így immunizálom a gyereket). Lili már annyira fáradt volt, de rendíthetetlenül mosolygott és incselkedett és ismerkedett, csak mikor végre annyian leszálltak, hogy meg tudtam szoptatni, akkor ájult be, de úgy, hogy még a hordozóba is simán beraktam, nem ébredt fel, mikor leszálltunk. 

Mondjuk elképesztő, hogy mennyien fogdossák meg a kezét, folyton figyelnem kell, hogy adandó alkalmakkor az övét is mossam. Persze ő is összetaperol mindent, egy utazás alatt képtelenség lenne arra is figyelni, hogy ne nyúljon semmihez. Remélem, tényleg edződik az immunrendszere.

Még mindig elöl hordozom, egy gép vagyok, elő szövet fémvázon, és szerintem tök erős már a hátam, de nem tűnik vállalhatatlanul nehéznek. Majd ha nem lesz már sapkaszezon, akkor hátrakötöm. Még mindig élvezem, hogy ilyen magasan van, nem eldugva a babakocsiban, persze így még több dicséretet lehet bezsebelni, mindig hallom, hogy So süss, meg jajdeédes a baba, láááttad? Én meg büszkélkedem, mint valami anyuka, pedig néha úgy meglepődöm, hogy ez a kisbaba a lányunk, szerintem a gólya hozta ide, megőrzésre. De bárki küldte, nyugodt lehet, vigyázunk rá.

kihagynak.JPGúgy érzem, már megint kimaradtam valami fontosból

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr565176617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ziebi 2013.03.28. 22:24:10

Tényleg haláli cuki kislány, azok a lábikók, készen vagyok. :) És legalább ilyen cuki ahogy írsz róla. Jó lesz majd neki olvasgatni. :)

Zazálea 2013.03.29. 08:20:22

írj sokat minden hónapban, ez nagyon jó, nagyon szeretem!

a következő kérdéseim vannak még:
- mikor kel, mikor alszik el, nem szeretnék lemaradni róla!
- idegenekkel saját környezetben is incselkedik (nagggyon remélem)?

Xerxe 2013.03.29. 08:32:39

Szerintem is az erős mozgásfejlődés miatt nem alszik. Az idegpályák alakulnak és ez nagyon megterheli őket. Én úgy értesültem, hogy az egyetlen megoldás, hogy kivárja az ember, míg túl vannak ezen az időszakon.
Azt hiszem mindent megpróbáltam, ami csak lehetséges, de nem bírtam semmivel rávenni Olivért az alvásra. Másfél év után kezdte átaludni az éjszakákat. Addig vagy fog, vagy fejlődés miatt folyton keltem. Túl kell élni. Ennyi.

zuzena 2013.03.29. 23:59:43

Szia, zugolvasni szoktam itt, mert roppant jól szórakozom, de a sorsközösség okán most mégis írok.
A gyakori ébredés valóban a mozgásfejlődéstől (is) lehet, a kis agyuk nem tud ilyenkor éjszaka sem pihenni. Nálunk is fél-egy-kétóránkénti kelések voltak elég sokáig. Karácsony körül lett 14 hónapos a fiam, utána ébredt kevesebbet, de ez még mindig változó. Amíg ez a havazós időszak volt, gyakrabban kelt, tegnap átaludta az éjszakát. Minden éjjel egy új kaland :) Tényleg az idő segít.
Az evés: ha érdekel, próbáljátok ki a blw-t (baby led weaning), Lili úgy tűnik, ösztönösen tudja, hogy ez mennyire jó dolog. Nekünk nagyon bejött, sosem püréztünk, a fiam 10 hónapos kora óta nem főzök neki külön, azt eszi, amit mi - mondjuk nem ettünk olyasmit, amit nem ehettünk volna.
Németül, angolul rengeteg forrást fogsz találni, de magyarul is, pl. a mamami.hu fórumán van egy blw topik is.
Lili nagyon édes, jó olvasni róla!

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.03.30. 11:48:38

@Ziebi: igen, TB is mindig irigyli, hogy neki van ilyen naplója, sőt, azt is fogja tudni, mit csináltak a szülei azelőtt, hogy megszületett :) majd írj te is mindenképp!

