2015.10.12. 09:20
Az vagyok, akinek mesélem magam
Brüsszelben leginkább két korombeli (na jó, az egyik csak 28 éves volt) lánnyal barátkoztam össze. Nem került szóba, hogy van egy kislányom, én meg magamtól nem mondtam, így 4napig dumáltunk minden másról, föleg pasikról, meg ruhákról meg jó kajákról ( és idegesítö kisgyerekes anyukákról, akik minden jobban tudnak). Mondjuk a ruhákban én nem sokat tudtam hozzátenni, ezek olyan lányok voltak, hogy gondolkodás nélkül megvettek egy cipöt 360 euróért, az egyik konkrétan personal shopperként dolgozott még az egyetem mellett, szóval száz méterröl, ellenszélben kiszúrt egy Chanel kosztümöt. Mindegy, kicsit lerongyoltnak éreztem magam mellettük, át kell gondolnom a gardróbom. Cserébe én néztem ki a legfiatalabbnak (és nem csak a farmer miatt).
A lényeg, hogy egyébként nagyon jókat beszélgettünk, jókat ettünk együtt, deichmannos cipö ide vagy oda, kölcsönös volt a szimpátia.
Aztán az utolsó nap a reptéren mégis szóbakerült TündérLili, volt nagy álmélkodás. Vicces volt. És azt kell, hogy mondjam, nem bántam meg, hogy elhallgattam, mert tökre megváltozott a viselkedésük. Nyilván akkor hirtelen egy valaki tök más lettem. Pedig nekem jólesett, hogy négy napig négy évvel fiatalabb voltam, és szerencsére beszélni tudok másról is (még ha néha nehéz is volt).
Az egész onnan jutott eszembe, hogy pénteken összefutottam az egyik lánnyal egy szimpóziumon (50 éve transzplantáltak elöször Bécsben vesét, tudtátok? Dr. Franz Pisa csinálta (még él, 90 éves), és a teamben egy -valószínüleg- magyar is volt, Dr. Funovics, láttam a jegyzökönyvet). Szóval összefutottunk a lánnyal, és kb az elsö kérdése az volt, hogy hogy van a kislányom. Ami persze aranyos dolog, de egy kicsit kötelességszagú is (ezt azért ki is tárgyaltuk).
Szóval így. Néha jó kicsit másnak lenni, mint ami vagyok. Illetve, persze, ki tudja, melyik is az igazi. Ha belegondolok, mindenkivel megvannak a magam témái, nem mindenkinek mondok mindent. Szóval nem is volt olyan nagy svindli ez Brüsszelben, csak talán egy kicsit szokatlan.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
hbogi87 2015.10.12. 16:32:32
Ölellek
Nyirati Rita 2015.10.12. 18:58:09
Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2015.10.13. 09:52:28
Nyirati Rita 2015.10.18. 19:39:04
nux vomica 2015.10.21. 13:30:54
Gem 2015.10.21. 21:56:51
A másik meg, amikor a kismarcipánnal vagyok valahol (khm-khm fiatal) anyuka, csak úgy szimplán, és egyszercsak kiderül, hogy van ám nekem egy már nagykorú fiam is (és persze még egy lányom is), akkor is döbbennek az arcok.
Tá Titi 2015.10.24. 21:52:38
Néha kiderül, kik vagyunk...
( Néha jó kicsit másnak lenni, mint akik vagyunk. )
DE, igaz; ez mind én voltam egykor...
"Hábi Szádi, a bölcs, öreg mágus mondja el fiának, Tahtúrnak, hogy annak lelke és szelleme kinyíljék a világ rejtelmes, felmérhetetlen gazdagságára; s hogy gondolatainak kegyetlen igazságával és szívének gyöngéd jóságával figyelmeztesse ama tudnivalókra, melyek szükségesek azok számára, akik élni és gondolkozni akarnak a világban, ahol "szebbnek ítéltetett a tört szem, mint a ragyogó".
" Ha a jóknak okvetlenül jutalom járna jóságukért, akkor a jóság nem erény volna, hanem üzlet, életbiztosítás s akkor nyilván minden gonosz is igyekezne jónak látszani. Befizetem a díjat, jót cselekszem s öregkorom biztosítva van, mert a jutalom nem maradhat el. Így viszont: ha nincs is jutalom, akkor is jó vagyok, - ez a hajlandóság a jóságot erénnyé minősíti."
Utolsó kommentek