- Milyen volt a napod?

- Jó. 

- Bövebben?

- Pénteken van a határidö, a szöveg majdnem kész, csak 70 karaktert kell valahogy lefaragnom. Dolgoztam rajta elég sokat, aztán hívott a fönök (dr. House), hogy beszéljük át, aminek az lett a vége, hogy rá se nézet, azt mondta, elöször csináljam meg a minusz 70 karkatert, aztán majd ránéz, de közben kezdjem intézni az aláírásokat. Hat aláírás kell hozzá, ebböl az egyik az övé, kettö két másik házon belüli nagyfönöké, kettö kell a szomszédos épületböl, meg 3 a 19.kerületböl*. Közben telefonáltam a kollégával, aki az ötletgazda és szerzötárs, hogy egy info még hiányzik az egyik részböl, de akkor nem plusz 70 karakter lesz, hanem 90, bár pont van is egy jó ötlete, hogy lehetne megoldani, de ö most nem ér rá, oldjam meg. A 19. kerületiek közben hívogattak, hogy küldjem át gyorsan, mert az ottani egyik nagyfönök csak kettöig van aznal bent, és nem baj, ha a szöveg még nincs kész aláírnak bármit. Átküldtem nekik emailben, meg dr. House-nak is elküldtem a kész szöveget, rögtön hívott is, hogy a Dialyse az németül van, dialysis angolul, nézzem át mégegyszer, hogy ne legyen benne hiba, addig rá se néz (nem volt benne több hiba, legalábbis nem a szövegben, de mindegy). Aztán küldött egy emailt, hogy gyorsan vigyem fel az egészet, mert mégis inkább neki, meg az itteni nagyfönöknek kéne elöször aláírnia. Nem mertem megmondani, hogy már átküldtem a 19.kerületbe, de szerencsére kiderült, hogy ök idöközben meg visszaküldték, mert valami nem stimmelt. Telefonáltam velük, hogy akkor ma már nem küldöm át, mert nem tudom, mikor lesz kész, majd személyesen beviszem reggel, mert akkor akarja a titkárnö elintéztetni az összes aláírást erre a pályázatra. Akkor kinyomtattam, vissza dr House-hoz, ö elment a nagyfönökhöz, mire átnéztem a szöveget vissza is jött (a leírásban nem tudom érzékeltetni, hogy 6 emelet és 10 perc séta választja el az irodánkat). Közben átírtam a dialysis-t, elmentettem és kinyomtattam újra az egészet, csak az aláirásos oldalt cseréltem át a régire. Átmentem a szomszéd épületbe, ott átnézettem a szöveg egyik részét a másik partnerrel** (mert ezek mindent velem irattatnak meg, én meg nem érthetek mindenhez),mondott egy szót, amit át kéne írni, majd rohangáltunk egy kicsit az épületben az ottani nagyfönök után (akinek viszont tényleg elírtam a nevét, de akkorra már a papíron volt 2 fontos aláírás, úgyhogy leszarom nemérdekel), mert ha ma nem, akkor csak holnap este, de ki tudja, addig visszakerül-e hozzánk a 19.kerületböl. (Közben telefonáltam a pályázati irodával, és kiderült, hogy bizonyos esetekben nem baj, hogy 70 karakterrel több van, próbáljam ki a szoftverrel, hogy engedélyezi-e. Engedélyezte.) A nagyfönök titkárnöje írta alá aztán, mert a fickó nem  volt sehol, akkor hívtak a 19. kerületböl, hogy mégse másnap reggel vigyem, mert nekik pont meetingjük van a Klinikán, 20 perc múlva jön az egyik kolléga. Kijavítottam azt az egy szót, elmentettem és kinyomtattam az egészet még egyszer, csak az aláírásos papírt cseréltem át a régire. Találkoztunk a 19. kerületi fickóval, odaadtam, elolvasattam vele gyorsan egy rávonatkozó részt. Ha minden igaz, holnap délután visszakapom, akkor le kell adni a másik nagyfönöknek itt a házban, reggelre állítólag aláírja és kész. Remélem, dr. House is meg lesz a szöveggel elégedve, mert egyelöre nem olvasta el.

- Ilyen egy jó napod?

- Igen, ez tényleg jó volt.

 

 

* igaziból nem kéne, hogy egy papíron legyen az összes aláírás, de dr House szerint annak jobb az optikája, márpedig politikai ügyekben profi a fickó 

** munkaköri kötelességböl kicsit átnéztem a cv-jét a fazonnak, a doktorija után 8 évvel már professzor volt. Félidöben vagyok, jó lesz belehúzni.

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr568268288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

perger.laszlo · http://www.rejtelmek.hu 2016.01.14. 22:26:01

** szerintem korrigáld a képletet a munkanélküli időszakkal és a TL-projekttel...

nux vomica 2016.01.14. 23:04:29

Igen, ez 1 szép nap. Küzdelmes és kicsit "nuxvomicas"- ez utóbbit a Materia Medicaból megérted:D

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2016.02.11. 21:19:26

neem, azért, mert szóbakerült, esetleg, hogy nála járt az anyag, még nem jelenti azt, hogy alá is írta :D

Gem 2016.02.12. 08:02:36

@Nils Holgersonné: Ó, nem bogarásztam én végig az egész szöveget számolgatva, csak ezt az egy mondatot: "Hat aláírás kell hozzá, ebböl az egyik az övé, kettö két másik házon belüli nagyfönöké, kettö kell a szomszédos épületböl, meg 3 a 19.kerületböl". De mivel én rendszeresen íratok alá különböző papírokat, pontosan tudom, mennyire idegesítő, amikor kétszázhuszonhárom aláírás kell valamire, és lehetőleg együtt és egyszerre és azonnal (sőt, tegnapra), és persze mindig van valaki, aki épp külföldön vagy akárhol. Ezért nem is csodálom, ha már számba se bírtad venni :-)

Tá Titi 2016.02.28. 16:59:28

dr House bottal jár és szedi a marék gyógyszerét is ?
Mennyire egyszerű egy jó napod sémája.
Lám, ilyen egy jó nap !
Röviden... ;)
süti beállítások módosítása