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.03.30. 13:00:10

@Zazálea: este 8-tól reggel fél 8-ig alszik, de ettől függetlenül az éjjel bármely szakában megtekinthető éberen és mosolygósan :S

saját környezetben is incselkedik, mondjuk kell egy kis idő, amíg feldolgozza, hogy behatoltak a birodalmába :)

pizsamanaci eldöntődött már? :D

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.03.30. 13:04:04

@Xerxe: @zuzena: ok, hogy idegpályák fejlődése, de akkor miért vannak (normálisan fejlődő) gyerekek, akik meg ebben a korszakban is simán átalusszák az éjszakát? pl az egyik unokahúgom. Szóval valamennyire akkor mégis csak alkati probléma, akkor meg homeo-s bogyót kéne hozzá tudni találni... de mire megtalálom, kinövi :DD

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.03.30. 13:12:57

@zuzena: szia, örülök, hogy írtál, gyere gyakran.
A blw nekem nagyon szimpatikus, sőt, határozottan az én/a mi utunknak érzem. Csak eddig nem volt TL-nek foga, és hiába szeret bármiből kóstolót kapni (mindig adok a miénkből), nem sokat tudott belőle tényleg megenni. Vagy darabosan nyelte le, de akkor meg szinte egy az egyben találtam meg a pelusban :D, vagy pl a kis húsrostokat, amiket adtam, csak szopogatta, de véletlenül sem nyelte le. Azért kezdtem megint próbálgatni a kásákat, mert az is felmerült bennem, hogy éhes, azért kel éjjel, és biztos akartam lenni benne, hogy valami van a pocakjában. De annyira nem eszi, hogy én nem fogom erőltetni. Így, hogy van foga, talán már könnyebb lesz, tervezem, hogy sütök neki kis zöldségmuffint, meg ilyeneket, amikből ki tudja magát egyedül szolgálni.
Ha nem kéne dolgoznom menni, nem izgatna azért ennyire, kínálgatnám, aztán alakulna.

zuzena 2013.03.30. 14:50:21

A blw-s gyerekek gyakran csak keveset esznek, mert nem "táplálkoznak", hanem ismerkednek és az anyatej mellett ennyi elég is nekik. Az emésztőrendszer csak lassan válik képessé feldolgozni az ételeket, ez a pépekkel is ugyanígy van, csak mivel azt előre feldolgozzuk, nem ismered meg a pelusban. A fiamnál olykor még lassan 17 hónaposan is felismerek darabkákat és ez teljesen normális.
Én is hamar elkezdtem dolgozni, igaz, nem minden nap. Akkor többet evett, és este többet szopizott. Remekül vette az akadályt (talán jobban, mint én).
A húgom lánya is iszonyú sokat és hosszan alszik, biztos alkati kérdés is, de hát nekünk ez jutott :)

Zazálea 2013.03.30. 17:52:27

és ha alvásidőben érkezünk????

(pizsamanaci nincs, nem is lesz, a kedvetekért nem veszünk, ez van :D)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.03.30. 17:54:10

@zuzena: ja, jó, akkor Lili tényleg blw-s, nem csak elméletben :)) pont így látom egyébként, hogy ismerkedik az ízekkel, és ezt élvezi. Mindig elcsodálkozom, mennyire öko-bio-anyu vagyok ösztönből :DDD

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.03.30. 17:56:59

@Zazálea: akkor vagy felébred, és akkor látjátok, vagy majd reggel...
jesszus, pizsama nélkül fogsz aludni? :D

Kalor 2013.03.30. 19:03:22

ó, micsoda fejlemények, gratulálok, és nagyon cuki továbbra is, rendíthetetlenül. :)

Xerxe 2013.03.31. 08:42:56

@Nils Holgersonné: Igen, én is hallottam már olyan csodagyerekekről, akik 6 hetes koruk óta átalusszák az éjszakát és már 3 évesek... Nem tudom hogy lehet. Mások vagyunk. Én azért a helyedben inkább rápróbálkoznék a homeós bogyóra. Lehet még eltart egy ideig. De ne legyen igazam! Nekem másfél évnél már nem volt idegszálam és egyszerűen nem bírtam felkelni éjjel az ágyból. Ha rajtam múlott volna, akkor hagyom a gyereket éjjel meghalni. :D Szerencsére ott volt az apja és bennem még pislákolt annyi élet, hogy felkelt hozzá.
Jobb megpróbálni, hátha nektek segít. A nem alvással kínozni szokták volt az embereket. Én ezt teljesen átérzem.

málnabálna 2013.04.04. 13:42:05

azok a puha párnácskák itt meg ott...ááááá :) nagyon fincsi lehet puszilgtani tetőtől talpig...
höhö enyém már nem engedi mindig, de ma beütötte sarkát és azt kellett wc-én ülve megpuszilnom :DD vicces látvány lehetett (volna, ha vki látja)

nux vomica 2013.04.04. 14:25:28

Aranyos a baby és a beszámoló is.
Mindannyian mások vagyunk, az alvási ritmusunk is, a nappali alvásidőt is váltja-türelmet igényel, sokat.
De hát csak megőrzésre kaptátok, azt meg igen jól végzitek.

