Szóval az meg úgy volt, hogy egyrészt úgy éreztem, meg kéne lovagolni Lili újonnan támadt lelkesedését a szóbeli kommunikációra, és német közegbe kéne helyezni, mielőtt késő lesz. Másrészről, bár a munkaûgyi hivatal úgy tudja, hogy apuka vigyáz a gyerekre (nem foglalkoznak az emberrel, amíg írásba nem adom, hogy van gyermekfelügyelet - ebben egyrészt nagyon szigorúak, másrészről rengeteg segítséget adnak), az igazság az, hogy én vagyok Lilivel a Heinz bácsi magyaróráján kívül szinte mindig. Es ez azért eléggé hátráltatja a munkalehetőségeimet. 

Az egészet nagyon NH- nésen intéztem, itt az anyukák ahogy felkelnek a gyermekágyból, már indulnak is az előre kinézett oviba, hogy lefoglalják a helyet. Én úgy gondoltam, hogy ha itt lesz az ideje, lesz nekünk helyünk valahol. Télen ráadásul kinézte Lilit egy óvónéni a játszótéren, hogy pont egy ilyen kislány hiányzik a csoportjából, de akkor még nem vettem komolyan (és ők egyébként is csak két éves kortól vállalnak). Tavasszal kicsit aktivizáltam magamat (mert ez már tényleg nem mehet így tovább), gyorsan ki is derült, hogy a közelben található mindenki-csak-jót-mond-róla oviba már rég nincs hely, de indul egy új kicsit távolabb, meg van ugye az óvónéni a játszótérről. Megnéztük az újat, ami nagyon kedves volt, saját kerttel, meg minden, de csak fél napot vállalnak, havi 350 euróért, ebéd nélkül (állami támogatással). Felkerestük hát a játszótérről ismerőst, nyilván nekik nincs kertjük, és hát már ott is várólista volt, télen kellett volna lefoglalni a helyet. Lili egyébként mindkét oviban feltalálta magát, és alig lehetett elcipelni, de persze mi is ott voltunk, szóval úgy könnyű. 

Azért én reménykedtem ebben az oviban, a kert hiánya mellett voltak pozitívumok, két utcára van tőlünk, egy észt származású családi vállalkozás, nagymama a dadus, az lánya a vezető, az unokaja meg a másik óvónéni, családi hangulat, mondhatni. A nagymama főz (civilben szakács), ott helyben. Mindig mennek sétálni, egész messzire is elgyalogolnak, szoktam látni őket itt az utcákban. Egy csoport van, 14 gyerek, ami azért nem kevés.

Május-júniusra ígérték a döntést, június elején elkaptuk a játszótéren a nőt, aki azt mondta, júliusban mehetünk, majd telefonál. Eddig nem hívott, szóval most kezdek kicsit izgulni, vagyis eddig is izgultam, de eddig azért, hogy mi lesz ott Lilivel. Utálnám, ha leszidnák, vagy nevelni kezdenék, nincs hozzászokva ehhez a mi kis vadrózsánk. :)

Meg elképzelni sem tudom, hogy fog a nyelvtanulas menni, mit fog gondolni, hogy nem ért egy szót sem, és őt sem értik... Pedig valószínűleg meg fogja oldani, a játszótéren is tök szépen utánozza a hallott német szavakat, meg már simán megy a danke a homokozójátékokért. De én úgy féltem. Szipp-szipp.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.