Na. Az volt, hogy N.H.-né kikönyörögte, hogy menjünk el a farkasemberre, bár én nem rajongok a horrorokért, de engedtem a nyüstölésnek. Hát a film nem nyűgözött le, a leggyengébb láncszem a farkas volt, aki akkor volt a legijesztőbb, mikor nem látszódott belőle semmi. Mikor mutatják rendesen akkor úgy néz ki, mint az Óz, a csodák csodájából az oroszlán, aki nem túlságosan rémisztő, főleg a feketére festett orra miatt.

Még voltunk az új japán központban, ahol N.H.-né megkóstolhatta az igazi japán sushikat, én meg elképzeltem, milyen ízük lehet. Vannak olyan ételek, amiknek jobban szeretem elképzelni az ízét mint enni.

Voltunk a Tate Modernben, ahol láttunk egy csomó vackot modern művet. De nem a "Fehér vásznon fehér négyzet" fajtából, amibe azért még bele lehet magyarázni valamit, hanem mondjuk egy lepedő kirakva a fal mellé, és kész.

Múltkor ugyanitt (tudom, minek járok vissza, ha ilyen gagyi?) blútekkel kiraktam a falra egy hajgumit, amit a földön találtam és leálltam nézni. Két perc múlva vagy huszadmagammal bámultuk a hajgumit a falon, amíg valaki elment szólni a teremőrnek, hogy nincs kint mellette az alkotó meg a címe. Vissza is akartunk menni, csinálni erről egy videót, de aztán valahogy kimaradt. Sebaj legközelebb. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.