Rettenetes beismerni, hogy valamiben nem vagyok tökéletes, de legalábbis tehetséges, de a fényképezés az valami ilyesmi. Egyszerűen nincs hozzá türelmem. Látom én, hogy mit lenne jó megmutatni, de hogy én ehhez dolgozzak, na az már nem megy. Szóval úgy döntöttem, hogy nem is nagyon fogom erőltetni én ezt, bár Bandi szerint nincs jó poszt kép nélkül, de a jövőben inkább a verbális kifejezőképességemet fogom csiszolgatni, hogy lássátok, milyen volt múlt előtti hétvégén, amikor már a tszm-i ótemető mögötti földeken négy őzikébe botlottunk, és egészen közel engedtek magukhoz.

Nagyon vártam már, hogy 4 napot töltsek Tszm-en (ez még a hosszú hétvége előtt volt), mert már kellett a friss levegő, és előtte olyan gyönyörűen sütött a nap - egészen addig, amíg oda nem értem Tszm-re, utána beborult, fújt a szél és esett. Kivéve szombaton, mikor az őzeket láttuk. A négyes csoport után láttunk még messzebbről vagy hetet, meg hárman még előttünk futottak el, meg még kettőt a hálószobaablakból is. Mert ennyire jó hely Tszm.

Azért hétfőn még voltunk egy nagyobb sétán, de akkor már csak kettesben apukámmal, végig lógott az eső lába, de megkaptam a friss levegő adagomat, meg néhány régi történetet is.

Ezen a hétvégén viszont Bécsben is nagyon jó idő volt, pólóban ücsörögtem a parkban (TB a világot jelentő deszkákon sínylődött), ami tele volt bicikliző, pingpongozó, rollerező, focizó meg üldögélő népekkel, nagyon jó volt a hangulat. Én mesekönyvet olvastam és az embereket nézegettem, meg álmodoztam, milyen jó lesz a nyáron többször lejönni ide.

Nem, azt hiszem, a verbális kifejezőképességemet nem ebben a posztban csiszoltam, csak le akartam írni ezeket is. Szeressétek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr914327083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ziebi 2012.03.21. 01:32:16

Legközelebb vigyél nekik almát vagy répát, az iteni szarvasok bolondulnak érte. :)

nux vomica 2012.03.21. 16:30:13

@Ziebi: Jobban szeretik, mint az őszi vetésű búzát?

nux vomica 2012.03.21. 16:31:39

A bécsi időjárás 24-36 órás késéssel szokott Mo-ra érkezni, tehát ehhez kellene időzíteni utazásaid?!

Ziebi 2012.03.21. 20:18:52

@nux vomica: azt nem tudom, de abból itt viszonylag kevés van. :)

Mikaél 2012.03.22. 20:13:37

Őzekről meg a fényképek hiányáról annyit, hogy hiányoznak...
süti beállítások módosítása