Édesanyám sok szép szava,

kit fogadtam, kit nem soha

Megfogadnám de már késő

Hull a könnyem, mint az eső

Azon kevesek közé tartozom, akik még sohasem találkoztak záptojással (pedig nagy tojásérlelő vagyok). Annyira nem, hogy aggódtam is, honnan fogom majd tudni, hogy záp-e a tojás, de anyukám megnyugtatott, hogy abban a pillanatban tudni fogom.

Anyukám azt is mondta, hogy a tojásokat mindig külön bontsam fel, mert így nem megy pocsékba a többi, amihez öntöm. Évekig kis külön csészébe törtem egyesével, aztán lazult a fegyelem, mostanában már csak kicsit megtöröm, beleszagolok és már megy is a tálba.

Ma sonkás-sajtos muffint sütöttem sütök, mert vendégem lesz, a tojások szinte maguktól törtek fel és csurrantak a tálba, szagolni sem volt időm. Aztán a harmadiknál (az utolsónál) valami gyanús lett, de mire észbekaptam, már ott csücsült a lisztes-sonkás-sajtos halom közepén. Marokkal mentettem, repült a cucc a mosogatóba, sajnos elég sok, a maradéknak két tojás is elég lenne, de annyi sincs itthon. Delphine-t már nincs pofám hívni (ő szokta megmenteni a sütési kalandjaimat), Áginak nem volt tojása, a helyes szomszédlány elköltözött, az aranyos néni a balszélről meg a nyaralójában van.

Mielőtt könnybelábadt szemmel a díványra vetettem magam, gyorsan sms-eztem a vendéglánynak, hogy hozzon tojást, mert tegnap mondta, hogy a Westbahnhoftól jön, ott még van ilyenkor nyitva bolt. Aztán meg eszembe jutott a fenti népdal, amire ilyen kontextusban még sosem gondoltam, és hiszti helyett inkább a blogterápiát választottam (meg hagymalevest is eszem közben, amit elsóztam, de erről nem akarok beszélni).

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr573216517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

missMarple 2011.09.10. 19:03:34

"Az egyiknek sikerül a másiknak nem
A sors olykor nem tudja mit akar."

katia · http://emlekvasar.blogspot.hu 2011.09.11. 19:25:06

<a href="http://www.youtube.com/watch?v=xvMgLFiQxGg">Láli néni</a> :))

katia · http://emlekvasar.blogspot.hu 2011.09.11. 20:17:18

aszittem, lehet linket beszúrni, bocs

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2011.09.11. 21:03:20

@katia: a telefonomon néztem meg, és az simán észrevette, hogy ez link.
És igen, pont erre a népdalra gondoltam, csak én nem tudom ennyire szépen elénekelni.
süti beállítások módosítása