Gem 2013.04.05. 14:33:36

Valahogy nem tudlak sajnálni a nem-alvásért, nagy baj? Én tíz hónapja nem aludtam egy óránál többet egyvégtében (na jó, párszor mégis, de tényleg csak sátoros ünnepeken), sőt, előtte is volt két hónap, hogy más okokból ugyan, de nem volt lehetőségem rendesen aludni. Én még bírom valahogy, inkább a kisszamuráj apját sajnálom, ő nem erre számított. Én töretlenül optimista vagyok, hogy majd kinövi az éjszakai problémákat (úgyismint hasfájás, fogzás, viszkető bőr, szomjúság, éhség, fázás, túl meleg, mikor mi és a dévényes Zsuzsitól is ájultan fáradt lesz, mi még járunk egy darabig).
Nem tudom, melyik unokahúgodra gondoltál, de az én lányom meg túl mélyen aludt, aztán az sem volt jó, szóval ne irigykedj senkire, mindenkinek más a baja.

Gem 2013.04.05. 15:32:10

@zuzena: Azt hiszem, ez a blw csak az éppen aktuális agytalan divathullám elnevezése. Mert ha az a gond a pürésítéssel, hogy előemésztjük az ennivalót, akkor meg se főzd és meg se süsd, adj neki nyers búzát és véres csontot rágcsálni, hiszen az összes ételkészítés egyik lényege az előemésztés (a másik az ízesítés). Nyilván egy olyan apuka találta ki a mozgalmat, akinek a gyerekének kéthónaposan jött a foga és héthónaposan mindent megrágott. Speciel nekem két gyerekemnek is egyévesen nem volt még egy foga sem, jól is néztem volna ki (meg pláne ők), ha nem darabolom apróra az ennivalójukat.

zuzena 2013.04.06. 00:41:19

Kedves gem, a blw lényege nem az előemésztés elkerülése. Ez elsősorban hozzáállás, gondolkodásmód arról, ahogy a gyerek megismerkedik az anyatej mellett a szilárd ételekkel, ahogy eszik, vagy etetik / rossz esetben tömik. Fog nem szükséges ehhez (bár nyilván úgy könnyebb bizonyos dolgokat megenni), rendesen rágni tudó héthónapost sem láttam még. Divathullámnak nehezen mondható - már ha megkérdezzük nagymamánkat, vagy dédmamánkat, hogy mégis, turmix nélkül hogyan ment ez.

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.04.06. 08:58:26

@Gem: @zuzena: Nem beszélve arról, hogy évek óta egyre több gyerekről hallok, akik kategorikusan elutasítják a püréket (mint Lili), mellette viszont szívesen kóstolgatnak saját erőből bármi mást. Nyilván kell hozzá egy adott tejmennyiség, hogy ne éhezzen a baba. Meg kicsit félreérted, nem a pürésítés _ellen_ szól a blw, hanem csak nem kizárólag a pürében és kanalazásban gondolkodik, hanem hagy egy bizonyos fokú (babától függő) szabadságot a babának az ételek kóstolásához és adagolásához (puha gyümölcsök, megdermedt kása kockára darabolva, zöldségmuffinok, rizspehely).

málnabálna 2013.04.07. 09:16:02

@Gem: a viszkető bőr mennyire durva?
csak azért kérdem, mert első gyerekemnél mikor még csak anyatejes volt akkor is voltak durva ekcémái (naná, függ attól mit eszik a mama is és mi megy át a tejbe ez világos!) de később is megmaradt a viszkető, néhol ekcémás, dőrzsis tapintású bőr.. jah apuka is az volt?!fiú?! á akkor érthető mondták, meg majd kinövi, kerüljük a tejtermékeket oszt jó napot... persze néhol becsúszott nagyiéknál túró rudi és nem rizs(v.szója)tejből csinálták neki a kakaót, stb.... így elő-előjött a hajlatokban főleg véresre kapart ekcéma...
kicsi lány... hasonló genetikával sajna, szintén kerüljük az összes tejfélét és mégis...:( nagy 5 múlt, kicsi 2,5... és
mi hozott eredményt az én kísérletezgetésemnek köszönhetően? nulla gabona, nulla tej, most már szóját is kerüljük és 1 HÉT alatt (most húsvéti szünetben volt időm glutén és tej mentes diétát kialakítani nekik) bazi sokat javult a viszkető bőrük!
Még a kicsi is felhúzta egyik de. a pólóját és mondta, mami meggyógyultam :D nem viszket-és mutatott a mindig összevakart és piros pocijára, ami már rendesen "sápadt" lett :)
nos azt hiszem, sokkal több lisztérzékeny és tejérzékeny gyerek van, mint gondoljuk...
puffasztott rizs ripsz-ropszot kicsi szereti, ő azt ropogtat a répája mellé sokx, kenyeret régebb nem ette, amióta durvult a pociján is a bőre-azóta evett rendszeresen graham kenyeret-ergo én a gabonákra vezetem vissza a rosszabbodást...
paleo-t számukra még nem vezetném be, kukoricát minden formában kapnak, persze pop-cornnak a kedvenc... dm-ben kapni glutén mentes kevert liszteket, amiből palacsinta tésztát (nagy kedvenc nekik!) is lehet keverni.. külön keményítőket és rizslisztet is vettem, h majd sk is kikeverhessem a dm-es lisztkeveréket, mert asszem vmivel olcsóbb lesz őgy, bár külön-külön se olcsó, de nem is megfizethetetlen...

