Kedves anya és apa,

a (hétvégi) tábor nagyon jó (volt), sokat tanulok, és már szereztem barátokat is. Éjjel kicsit szukosen aludtunk, egy kétszemélyes matracon hárman, de keresztbe, és lelógott a lábam, ami engem nem zavart, csak az Orsit, aki aztán helyet is cserélt másnap Zsófival. Mondjuk nem sok idonk volt aludni, mert tanulni is kellett. Vizsgáztunk is, nem sikerült tökéletesen tökéletesre, pedig apa, becsszó, hogy készültem! Szombaton kicsit szomorú voltam, és haza akartam menni, de aztán mégse telefonáltam, hogy gyertek értem, mert ki volt kapcsolva a telefonom a többiek aranyosak voltak és megvígasztaltak. Sokat nevettünk, és sokat viccelodtunk, megint egy kicsit ügyesebb lettem, azt hiszem, legközelebb is akarok majd menni, jó így más gyerekekkel lenni.

nagymamát is puszilom,

Küldjetek pénzt,

NH-né.

 

Aztán hazajöttem, és otthon is tábor volt, plusz két felnott és négy gyerek, az egyik felnott (TB) elkapott valami vírust, és a két kisebb gyerek meg kb óránként kelt (pisilni kell, szomjas vagyok, be can dugulva az orrom, hol az apa?), oket mind én nyertem szobatársul, szóval most se sokat aludtam, de nem vagyok álmos egyátalán. Nem fura? Lehet, hogy nem kéne ragaszkodnom a napi 8 órás alváshoz.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr32737599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása