Nils Holgersonné 2013.12.06. 17:54

Dekor

Na, nem mintha két szalmaszálat keresztbe tettem volna már az Ügy (értsd: karácsony) érdekében, főleg azért nem, mert egy nyugis tszm-i hétvégét, amire adventi naptár barkácsolást terveztem, becseréltem egy gyulai fürdésre (most szólok azoknak, akiknél ez még nem tudott, de gyerekkel már nem ugyanolyan fürdőbe járni. Kicsit sejtettem ezt eddig is, de most ez lett az elmúlt másfél év legnagyobb egyetlen hiányérzete - bár némileg kárpótolt, hogy kissanyi volt a Várfürdő hivatalos kedvence, öreg nénik szeme fénye, marcona biztonsági őrök szaloncukor-készletének megdézsmálója). Szóval úgy alakult, hogy idén sem vagyok az az anya, aki örök emléket ad a gyermekének karácsony kapcsán (mázli, hogy annyiramég nem fog erre emlékezni, szóval még van időm összeszedni magam) *.

Olvasni azért olvasok, és ilyenkor még az is designnal meg dekorral foglalkozik, aki nyáron simán ír egy posztot a balatoni lángosról, és észre kellett vegyem, hogy amíg vilagszerte a fehér, meg a letisztult, meg a skandináv dívik, addig nálunk a lakásban minden szivarványszínű, meg piros, meg narancs meg zöld meg kék, és ehhez (vagyis a bölcsis színvilágú lelkületünkhöz) igazodnak az évek során felgyűlt, valamint a fejben-már-kész-van karácsonyi díszeink is. 

Mi vagyunk a legtrendetlenebb menő hipszterek az egész Osztrák-Magyar Monarchiában régióban. De azért néha kicsit szeretnék fehér, letisztult, skandináv lakást, hozzáillő karácsonnyal. 

*és akkor azt még el sem meséltem, hogy tök elfelejtettem, hogy jön a Mikulás, és hogy van kiskorú a csapatban, akinek járna ilyenkor valami. 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr705677915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ziebi 2013.12.07. 00:05:13

Köszi, írtál helyettem egy bejegyzést. :)

Gem 2013.12.07. 10:26:30

Engem egyre kevésbé érdekel, hogy milyen színű (a marcipáncica aktuális kedvence a lila), de nagyon szeretnék egy LETISZTULT lakást. Mondjuk a kismarcipán sokat segít a felesleges tárgyak eltüntetésében, időnként lever, eldob, összetör, nyállal szétmállaszt, pici de erős ujjacskákkal elmorzsol, de magam is egyre hatékonyabb vagyok, kár, hogy az öt gyerekkel folyamatosan érkeznek is a cuccok a háztartásba.

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.12.07. 21:54:30

@Ziebi: nagyon szívesen, ha gondolod, megjelentetheted nálad is :D

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.12.07. 21:55:40

@Gem: na ja, készül egy poszt ez egyre fogyó dísztárgyainkról. Nálunk szerencsére nincsenek annyian, akik hoznak utánpótlást, szóval ki vagyok békülve a helyzettel.

hbogi87 2013.12.08. 22:29:40

Nyugi, nálunk is csak szolidan van dekorálva a lakás, szerintem aki nem keresi célirányosan, annak fel sem tünik. :)
Amúgy semmi baj nincs a bölcsis lelkületetekkel, az a lényeg, hogy otthon OTTHON érezzétek magatokat, nem?? ;-)
Puszi

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.12.14. 15:15:39

Nálatok nincs gyűjtögető - hazahordozgató?
süti beállítások módosítása