Es akkor tegnap, vagy tegnapelott, vagy valamikor azelott epp filmnezeshez vackoltuk magunkat be, amikor Viktor kerdezte, hogy nincs-e egy kis csoki itthon. Es eszembe jutott, hogy nincs, de van tejpor, es nincs olyan en-csaladombeli, akinek erre nem ugyanaz jutna eszebe – szoval meggyoztem Viktort, hogy fozzunk csokit. Rogton be is kuldtem a konyhaba, hogy merjen ki x cukrot y tejhez, tegye fel foni, en meg furdok es mire forr mar jovok is, csak kevergesse (a technikat papatol tanultam, csak o engem allitott oda kevergetni, mig o megnezi a Hiradot). De tenyleg jottem idoben (papa is mindig jott, szo se rola), kimertem a kakaoport, a vajat, a tejport, es beallitottam az orat a 7 perces forrasra. Viktor kevergetett. Es telt mult az ido, es csak forrt es forrt, es Viktor keverte, es az 5. percnel mar erosen ugy nezett ki a labos, mint mikor tejszines karamellat csinalok, szoval valsagtanacsot tartottunk, es joval a magikus 7 perc elott belezuditottuk a tobbi hozzavalot. Viktor renduletlenul keverte a tej nagy resze viszont mar elfott, ezert igen suru lett, gyakorlatilag szilard, tobb olyan pillanat volt, amikor mar kezdtuk feladni, de en ezert jaratomViktort kondiba, mert ugy keverte, mint egy kis robot,  es a vegere meg csak csomos sem lett (hoppa). A tejet utolag potoltuk, ezert mire kiontottem talba, mar szinte olyan volt, mint az eredeti, es az izere sem panaszkodott senki. Szoval nalunk meg a csokieves is tele van izgalommal, es kettonk kozul legalabb Viktor ledolgozta rendesen a bevitt kaloriakat.

 

 

A kep csak illusztracio