tehát esetleg egy food test nem ártana (mi még előtte állunk, de dokival konzultálva elkezdtük a lisztmentes diétát is a tejmentes mellett, s beválni látszik)

"gabonák" közül megengedett a köles és zab, mivel nincs glutén tartalma egyiknek se, rizs bármilyen formában, jó kálcium forrás a szezám mag (sztem a szezám olaj is)(ha netán a tejben lévő Calcium miatt aggódna vki, ill.bolti rizstejek dúsítva vannak Ca-val amúgy is)

bocs, h ezt így kérdezés nélkül leírtam, de hátha vkinek segít elgondolkodni, gyanakodni, v bármi, ha viszkető bőrű gyereke van...

Gem 2013.04.07. 16:03:45

@zuzena: Na látod, pont amit írtál, az mutatja, hogy divathullám. Mert nagyanyáink is megvoltak turmix nélkül, de nem kellett ebből mozgalmat csinálni, mint a blw. Ugyanez a bajom a mamamis meg egyéb hordozós társasággal, úgy tesznek, mintha feltalálták volna a spanyolviaszt, és mintha tizenöt éve vagy harminc-negyven-hetven éve nem hordoztuk volna a gyerekeinket.

Gem 2013.04.07. 16:17:45

@málnabálna: Köszönöm, hogy kérdés nélkül is leírtad. Sajnos egyelőre hasonlóan durva, mint amit írtál Te is, időnként (hol ritkábban, hol gyakrabban) véresre vakarja a bőrét (ami mondjuk nem nehéz, olyan vékony bőre van, hogy néha én is félve nyúlok hozzá). Már akkor ilyen lett, amikor még csak anyatejet kapott, ezért én is kihagytam a tejet, nem igazán segített. Ő glutént még egyáltalán nem kap, illetve egy-kétszer fordult elő, hogy beleevett az én kenyerembe pár morzsányit. Rizst, kölest, kukoricát eszik már, és egyszer vettünk neki gluténmentes lisztet (mint kiderült búzakeményítő), az apja abból sütött neki kis kifliket, azt is szereti majszolgatni.

nux vomica 2013.04.11. 00:32:20

@Gem: ne légy ennyire kritikus, becsüljük meg a másságot!is.
Az én 4. gyerekem is visszautasította a pürét és a darabosért még az asztal közepére is be4kézlábazott.

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.04.11. 13:00:59

@Gem: Nem értem, mi a problémád. A mamamis társaság sem gondolja, hogy feltalálta a spanyoltviszat, de volt másfél-két generáció, van, ahol több is, ahol kimaradt a hordozás. Nyilván egymást fogják tanítani, mert az anyukájukat nem tudják megkérdezni.
A hozzátáplálasban meg tényleg a blw a pépek és az "ekkora korodban te már pörköltet ettél" közötti közepút. Divathullam vagy sem, sok anyukának megkönnyíti a dolgát, ha olvashat róla, beszélgethet róla. Mondjuk így én sem parázom magam szét, és nem erőltetem Lilibe azt, amit nem akar.

Gem 2013.04.12. 20:59:59

@Nils Holgersonné: Pontosan azzal gondolják azt, hogy feltalálták a spanyolviaszt, hogy azt állítjá(to)k, hogy kimaradt egy-két generáció, ahol kimaradt a hordozás. Ez nem igaz. Téged is hordoztak a szüleid. Tény, hogy az ilyen-olyan kenguru két-három centis egyszál vékony vászon vállpántja eszméletlen kényelmetlen egy háromkilósnál nehezebb gyerekkel, de akkor is hordoztak. És ha megnézed (mondjuk nem Bécsben, hanem Mo.-on), a többség ma sem didymos-szal nyomatja.

