Eddig azt hittem, hogy a biztosítós kárfelmérőnél (az a fazon akit a biztosító küld, és akinek be kell bizonyítania, hogy nem jár neked semmi, mert vétettél az apróbetűs rész ellen) durvább kétkedők nincsenek. De ma rájöttem, hogy igen. A rádiósok.

Ma koncert közben ránéztem a mobilomra (elég nagy baj, hogy be van kapcsolva, bla bla blablabla) és láttam, hogy valaki írt. (Egy rádiós nőszemély.)

Pár sorban exuzáltam magam, hogy most nem tudok rendesen válaszolni, mert koncerten játszom. Erre válaszolt, hogy hiszi a piszi Kossuth Rádiós aki elhiszi.

Ezután csináltam egy képet, óvatosan, miközben a többiek játszottak.

Erre írt egy válaszemailt, ez olyan jó, hogy bekopizom.

"Ugye nem gondolod, hogy egy újságíró elhiszi, hogy ez a kép most, és egy koncerten készült?"

Erre elküldtem gyorsan még két sms-t, meg neki egy emailt, hogy küldje el gyorsan a magyar számát. (Mert a telefonom pár hete búvárkodott egyet a fürdőkádban, és magával vitte a számokat a hullámsírba.) Mire válaszemailben közölte, hogy szerinte nem is igaz a sztori arról, hogy tönkrement a telefonom.

Lényeg a lényeg, az utolsó darabra meglett a telefonszáma. Felhívtam, hogy élőben közvetítsem neki a koncertet.

Mire elpakoltam a fuvolámat már várt az email, hogy nem hiszi el, hogy ez élő volt mert nem hallotta a tapsot.

Az utolsó darab, az Osztrák himnusz volt.  :D

Tanulság: A rádiósok csak azt hiszik el, amit a rádió sugároz ÉLŐBEN.

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr442444585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

filotás lili 2010.11.12. 19:48:08

Szegény Táltos Bandi annyira nincs hozzászokva, hogy nem tud bárkit elszédíteni a dumájával, hogy terápiás céllal blogbejegyzést kellett róla írnia.

ruju 2010.11.12. 20:38:56

Ááááááááááá, nagyon jóóóóóóóó, add meg az én számomat is neki, lécciiiiii, én is akarok ilyen kalandokat!

missMarple 2010.11.12. 21:19:23

@filotás lili: bárkit nem,de mindenkit - IGEN!

missMarple 2010.11.12. 21:25:11

1....aha,szóval erre kellett!
2....ez a különbség köztünk:Te ott sem, én meg még ott is!
3....addig megy a rádiós nőszemély a kútra,még el nem...

TáltosBandi 2010.11.12. 23:21:21

@filotás lili: És tudod mi a legnagyszerűbb?

MŰKÖDiK!

:)

filotás lili 2010.11.12. 23:23:20

@TáltosBandi : Hát hogy ne működne az anyai gyógyító szó! Viszont attól félek rontást küldött a rádiós nőszemélyre.

filotás lili 2010.11.12. 23:27:50

@missMarple: Pont az ilyen mondatok miatt írta TB ezt a bogbejegyzést, feltételezem.

TáltosBandi 2010.11.12. 23:38:57

@filotás lili: A terápia működik! Arra írtam. :D

missMarple 2010.11.13. 08:21:07

"Ezen belül, aki nem ragad bele a sárba itt alant, – akinél jelentkezik a kaland, – mint hiány, – aki a lelke mélyén indián.... "

filotás lili 2010.11.13. 08:43:56

@missMarple: "és aki szerint az anyjukat – azoknak, akiknek fáj a vadnyugat"

filotás lili 2010.11.13. 08:44:51

@TáltosBandi : Értem én! :-) De a terápia legjobb része nem az, hogy össze-vissza púdereznek a kommentekben a "rajongóid"?

missMarple 2010.11.13. 11:31:47

@filotás lili: nem csak az.Inkább maga az élet.

TáltosBandi 2010.11.14. 11:52:24

@filotás lili: nem. A terápia legjobb része az, amikor harminc éven keresztül púdereznek, és utána már nincs szükséged púderre a hátralévő ötvenben.

nux vomica 2010.11.15. 20:37:17

Egy földhözragadt újságíró nem tud mást elképzelni,csak a teljes átszellemült odaadást- én is!

És egy fontos nem derült ki: felkértek állandó tudósítójuknak? :-)
süti beállítások módosítása