Szóval egy darabig úgy volt, hogy erről nem írunk a blogban, de végülis kitaláltuk, hogy leírom, mi van, aztán majd később publikáljuk.

Szóval pár hete néztük a Kis Buddhát, ahol Sziddharta anyukája valami elefánttal álmodott a fogantatás éjszakáján. És akkor mondtam Bandinak, hogy milyen jó lehet már így emlékezni egy álomra, és összekötni a gyerekkel. Aztán pár napra rá TB mondta, hogy azt álmodta, van egy gyereke, és ő nem is tudta elképzelni, hogy egy gyereket így lehet szeretni.

Aztán anyukám hívott kétségbeesve, hogy azt álmodta, hogy nagyon rosszul vagyok, fáj a hasam, amiben egy béka van. Erre én azt álmodtam, hogy a keresztanyám ugyanazt álmodja, mint anyukám, csak kisegérrel, és jól kinevetjük anyukámat, hogy ennyire megijedt ettől az álomtól, mikor egyértelmű, hogy ez gyereket jelent.

És akkor most az van, hogy két hete rosszul vagyok, meg hányok, és közben nem tudok a doktori védésre készülni. Meg alszom is, elég sokat.

És rinyálni is szeretnék, csak Bandin kívül egyelőre nincs kinek, mert azt nem mondták nekem, hogy ez ennyire rossz. Még hogy reggeli rosszullétek, hah. Egész nap, basszus, egész nap.

Azért örülök is, persze, csak értitek. Nehéz szavakba önteni, mikor csak annyit érzek belőle, hogy hányok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.