Gem 2013.04.12. 21:09:33

Ja és azért is mérges vagyok Rátok, mert szerintem Lili beszélte tele kismarcipán fejét azzal, hogy nem esszük meg a pürét, és most nekem sokkal kényelmetlenebb, hogy a remek előrekészíthető mirelit zöldségvarázsaim helyett mindennap kerítsek neki 2-3 különböző ennivalót, ami lehetőleg olyan tápanyagokat tartalmaz, amelyekre szerintem szüksége lenne. Mondjuk tegnap ebédre gond nélkül benyomta a lazacom, nem is örült a család az újabb konkurenciának. (Igazából azt hiszem, azóta van problémája a pürével, mióta kijött az első négy foga.)

hbogi 2013.04.13. 19:03:36

Engem nem hordozta, és a családunkban senkit nem ismerek, aki hordozott volna, illetve pont hogy játszott mindenkinél a "4 hónaposan almapüré, egy évesen pörkölt nokedlivel" szindróma. Ès szinte az egész család súlyproblémás, amit persze a genetikára fognak. Nem akarok vitát szítani, de szerintem is van 2 olyan generáció, akik a fejlödés szellemében sutba dobták a korábbi elveket, folyamatokat és beleokoskodtak abba, ami azelött gond nélkül müködött. Ès ezt nem csak a gyereknevelésre értem, hanem mondjuk a háztartásvezetésre is: a Nagyim még használ sk mosószappant, a lánya és annak a lánya csak a Vanishben hisz és én vagyok a következö, aki felismerte, hogy durva kemikáliák nélkül is lehet fehér a ruha.
De ez csak egy példa volt. :-)

hbogi 2013.04.13. 19:06:00

Ja és Macskuszom sem preferálja a püréket...3-4 kanál lecsúszik, de csak gyümölcs, amúgy pedig darabosat követel. 4 foggal olyan profin eszi a rizottót, hogy öröm nézni!! :D

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.04.14. 11:46:05

@Gem: Hm. Ha most valaki azt mondja az anyukájának, hogy nem fog babakocsit venni, akkor az anyukája elájul, hogy a lánya nem fog tudni kimozdulni a lakásból. Holott nekem (és még ezer masik hordozós anyukának) a hordozás szabadságot jelent, és azt, hogy gyerekkel is olyan aktív vagyok itthon, vagy az utcán, mint gyerek nélkül. Az anyukáinknak a szükséges rosszat jelenti, a fél kézzel főzést, a leszakado vállakat, amit csak legvégső esetben választana. EZT hívják kimaradt generációnak. Hogy senki nem hitte el nekem, hogy nem kell a babakocsi, hogy majdnem egy év alatt _egyszer sem_ hiányzott.
Hogy még a falusi nagymamákkal sem lehet megbeszélni, hogy hogyan kössem a kendőt, mert már nem nagyon emlékeznek rá.
más kötekednivaló?

vackor1b 2013.04.17. 21:11:33

@Gem: Az enyémre gondolt. Mármint a nagyobbikra. Álom baba álom alvással 2 hónapos kora óta. Minden szép volt és kiegyensúlyozott. Majd jött Z. és 1,5 év alvásmegvonás. Hajrá! Én nektek szurkolok ;)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.04.17. 21:17:12

@vackor1b: @Gem: Igen, rá gondoltam, de nem irigykedem, egyszerűen megállapítottam, hogy van ilyen gyerek is, tehát nem törvényszerű, hogy felkeljen éjjelente, tehát van megoldás, csak meg kell találni.

vackor1b 2013.04.17. 21:21:55

Én csak egy dolgon akadtam fenn. Azt írják, hogy 6 hónaposan el lehet kezdeni, de közben azt is írja, hogy feltétel, hogy egy gyerek egyenesen üljön. 6 hónaposan? L. gyorsan fejlődött, de ülni még ő sem tudott ennyi idősen.

vackor1b 2013.04.17. 21:22:59

@Nils Holgersonné: Nem mondtam, hogy irigykedsz. Megoldást pedig nem tudok :S

vackor1b 2013.04.17. 21:44:41

@Nils Holgersonné: Ki és mit? Én, hogy ülnie kéne a gyereknek? Mert azt igen. A mamaminál írják a blw-nél. Ha másra és mástól kérdezted, akkor bocs.
süti beállítások módosítása