Emlékszem, mikor apukám vitt a HÈV-en reggel, és találkoztunk anyukám barátnöjével (szia, Márta! :)), és apukám azt mondta, hogy bizony, maholnap iskolás. Mármint én. És én akkor hallottam elöször ezt a maholnap kifejezést, és nagyon tetszett. Másra nem emlékszem ebböl az idöszakból, de most..

nagyon élvezem, hogy újra egy maholnap-iskolás van a családban, és azt is, ahogy erre az emberek reagálnak. Mert persze TL úton-útfélen megosztja mindenkivel a Hírt. És akkor az emberek összecsapják a kezüket, és azt mondják, hogy nahát, te már iskolába mész! Tisztára Janikovszky. És persze kívánnak mindenféle jót neki, amit Lili boldogan bezsebel.

Sajnálom, hogy nem írtam le itt részletesen az iskolaválasztási procedúrát, mert (utólag) elég vicces volt. Két magániskolát, és egy államit néztem ki. A választást nehezítette (aka késleltette), hogy egy ideje szeretnék költözni, és hát fogalmam sem volt, hogy hová, de nyilván praktikus lenne, ha a közelben lenne az iskola. Illetve egy lakás felmerült, de az meg olyan helyen, ahol nem szívesen adtam volna be államiba. A magánsulik közül az egyik a mostani lakás közelében van (Sacre Coeur), a másik, amit nagy nehezen megszültem, az evangélikus suli a Karlsplatzon, mert az félúton van bármihez képest. Az evangélikusba végülis idöpontot sem kaptunk, mert másfél évvel hamarabb kell betelefonálni, és én késtem két hetet. Azért még hitegetettek, hogy hátha valaki lemondja, ezért tavaly egész nyáron hívogattam őket, de semmi. Mindegy, utólag nem bánom, minden előnye ellenére még saját udvara sincs, szóval elengedtem.

A Sacre Couerbe kaptunk felvételi időpontot, TB nem jött, csak mi mentünk ketten Lilivel. Mint kiderült, nem voltam én rendesen felkészülve erre (például előny lett volna, ha voltunk volna a nyílt napon, és komplett jobinterview volt, ahol a lányom kvalitásairól kellett volna meggyőznöm őket - na, erre nem voltam felkészülve, és csak általánosságokat mondtam). Aztán volt még egy vicces rész, mikor a bekért dokumentumokat nyújtottam át. Kellett volna mindenféle, többek között a mi házassági anyakönyvi kivonatunk és Lili keresztelési papírja is, amikkel nem rendelkezünk, ezért a stóc vékonyabb volt a kelleténél, és az igazgatónö várakozóan tekintett fel rám, én meg magyarázkodni kezdtem, hogy teccik tudni az a szemét nem vett el nem vagyunk összeházasodva. Erre ö letette a kezéböl a papírokat, és kimérten, lassan azt mondta:

-       Tudja, ez itt egy katolikus iskola...

(én itt sajnos majdnem felröhögtem, de aztán folytatta:)

-       ... és a gyerekeknek részt kell venniük a hittanórákon.

Itt meg aztán megkönnyebbülten mosolyogtam, hogy ó, persze, hát ez csak természetes. Kár, hogy nem volt nálam Lili rajza, amit az oviban készített:

 img_0604.jpg

 

Ezzel biztos befutók lettünk volna.  De csak ha megállom, hogy ne fütyüljem el hozzá az Always look at the bright side of life-ot. :D Na, a lényeg a lényeg, hogy ide se vették fel Lilit, illetve várólistára kerültünk, de ennyi :D A pénztárcám mindenesetre likes this.

Tegnap mesélte egy szülinapi pikniken az egyik apuka, hogy a nővére egy linzi katolikus iskolában tanított, amíg el nem vált, és fel nem ajánlották neki, hogy keressen magának egy másik munkahelyet. Ennek az apukának is megemlítettem, hogy nem voltam eléggé felkészülve, de aztán, mikor hallotta a részleteket, meg azt is, hogy protestáns vagyok, a pikniktakarón gurulva röhögött, hogy szerinte nem csak, hogy nem voltam felkészülve, de az a csoda, hogy nem küldtek kapásból haza, mint a Sátán ügyvédjét.

Szóval ekkor már nagyon reménykedtem, hogy a kinézett állami iskola azért össze fog jönni (a közelünkben levő, ahol a tuti helye van, az nem olyan jó hírű, én az eggyel messzebbit szerettem volna). Szerencsére minden nagyon simán ment, kaptunk időpontot a beiratkozáshoz (itt ilyenkor csinálják meg az iskolaérettségi felmérést is), és akkor mar csak a döntésre kellett várni, hogy beférünk-e a keretbe vagy sem.

A felmérésen Lili egyébként nem volt 100%-os, de persze tök lutri, hogy csak a totál új környezet, meg az idegen arcok miatt volt-e. Meg mondjuk tényleg nem 100%-ban iskolaérett. Nekem kicsit jobban tetszik a magyar rendszer, ahol az óvónénik, a saját környezetükben végzik el, rádásul ök látják nap, mint nap a gyerekeket, szóval kicsit átfogóbb a képük, mint egy idegennek, így 15 perc után. De mindegy, az igazgató néni azt mondta, hogy lehet, h nem fogják osztályozni az első fél évben németből meg matekból (utóbbi miatt nem aggódom, mert szerintem teljesen jó belőle), aztán meglátjuk. A hivatalos levélben meg aztán az állt, hogy iskola-előkészítő osztályba veszik fel, amin az óvónénik eléggé megrökönyödtek, mert még a szigorú D. nővér szerint is Lili a legjobb a csoportból, de tulajdonképpen (majdnem) mindegy.

Közben aztán az is kiderült, mert volt ám ismerkedő alkalom az iskolában, hogy sima elsős osztályba kerül, úgyhogy más végképp nem tudom, mi lesz. Volt ott olyan kisfiú, akinek az anyukája mesélte, hogy ők meg pont előkészítő-osztályt kerestek a gyereknek, de nem indult a közelben. Sok egymásnak ellentmondó infó van, majd meglátjuk. A lényeg, hogy a kisáfonya nagyon lelkes. És én továbbra is meg vagyok elégedve a sulival, a gyerekek nagyon normálisnak tűnnek, az ismerkedő napon a negyedikesek ultra jófejek voltak a kicsikkel, és a tanító néni is kedvesnek tűnik, de öt még alig láttam. Amíg ö a gyerekekkel játszott, az igazgatónő tartott eligazítást egy teremben, ahová nem fért be asz össze szülő, szóval egy idő után inkább feladtam a folyosón ácsorgást, és a két, frissen megismert magyar anyukától gyűjtöttem be infókat.

Jó lesz ez. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr9114064357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása