Ma reggel volt egy hosszabb beszélgetésem az óvónénivel. Mindig dicséri a kisnyulat, de ma egészen hosszan kenegett hájjal, én meg szerényen pislogtam. Ami mindig szóbakerül, hogy Tündér Lili mennyire szereti a könyveket, hogy órákat tölt az olvasósarokban, hogy ök még ilyet nem is láttak ilyen kicsi gyereknél (de csak mert nem ismerik TL unokatesóit). Otthon is azt csinálja, ha egyszer leül, akkor egyesével végignézi az összes könyvét - és van neki pár. A végén én meg pakolhatom vissza a nagy halmot. Na, aztán ma azt is mondta az óvónéni, hogy két és fél éves korát meghazudtolva tud koncentrálni, ha játszik valamivel, akkor azt végigviszi. Ha puzzle-ozik, akkor addig ott ül, amíg be nem teszi az utolsó darabot. Hogy nem hisznek a szemüknek, mert más ekkora gyerek már a harmadik játéknál lenne. És mennyire figyel, és rákérdez mindenre (Was ist das? :D). És ha nem ért valamit a játékban, akkor elmagyaráztatja magának. És ha valamit elmagyaráztak neki, akkor azt már tudni fogja a következö alkalommal is. És kétszavas mondatokat mond (németül), és látszik, hogy nyitott az új nyelvre. Mert van ám olyan gyerek is, aki hiába beszél már jol az anyanyelvén, a némettel szemben ellenáll. És mennyire látszik, hogy foglalkoznak vele otthon, mert a legtöbb gyerek mostanában csak a tabletet/handyt nyomogatja, és hiába ügyesek, ha a ceruzát sem tudják megfogni. Bezzeg a kisréce. És nem csak várja, hogy felajánlják neki a lehetöségeket, hanem kezdeményez és kér, pedig a legtöbben csak a felkínált lehetöségekböl tudnak passzívan válogatni. Bezzeg a kisrigó. És az óvónéni hallotta, hogy azt mondja délután az apukájának, hogy ma jó volt (az ovi). Persze TB lefordította. És hogy ez mekkora dolog már, hogy alig múlt két éves, és már nem csak, hogy saját véleménye van, de kérdés nélkül ki is fejezi, mert igénye van rá.

Szóval csupa ilyesmi. A lelkendezésbe a dadusnéni is beszállt, hogy ha ö benéz a csoportba, akkor Lili mindig puszikat dob neki. És hogy mennyire cuki már ez a gyerek. 

"Régebben te voltál az én hasamban, és megszülettél." - ez valamiért nekem nagyon tetszett. Talán mert ad egy plusz réteget a kapcsolatunknak, hogy nem csak ö volt az én hasamban, hanem én is az övében.

TL: Mindjárt megszületik babám!

én: És hogy fogják hívni?

TL: Nem tudom, megbeszéljük?

én: Hm, kislány lesz, vagy kisfiú?

TL: Jolánka lesz!

 

 Vacsoránál:

- Kész vagyok! Megettem! (és persze már mászik le a székröl)

TB: Nem is vagy kész, mi ez itt akkor tányérodon? (és rámutat egy sajtdarabra)

- Ein Polizei Auto!

Szóval kivágja magát minden helyzetböl. Ha mégsem, akkor egy leereszkedö Jól vaaan-nal még mindig meg lehet röhögtetni a szülöket. Mindenféle szerepjátékot szeret, kiosztja a szerepeket. Mostanában az orvosos a fö sláger, az oviban ö a Frau Doktor, szokott kapni köpenyt is, és végiggyógyítja az összes állatot. A múltkor fájt a fejem, megsimogatta, és betakargatott, hogy akkor jobb lesz ("Betakarlak, oké?" :D). A Mikulás orvosi táskát hoz neki, kíváncsi vagyok.

Én: Nagyon szeretlek!

TL: Nem. Apa szeret nagyon.

Én: De én is.

TL: Én apát szeretem. Téged nem szeretlek (ez egyrészt érthetö, hiszen én vagyok most az áruló azzal, hogy elmentem dolgozni, másrészt vigyorogva mondja, szóval lehet, hogy csak próbálgat)

Én: Nem baj. Én akkor is nagyon szeretlek téged.

TL: Én nem szeretem magamat. Csúnya kislány vagyok. 

Na ez az, amiért nagyon gondolkodom, hogy Marék Veronika Csúnya kislányát egy idöre kivonom a mese-forgalomból. Nyilván (remélem) nem érti még, és nem gondolja komolyan, de akkor sem tetszik ez a vonal. Föleg, hogy a könyvben szó sincs arról, hogy ne szeretnék a kislányt. Bár a csúf kiskacsa´t is hallotta már, talán abból rakta össze. 

Voltunk mesejátékon, ott meg azt kombinálta össze, mikor itthon mesélte Táltos Bandinak, hogy az ördög öreganyja (akit maximum banyának hívtak a mesében és egy seprü volt, arccal), az egy boszorkány. Nem is tudtam, hogy ismeri a szót. (a banyát is csak a Gryllus-föle Maszkabálból). De nem félt töle kicsit sem, a szünetben meg lehetett fogdosni a bábot.

 Szóval megvagyunk. Reggelente az apukájával bandázik a titkos házukban, néha a Balog kutyát is beengedik (az egy jó nagy ikeás plüsskutya, tkp családtag). Balettozik, TB megmutatta neki az 5 alapállást, vagy mit, azóta azt gyakorolja. 

A múltkor olvastam egy posztot, ahol a szerzö valaki mást fikázott, hogy bezzeg neki könnyü, mert tökéletes az élete. Igen, nyilván írhatnék én is negatív dolgokat Liliröl, és valamilyen szempontból életszagúbb lenne, ugyanakkor nem latom értelmét. Igen, ö is sír, meg felkelt engem éjjel, meg nem fogad szót, de húsz év távlatából pont le fogom szarni. Igazából már most is. Akkor meg minek írjam bele a kedvenc blogomba?

Most ezt publikálom, mert egy hete áll így félkészen. Képet majd késöbb.

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr566951093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nux vomica 2014.12.04. 13:16:47

Már megint elérzékenyültem olvasás közben.
Nyáron nekem is spontán mondta, hogy jó volt a bölcsiben: D, kérdezni sem volt időm.
Egy kis csodacsomag.

vackor1b 2014.12.05. 13:13:10

Kit érdekelnek a negatívumok, amikor ennyi, de ennyi pozitívum van?

Csúúúúnyaaaa???? Csodaszép!!!! (és kedves és figyel és okos és...)De ha megnyugtat, minden kislánynál eljön ez magától, aztán megnyugszik. Az lesz majd igazán nehéz, amikor jönnek majd a féltékeny, "vele nem törődtek" kislányok, akik így próbálnak majd érvényesülni, hogy ezt mondják a másikra. Na azt már nehezebb helyre rakni, de nem lehetetlen.
Addig is tovább növeljük az önbizalmát.

Olvasás :) Tényleg le sem tagadhatja a családját.

málnabálna 2014.12.17. 07:16:11

Huj, de rég jártam erre!... :O
teljesen kész vok Lilitől! :) :-D képzeld LiliBogi tök ilyeneket mondott, mond... én is voltam az ő hasában, az anyukám és tsai. Igaz ő nem csúnyát, hanem kövéret mond s ezért én vok felelős tuti! (1x 10 nap alatt a nagyiék Balatonon felhízlalták s kiszaladt a számon... meg mikor cukkolta apukáját a pocakja miatt, említést tettem, hogy hát neki is van)
ovis kislány lett a kisrigó, el se hiszem! :)
süti beállítások módosítása