és arra jutottam, hogy kb harmincéves koromra fogyhatott el az a karácsonyi meleg-békés-családi hangulat muníció, amit gyerekkoromban kaptam. Azért mondom, hogy kb, mert tavaly nem volt feltűnő Kínában a karácsony hiánya, szóval az is lehet, hogy a leépülés már akkor megkezdődött. Amennyiben beigazolódik a teóriám, két választásom marad: vagy egész életemben szürke karácsonyaim lesznek, és a kedvenc műfenyőnk a pincében fog elrohadni mindenkitől elfeledve, vagy szülök egy gyereket, és az öröklött valamint tanult minták alapján újra lesz összebújós, karácsonyidalos-éneklős, narancs-fahéj-fenyő illatú karácsonyom.

Azért is kellett elméletet gyártanom, mert kezdtem egyre jobban pánikolni, meg nyunnyogni a már említett dolgokon: a mindigrendes lakás már mióta romokban, se koszorú, se naptár, se ajándékok (még félkészen sem). Végső elkeseredésben valami olyasmit találtam ki, hogy majd mindennap csinálok valamit magamnak (biotestápoló főzése, szemöldökrendezés, tiszta ágynemű, séta a botanikus kertben), és majd az lesz az én nagyon személyes 2011-es adventi naptáram, de még ez sem jött össze, ennyire szét vagyok csúzsva. Viszont nyunnyogni se akarok, mert akkor meg eszembe jutnak azok, akiknek most ezért vagy azért, de sokkal rosszabb, és akkor én ugye milyen alapon, megmondták már a nővéreim is ugye, hogy engem elkényeztettek, hát, mit mondjak más is születhetett volna negyedik/utolsó gyereknek.

Egyébként az önlelkisimizős adventi naptár azért sem jött össze, mert a hétvégén megint nem voltam, alig jöttünk haza nagy nehezen szerdán Gyuláról, esezmbe idézte a francia Delphine barátnőm, hogy úgy 2 hónapja beígértem neki egy karácsonyi vásáros Budapest túrát, és most rá is érne, péntek estétől vasárnap reggelig, megyünk?

Gyorsan megvettem a buszjegyeket (az orangeways lassan nekünk fizethetne, vagy örökülést kérek, vagy valami), rendben oda is értünk, amikor kiderült, hogy nincs nálam a személyim. Ami mindig nálam van. A buszra persze nem engedtek fel, szerencsére Delphine rugalmas meg van humorérzéke, és inkább röhögött, bár arra ő sem számított, hogy a későbbiekben a személyimet végül a Schnellbahn (=HÉV) südbahnhofi megállójának, annak is a 21-es vágány feletti üvegkasztni hátsó, park felőli oldalának egyik mozgó szigetelőkockája mögül fogjuk előhalászni, pedig TB ezen nagyon fifikás megoldásának köszönhetően elértük a legkorábbi vonatot, ami szóba jöhetett, igen jó időt futva.

Azért is örültem ennek a kirándulásnak egyébként, mert arra gondoltam, hogy Budapesten biztos utolér a Hangulat, legkésőbb a Vörösmarty téren. De valószínűleg azért, mert túlságosan meg akartam mutatni D-nek a világ legszuperebb városát, nagyot csalódtam a legbiztosabb pontjaimban. A V. téren (már a nevét is megutáltam leírni) akkora tömeg volt, ami már nem normális, modernizálták az evős standokat, ráadásul későn ebédeltünk, ezért egy falatot nem bírtam volna a véreshurkából lenyelni, D hősiesen evett a szakadó esőben, a kedves, családias árusok helyett mindenhol ugyanazokat a zöld cserépedényeket lehetett látni, túl sok volt a színes cukiság és kevés az igazán szép, és a gerbaud ablakos naptárját se lehetett látni, bezzeg volt helyett valami fényjáték modern zenével, annyira érdektelen volt, hogy nem is néztük. A színpad üresen tátongott és semmi, de semmi hangulata nem volt az egésznek. Átmentünk a Bazilika elé, útközben vettünk teát szimpatikus árusoktól (ők legalább sparhelten álló cserépedényből nyomták, ahogy regéltem előtte D-nek), és basszus langyos volt a tea, mert a sparheltben még a tűz sem égett, de a lány megmikrózta nekünk, hogy meleg legyen.

A bazilika előtti vásárról csupa jót olvastam, hogy mennyivel szebb, mint a V. téri, meg ilyenek, ehhez képest alig lézengtek ott páran, inkább elhagyatottnak tűnt, mint szép vásárnak, közepén a fenyőfa sötéten állt, körülötte bezárt műjégpálya, árus sehol, mindenhol csak enni lehetett, de pl a kürtőskalács ízetlen volt, még sosem ettem ilyen rosszat, meg is bántam, hogy nem a V. téren állltuk végig a kilométeres sort.

Beültünk a DiVinóba, az legalább egy biztos pont, és tényleg jó volt, meg aztán átnéztünk a Szimplába, hogy széles metszetet lásson a lány a bp-i szórakozóhelyekről (péntek este még a New York caféban kezdtünk), aztán hazatértünk.

Vasárnap még elmentem az ikejába a tesómmal, gondoltam, ha máshol nem, itt már tuti elkap a karácsonyi hangulat, ilyenkor szoktak ott sütni jóillatú kekszet, meg ilyenek, ehhez képest nagyon szegényes volt az egész, én meg elkezdtem gondolkodni, hogy mi lehet a baj, és akkor itt csatolunk vissza a bejegyzés elejéhez.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.