2011.04.19. 11:33
Nagypapa mézeskalácsot süt
Múlt héten vált világossá számomra, hogy családom -anyukám kivételével- nem olvassa a blogot, vagyis nem úgy ahogyan képzeltem. Ahogyan képzeltem, úgy anyukám olvassa. Maradjunk ennyiben.
Szóval ha nem akarom, hogy az a vád érjen, hogy anyukámnak írom a blogot, ki kell jelentenem, hogy azért is írom, hogy egyszer ha lesz egy olyan beteg unokám mint én vagyok majd végigolvassa, és azt mondja magában. Ez olyan hülye volt mint én vagyok. Közben majd biztosan imádja magát.
Szóval nagypapa és nagymama tegnapelőtt délután (vasárnap 2011.04.17.) a belvárosban fagyiztak és nagyon boldogok voltak. Azért voltak egész nap boldogok mert kis dolgoknak is tudtak örülni. Nagymama nem tudta milyen fagyit egyen, csak a weissekusst tudta (lehet, nem így kell írni de cserébe fejből tudom, hogy strandbarren blau) de Nagypapa kisegítette, hogy biztosan pisztáciát, meg gesztenyét és Nagymama rájött, hogy soha életében nem akart még ennyire pisztáciát meg gesztenyét enni.
Nagypapa kávét meg epret meg weissekusst (ez a weissekuss egy tejszínes fagyi, benne mindenféle maggal) kért és Nagymama rájött, hogy ő még soha életében nem vágyott ennyire kávéra (nem, nem terhes. Nem tudok róla, hogy terhes. Így pontos.) és aki ismerte Nagymamát tudhatta, hogy megszerezte amit akart.
Egy zárva lévő kávézó teraszán megnézegették a legfrissebb Praktikát (ún. Praktika Magazin) és közben kitalálták, hogy megcsinálnak egy szuper húsvéti mézeskalácsot.
(Nagypapa másnap megvette a hozzávalókat, meggyúrta a tésztát, harmadnap leesemesezte Nagymamával, hogy hány fokon kell sütni a mézeskalácsot, és közben arra gondolt, hogy Nagymamának nagyon nagy részt kell vállalnia a díszítésből ha azt szeretné, hogy ez úgy vonuljon be a történelembe mint amit ketten csináltak.)
Szóval utána lesétáltak a Duna-partra és kínai tésztát ettek dobozból pálcával. És nagyon örültek neki, hogy tudnak evőpálcikával enni -bár emiatt sznob yuppiknak nézték őket- mert csak ők ketten tudták, hogy akkoriban tanultak meg pálcával enni mikor Kínában éltek túszként egy buszba zárva és a kínai foglyokra való tekintettel nem lehetett kézzel enni.
Hazafelé megálltak a Stadtparkban és a hídon ami alatt kacsák úszkálnak, Nagymama nekinyomta a mellét Nagypapa karjának és ennek mindketten nagyon örültek.
.jpg)
A képen látható statiszták nevét nem tudom esküszöm.
A történelmi hűség kedvéért jegyzem meg, hogy ugyanezen a vasárnap délelőtt (vasárnap 2011.04.17.) otthon voltak és Nagymama azt mondta Nagypapának:- Tökéletesen szuper volt! Mind a négy. Mire Nagypapa azt válaszolta:- Azt hittem csak három volt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek