Elnézően mosolygok az idős házaspáron, akik a villamoson mögöttem arra fogadnak, hogy a barackszínű, fodrosaljú, kisvirágos nadrágban és rózsaszín kockás vászonsapkában levő kisbaba az anyukája hátán kisfiú vagy kislány. Aztán megkérdezik persze tőlem is, ne menjenek már…

Erről majd mindenképp szeretnék videót, de a kisfuvola nagyon szereti ám a zenét. Ha énekelünk, vagy megy valami a zene, vagy csak TB-vel tapsolunk (néha két szólamban), máris bólogat, meg tapsol ő is. És mindig pontosan a mérőre (ezt Bandi mondta így, az én aktív…

Az van, hogy nincs kedvem blogot írni. Vagyis blogot írni lenne kedvem, de nincs kedvem leülni a géphez. Nincs kedvem fényképezni se, inkább gyertek ide, beszélgessünk, meg nézzétek meg a kisrókát. Az is van egyébként, hogy sokszor napokig roszz kedvem van  nincs jókedvem…

Hogy az első (megfelelően) használt szava a kérem és a köszönöm.  (ké-e(m), kö-khöm-khöm) Pedig most már tanúm is van rá. a dobogós helyért küzd még a még egyszer (mége-) és a mama! (parancsolón, némi kétkedéssel, hogy hol is vagyok már)

Annyira nézegette a kirakatban. Nem volt szívem nemet mondani. Most, amíg szokja a szeme, csak egy órát van benn naponta. Az a szép, akinek a szeme kék.