A legnagyobb hír, hogy hónap elején szobatiszta lett! Már a szülinapja előtt is próbálgattuk, mert a pelenkával már csak kergetni lehetett, szerencsére rengeteg örökölt kisbugyi várta a bevetést. De nem csinaltam valami következetesen, mert voltak hideg napok, amikor nem szórakoztam vele, de aztán a szülinapja után mégiscsak bekerült a napi rutinba. És teljesen magától érthetődően átállt, éjszaka sem kell már pelus. Egyrészről nagyon büszke vagyok rá (nem tudom, mi van otthon, de errefelé Lilinél egy fejjel magasabb gyerekek is bőven pelusoznak), másrészről meg olyan természetes, hogy valahogy nem is sokat gondolok rá. Na jó, azért az első napokban még minden bilibe került cucc után felhívtam anyukámat, hogy dicsekedjek.

Aztán érezhetően elkezdett leválni, ez nagyon fura. A fejemben is érzem, meg látom rajta. Az ágyban, ahol születése óta a jobb oldalán fekszem, és mindig erre fordul, ha nyűgje van, már balfelé is forog, megy, bújik. A játszótéren már a többiek érdekesebbek, mint én, és itthon is egyre gyakrabban vonul másik szobába képeskönyvet nézegetni. Néha már egészen objektíven tudok ránézni (mintha először látnám, úgy rá tudok csodálkozni ilyenkor), de persze akkor is gyönyörű :)

Mióta rengeteg szót használ, már sokkal nehezebb megérteni egyet-egyet, de azért nagyon ügyes. Hazajövünk, és bekiabál az ajtón, hogy Apaaaa! Megjöttünk! Az igen-t még nem mondja, a nemet néha elnézően, lágy hangon elnyújtva. "Én is, én is!" valamint a "másikat is!" mondatokat mondja legtöbbet. Ó, jaj! Ó, nem! ez persze akkor is nagyon beleérzően mondja, mikor csak a képeskönyvben ezerszer megbeszélt síró kisfiút mutatja. Itthon félrevonul valamelyik böngészővel, és mesét mond magának. Mostanában a biciklin mögöttem ülve is egyre hosszabb monológokat nyom le amellett, hogy felhívja a figyelmem az összes kutyára (méretmegjelöléssel), a gazdájukra, a lovakra, a bakon ülő bácsikra vagy nénikre, a plakátokon látható érdekességekre és a motorosokra.

A hálószobában teregetek, lélekszakadva szalad be: 

- Mama! Gyere!

- Mi történt?! (de már indulunk együtt a nappaliba)

- Fóka!

- Hol?

- Itt! (mutat a tengeres albumra, amit épp nézegetett)

És már nem csak az apját becézi, hanem engem is: mamuska, mamuka, mamuci, mamucsi

mindent megszámol, egy, kettő, nééégy, nyóóoc, tíííz!

A homokozóból kirobbantani sem lehet, viszont nagyon szépen tud mar formákat csinálni.

- Mit szeretsz a homokban, Lili?

- To(r)tát csinááni!    (ez egyébként az első elvont beszélgetésünk is volt, a vonaton ültünk épp)

Erről sem tudom, mikor kell megtanulniuk, de azt látom, hogy itt a 3-4 éves ovisoknak fogalmuk sincs, hogy kéne a homokozóformákat használni. Szóval ezért is büszke vagyok rá. Amikor már indulni szeretnék, és kicsalom végre a homokozóból, akkor fedezi fel hirtelen, hogy van csúszda, meg mászóka, meg drótkötélpálya, meg hinta, én meg ugye örülök az aktivitásnak, és maradunk még egy órát. Nagyon cseles a kisróka. Nem az a tipus, aki 100 kört lefut a csúszda körül, vagy felmászik a falon is, még mindig inkább szemlélődőbb. A múltkor kicsit félrevonult tőlem homokozni, és láttam, hogy 3 nagyobb gyerek körbeállja. Kicsit egymással beszélgettek (4-5 évesek voltak), de foglalkoztak Lilivel is, akinek meg ez nagyon tetszett, de csak szerényen csak homokozott tovább, és alulról mosolygott a nagyfiúkra. 

És annyira kiskedves lett! Ha egy gyerek megáll a homokózó szélén, már nyújt is egy (saját!) játékot, hogy behívja a játékba. A gyerekek néha annyira meglepődnek, hogy nem is merik elfogadni a felajánlott kislapátot. Meg egyébként is dumál, kezdeményez, labdát gurít más kicsiknek, szerintem szeretni fogják az oviban.

És nagyon kis gondoskodó, terelgeti a kisfiúbarátait, "Majci, gyeje vissza! Kalap, Majciii!" "Leon, nem miénk, gyeje" (mármint egy jó kis babakocsi,amit azért Lili Leon odaérkezése előtt tolt három kört). Sárival, az egyidős barátnőjével meg teljesen egymásra találtak, Sára jobban is beszél, úgyhogy egymással már kicsit sem gügyögnek, hanem kérem beszélgetnek. Ezt a Sára lányt meg ráadásul bilibe pisilni is megtanította. Sajnos elég ritkán találkozunk, de Lilinek eszébe jutott náluk, hogy itt szokott lenni hinta, fel is hozta a témát, de mi, felnőttek ellenálltunk. Sára viszont kapva kapott az ötleten, és ő tudta is, hol van a hinta, úgyhogy a következő pillanatban a két kétéves a legnagyobb egyetértésben vágtázott a szobába, aztán Lili húzta, Sára tolta, és boldogan mutatták, hogy nekünk már csak fel kell akasztani.

 Minden páros dolog anya és apa, és ha van belőle kisebb, akkor az Lili. Ha meghallja, hogy sír egy gyerek, akkor rögtön megbeszéli, hogy anyukája jön, és ad neki cicit. Nálunk a plüsspatkány is megszoptatja a kisbarit, ez gyógyír mindenre.

És holnap meg megyünk a bölcsibe. Ez annyira felkavar, elképzelni sem tudom, mi lesz, hogyan lesz. Mellettem lenne a helye.

Szieszta a strandon - aktuális kedvenckép

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.