... szerda volt, és azzal ébresztett apukám negyed hétkor, hogy anyukámat hívta a tesóm hajnalban, hogy jöjjön, bent vannak a kórházban. Bementem a suliba, és egész nap izgultam, hogy mi van. Hatodik óra után lementem a gimi telefonjához (kártyás volt) és felhívtam anyukámat a mobilján. Borzasztó fáradt hangon szólt bele, hogy: Hallo! - erre megszakadt. Nem is tudom, már miért nem hívtam újra (talán nem volt kapcsolható?) de még jobban izgulni kezdtem, hogy akkor most ugye nincs semmi baj; visszamentem az osztályunkba és próbáltam elütni az időt a többiekkel. Pár perc múlva megjelent Sanyi bácsi, a portás, hogy NH-nénak üzenetet hagyott az anyukája, megszületett a baba, kisfiú, és egészséges. Látszott a bácsin, hogy nem sok ilyen üzenetet közvetített még. Körbeugráltam a termet, elmondtam mindenkinek, aztán kifelé menet még találkoztam a legjobb barátommal, neki is, de akkor már siettem. Zenekari próbám lett volna, helyette hazamentem, ott találkoztam apukámmal, és együtt bementünk a kórházba megnézni az új gyereket. Cuki volt, kis vakarcs fekete hajjal.

ISTEN ÉLTESSEN, LEGKEDVESEBB UNOKAÖCSÉM!

A múltkorinál ugyan nem volt kép, de akkor legyen itt mindkettőjükről egy réges régi, mikor még kicsik voltak és cukik, és a fényképezéshez való pózolás helyett inkább egy könyvet bújtak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.