A buszon hazafelé meg tök zavarba jöttem, mert mellettem egy srác egy füzetbe írogatott, nagy gondolkodásokkal meg-megszakítva leírta, hogy szeretem, amikor nevetsz. A többit nem volt pofám elolvasni (na jó, még olyanok is voltak, hogy szeretem, nézni, ahogy olvasol), még azon is gondolkodtam, hogy elülök onnan, hogy ne zavarjam. Nem tudtam eldönteni, hogy szerelmes levelet vagy verset ír vagy a párterapeuta adta házifeladatnak, hogy írjanak pozítívat egymásról, mindenesetre rettenetesen szenvedett a megfogalmazással, inkább a kalligrafikus betükkel bíbelődött, csak ne kelljen befejezni a mondatot. Mondjuk lehet, hogy engem jobban zavart, mint én őt, rühellem, ha valaki verset ír (semmi gondom, amíg otthon csinálja a négy fal közt), elnézést, ha valakit ezzel megbántottam, de a kritikus kamaszkoromban túl sok szerelmes fiatalemberrel találkoztam, akik mind költők voltak, én meg kényszeredett mosollyal olvashattam a remekműveket. De nem is a formával volt bajom talán, hanem, hogy belenyomták az orromat a saját lelkivilágukba. Egyébként egy fiút ismertem csak, aki kifejezetten és üdítően tehetséges volt, de nem verset írt, hanem prózát, gondoltam is már rá, hogy bemásolom a blogba valamelyik írását, csak meg akartam várni, amíg híres író lesz, és akkor menözni. De persze lehet, hogy azóta nem is ír, nem tudom, mi lett belöle. Lehet, hogy már rég híres író, csak nem követem eléggé a kortárs irodalmat (se). Lehet, bár inkább azt remélem, hogy nem, de lehet, hogy a buszon mellettem ülö fiú is híres író. 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr317354952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nux vomica 2015.04.10. 21:40:42

Neked az anyukád nem tanította, hogy nem olvasunk bele a mellettünk ülő könyvébe/füzetébe? :-)

Tá Titi 2015.04.12. 18:11:28

Csak ülök és olvasom, Ülök a buszon...

" hogy a buszon mellettem ülö fiú is híres író. "
Igen, miért ne, tavasszal -is- minden elképzelhető...
Mert ki ír ilyet, hogy;"szeretem, nézni, ahogy olvasol"...

És mi ez, ha nem kortárs irodalom ?
Az.

www.youtube.com/watch?v=QNOKzL2DCPg
videa.hu/videok/vicces/csak-ulok-es-meselek-5MKLBmtcVHmVIW7m

Része voltál egy vallomásnak -is-...
www.youtube.com/watch?v=PeXZeLzZXhg

És nem baj, ha "Neked az anyukád nem tanította, hogy nem olvasunk bele a mellettünk ülő könyvébe/füzetébe..."

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2015.04.15. 11:27:27

@nux vomica: az anyukám nagyon ritkán utazott velem tömegközlekedve. úgyhogy nem. ezért ha nem volt nálam könyv, akkor mindig a mellettem ülöét olvastam. Ha meg volt nálam (mint általában), akkor nem bántam, ha a mellettem ülök beleolvasnak. ;)
süti beállítások módosítása