Ezeréve fogalmazgatom már magamban ezt a posztot, kb, mióta hazjöttünk Kínából, először Január lett volna a címe, de hát arról már lemaradtam. Valamiféle évkezdő gondolatsor akart lenni, nem kezdődött jól ez az év (nem, nem arra gondolok, hogy szilveszterkor hol voltunk, hanem természetesen a rendes, munkás életre), pedig nagyon pozitív akarok lenni, meg is fogadtam, hogy nem panaszkodom. Mert ilyen spirituális lettem, hogy elhiszem, hogy ha panaszkodom, akkor a bajra figyelek, és attól a baj meghízik, elterpeszkedik és otthonosan fogja érezni magát. Na, mióta ezt elhatároztam, szinte csak baj van, és folyton azon rágódom.

Na jó, igaziból egy baj van, és az a doktori, ami egyre nagyobb súlyként nehezedik rám. Minden ekörül forog, és ez kezd beteges lenni (egyébként kezdek magamban felfedezni más beteges dolgokat, talán az is beteges, hogy ilyenekre figyelek, de erről majd később). Szóval küzdök ellene, de elfelejteni nem tudom, mert akárhogyis, de erről szól a napom.

Idén újra megpróbálom, hogy Halogató kisasszonyból Eredményes királylány legyek. Ez mondjuk tipikusan az a fogadalom, amit heti rendszerességgel fogadok meg, de a remény hal meg utoljára. Ezt megünneplendő el is intéztem már pár dolgot (telefonokat, időpontkérést, leveleket), amik büszkeséggel töltenek el, de az Elintézendő Dolgok szaporábbak, mint az egerek (vagy a nyulak?), szóval még van mit tenni.

Közben olvasgattam itt ám más blogokat is, és olyan jó lenne így hozzáállni: 

I love this time of year. Love the feeling of optimism and excitement that comes over me when I ponder on a whooooooooole fresh-new-exciting Big Fat Year stretching ahead. So much time! So many possibilities! So much fun to be had! Lots of potential hooky time to be found in three hundred and sixty five days you know.

(Szeretem az évnek ezt a szakaszát. Szeretem, hogy optimista és lelkes leszek, amikor a az előttem húzódó, egész, friss-új-izgalmas Nagy, Kövér Új Éven merengek. Mennyi idő! Mennyi lehetőség! Mennyi móka! Egy csomó potenciális horgolós időt lehet találni 365 napban - na ja, nem lett túl magyaros, de most nem ez a lényeg)

Én inkább a kesergős típus vagyok: mennyire jó lett volna ez az év, ha kihasználom az összes lehetőséget, ami adódott! Ha nem halogatok, nem hárítok, nem gyáváskodom... És már el is telt az óév, hipp-hopp, eltűnt, soha vissza nem jön, elvitte az összes jó kis kihasználatlan lehetőségét magával. Az új évet meg utálom, mert kitúrta az előzőt. Szóval gondolom nem ártana változtatni ezen (is).

Valakinek, valami ötlete, hogy lehetne?

folyt. köv.

 

5 komment

Címkék: kira

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr262647903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nux vomica 2011.02.09. 00:03:39

Vegyél egy naptárat, azon nézz ki hetente 1 napot - ez legyen a nyafogós, siránkozós, magaddal elégedetlen napod. Azután a hét maradék 6 napjára írd fel DOKTORI és egy :-) jelet. Minden reggel 5 percig nézzed kitartóan az aktuális napot!
Egy hónap után érzed a hatást.

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2011.02.09. 14:28:53

a bajok a doktorival ennél azért némileg komolyabbak.
De majd a baciknak is felrajzolok mindennap egy szmájlit.

babaBonBon 2011.02.09. 17:28:37

1.Nem a remény hal meg utoljára, hanem a sejtszintű enzimműködés.
2.Ha ezen átszenveded magad az életed hátralévő (jó eséllyel nagyobbik) részében DOKTOR leszel.
3.Írd fel egy papírra a neved, elé, hogy doktor és nézegesd naponta. Esetleg táblát is csinálhatsz a szobátok ajtajára.
KITARTÁS :-)

mágnyes 2011.02.09. 20:36:12

Ugyanmár :) Van egy barátnőm aki kicsi kora óta királylány szeretne lenni, de nagyon elcseszte mert "herceg" a vezetékneve :) Én megszavazom, hogy legyen ez az eredményes királylányok éve. A barátnőmet vegye el egy Király (elég ha a vezetékneve az), te legyél nagyon sikeres okos királylány PhD. Én meg egyszerűen csak legyek, mert nekem meg épp pont jó, pont így!
szavazhat: 1
igen szavazat: 1
nem szavazat:0
tartózkodik: 0

jogerőre emelkedett :)
süti beállítások módosítása