a címnek nyomokban van némi köze az íráshoz, mert valamiféle pozitív hangot szerettem volna megütni, de a fenti összeállítás az én fejemben mostmár örökre Dandozolika hangján szól (bármikor könnyesre röhögöm magam ezen a videón, ez ciki?)

nna, avászkodjunk befelé a témába, mint már többször futólag említettem, dolgozom a fejemben levő zsúfolt és pókhálos, vagy épp, hogy a napi használattól túlságosan fényes és tiszta, de mindenképpen igen nyomasztó sarkok kitakarításán. Elég sokfélék, lehet egy régi -az én kényelmemet szolgáló- hazugság még gimiből, egy meg-nem-tett dolog, egy-egy tudtam-hogy-nem-helyes-de-megtettem dolog, utálkozások, időhúzások, hanyagságok. Ne csak főbunökre gondoljatok, nyomasztanak a tunyasággal eltöltött évek (ld PhD), a ha-akkor-észbekapok-most-nem-itt-tartanék-pillanatok, szimpla gyávaságok, utálom magamat, utálom XY-t érzések is. Ezek feldolgozása nem megy egyik napról a másikra, leginkább időigényes folyamat, átgondolni, megbánni, bocsánatot kérni -magamtól is. Önostorozást leállítani, lelkiismeretfurdalást megszüntetni nem két perc, és azért termelem közben most is az utánpótlást, szóval egy darabig nem fogok unatkozni, eljutni a Nirvanaba, rendbejönni.

Valamint rádöbbentem, hogy a soha-nem-sikerül-egyetlen-hülyebénafos-kísérlet sem az a célravezeto rinyálás, amitol a doktorim egyszeribe megoldodik és megírja önmagát.

Szóval most edzek - és csatlakozhattok, ha van kedvetek. Edzem magam a pozitív gondolatokra, hogy ne rossz szájízzel gondoljak egyesekre (Géplány, óóó jeeee) - magamra sem-, hogy ne vetítsem előre a rosszat, hogy arra gondoljak, amit szeretnék, és ne arra, amit nem. Nagyon jó érzés, ha épp sikerül, érdemes kísérletezgetni.

Egyébként TB a világbajnok ebben, sokat tanulok tőle.

fent akadás

Apró lépésekkel haladok. Az illusztrációnkon látható helyzetben pl végig arra gondoltam, hogy TB majd megoldja le fog jönni a sárkány, még akkor is, amikor a farka háromszor csavarodott fel egy izmos faágra, a zsinórja pedig követhetetlenül belegabalyodott a gallyak közé. És bár nem mozdult semerre sem, nem aggódtam nagyon, mert az úgysem segített volna. És aztán tényleg lejött, rejtélyes módon egyszer csak megindult, és könnyedén lecsusszant, széllel szemben, sértetlenül.

Aztán most igyekszem nem utálni a géplányt, persze ez nagyobb falat, mert át kell gondolnom -megértenem-, hogy miért utálom. Tipikusan az a helyzet, hogy csak magamnak ártok vele, mert nem mutatom ki *mert ő aztán pont lesz@rja, hogy én mit gondolok róla.

És borzasztó pozitívan állok hozzá a munkakérdéshez is, persze vannak kihívások mert a hülyebénafos kísérlete , mert nagyon mélyen gyökerező probléma ez, de igyekszem.

Szóval ez egy nagy project, kívánjatok sok szerencsét.

 * sajnos kiskorom óta ismert a probléma, és újabban sok panasz érkezett a szerkesztőségbe, hogy az arcomról nem megfelelő érzelmeket olvastak le. Általában nem tehetek róla, mivel meglehetősen szigorú képem van, ha nem mosolygok, egy átsuhanó rosszkedv is felér egy hadüzenettel. Ez van.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.