2012.06.05. 19:30
Die ungarische Prinzessin im Spital
Én egyébként már családi kötődések folytán is orvospárti vagyok, de az osztrák fegyelmezett ragaszkodás a protokollhoz most néha kicsit sok.
Úgy kezdődött, hogy Magyarországon a 36. héttől számít nem koraszülésnek, Ausztriában a 37-től. Lili a 36+3. napon született, teljesen éretten, tökéletesen, minden elképzelhető reflexe és fizikai attribútuma tökéletes volt, van ez így. Mégis rákerült a lapjára, hogy Frühgeburt, vagyis koraszülés, és ettől kezdve különös gonddal kezelték, például napi kétszer mérték a vércukrát, teleszurkálva a sarkát, szerintem tökéletesen feleslegesen. Az egyik orvosi vizsgálat után kicsit átfázott, és a nővér berakta inkubátorba, hogy átmelegedjen. Én mellette álltam és nagyon sajnáltam, mert előtte vért is vettek tőle, igaz, hogy a kedvenc csecsemősnővérkénk, aki még szivecskét is rajzolt a ragtapaszra, de akkor is. És akkor két medikus odajött hozzám, a szegény, hálóinges, könnyező anyához, gondolom azért, hogy gyakorolják a pácienssel való kommunikációt. És ilyeneket bírtak kérdezi, hogy miért lett koraszülött? valami fertőzés volt? és meddig kell inkubátorban maradnia? mondom, még kb 2 percig :).
Aztán Lili besárgult, de akkor még nem szopott hozzá eleget, hogy berakják a kék fény alá. És pénteken az utolsó orvosi vizsgálaton a gyerekdoki nagyon hümmögött, hogy bent kéne tartani ezt a gyereket, nekem meg már nagyon nagyon mehetnékem volt, és a kedvenc nővérkénk, aki magát böse Tanteként, vagyis gonosz mostohaként aposztrofálta, mikor a még lusta sárga Lilit próbálta szopásra bírni, olyan védőbeszédet kivágott, hogy csak néztem. Úgy kezdte, hogy ez egy ungarische Prinzessin, a Lililein, és az anyukája nagyon ügyes, a nagymamája meg gyerekorvos, és nézze csak doktor úr, nem is olyan sárga ez a gyerek, inkább olyan rózsás-sárga, és már hízott is, pedig csak anyatejet kapott, és vidám, és figyel, és teljesen rendben van. Végülis úgy engedtek el minket, hogy hétfőn visszük az ambulanciára kontrollra, aminek nem örültem, de a lényeg az volt, hogy végre mehetünk haza.
Hétfőn anyukámmal mentünk vissza a kórházba, ahol megint körbeugrálták Lilit, hogy mennyire édes és gyönyörű és egészséges, és éber és vidám és 150 gr-ot hízott péntek óta, és csak tejet kapott és nahát, nem is tűnik úgy, hogy sárga, de hát a bilirubinja még mindig a határon van, megint vettek tőle vért, várhattunk egy órát, és végül megint elengedtek minket, hogy határeset, de végülis otthon van a legjobb helye a babának, jöjjünk vissza két nap múlva. Áááááááá.
Amellett, hogy segítséget kellett kérnem a transzporthoz, mert anyukámnak haza kellett mennie, és nem szívesen békávézom egy egyhetessel, még a tök ügyesen kialakított kis napirendjét is felrúgta az egész hajcihő, mondjuk fél nap alatt visszaállt a rend, de akkor is. Ilyenkor egyetlen dolog helyes, otthon heverészni, és puha, jóillatú babákat puszilgatni.
A kép bemutatja, miért is van otthon a legjobb helye egy babának (esti olajos masszázs TB saját kezéből)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
málnabálna 2012.06.05. 22:07:31
(mi esetünkben a nagynál volt hasonló hajcihő-igaz ő terminus után 4 nappal és iszonyat kifáradt szülésben velem együtt, sarok szurkálása 3óránként! első nap, kis inkubátor, aggodalom...végül 3.napon hazaengedtek simán a Szt.Istvánból, doki nagyi amúgy is velünk volt 3 napig még otthon-kéznél, minden okés volt, de első (fél) nap izgultam a talpacskája és úgy mindene miatt...)
pjulcsy 2012.06.06. 09:38:58
jaj, nem látok a könnyeimtől:))))
Utolsó kommentek