Ahhoz képest, hogy az itthoni beszélgetések főleg királykisasszonyokról, tündérekről, oviról és AnnaPetiGergö ártatlanságú szerepjátékokból állnak, Lili ma rendesen beleállt a dologba. Lefekvés elött még mosolyogva mondta közelről belenézve az arcomba, hogy ő mindig is élni fog, akkor is ha meghal. Ezzel csak egyetérteni tudtam, és haladt tovább az esti rutin a szokásos zötyögős menetében. Aztán mikor már végre kint voltam a díványon egy jó könyvvel a kezemben, kiszólt, hogy:

- Mama, fáj, amikor kihúzzák a kisbabát a puncidból?

Nyilván bementem, nem tűnt olyan bekiabálós-felelgetős témának. Akkor már könnyes volt a szeme. Sietve megnyugtattam, hogy igaz, h fáj kicsit, de nagyon rövid ideig, ahhoz képest, hogy már előtte, meg pláne utána milyen boldog egy anyuka, nem beszélve az utána jövő hosszú, együtt megélt boldog évekről, rádásul úgy vagyunk kitalálva, hogy el is felejtjük, én például már csak arra emlékszem, hogy mennyire örültem, hogy megszületett. De bármit mondtam, csak zokogott, hogy akkor ö nem akar gyereket. Megnyugtattam, hogy még sok ideje van eldönteni, stb, stb, erre ő:

- Oké, de akármennyire is rugdos a gyerek, én nem megyek be.

- Hová? –kérdezem.

- Hát a kórházba.

- De ha nem csinálsz semmit, a baba akkor is kijön, mert annyira ügyes.

Ez mondjuk pont tetszett neki, megnyugodott, kuncogva kérdezte is, hogy én se csináltam-e semmit. Hát, nem nagyon.

De a következő pillanatban megint zokogott:

- De nem ugyanannyi időt fogunk mi már együtt élni..

Ebbe annyira belesírt, hogy alig értettem, visszakérdeztem, részletesen kifejtette, hogy ha meghalok, ő még utána sokat fog élni, és jaj. Hirtelenjében csak azt tudom ismételgetni, amit egyébként is szoktam neki mondani, hogy mindig szeretni fogom, bármi történjék is. Zokogás, sugdolózás, aztán megint kérdez:

- Felírjuk a telefonomba, hogy egy temetőbe temessenek minket?

Komolyan, elképzelésem sincs, honnan jött ez elő. Mondom biztosabb lenne, ha a családtagjainknak mondanánk el, hogy tudjanak róla.

- De el fogják felejteni! A telefonba kell felírni.

- De addig még sok telefonunk lesz, akkor inkább írjuk fel sok helyre, és akkor senki nem fogja elfelejteni.

- Jó, csinálunk plakátokat is?

Na, hát egy blogposzt az már szinte plakát. Lécci, ne felejtsétek el.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.