Életem nagy része azzal telik, hogy saját magamat igyekszem kordában tartani. Valamit nagyon rosszul csinálok, de még nem jöttem rá, mi az. Vagy az elvárásaimmal van gond, vagy valami mással, majd ha kiderül, írok róla. De addig itt vannak olyan példaértékű családok, mint Virágék, ahol hat gyerek mellett láthatóan mindenre van idő. És Virág még alszik is. 

Az egyik elméletem, hogy külső kényszer nélkül kifolyik az idő a kezemből. Mert például a gimiben még mintha sokkal aktívabb lettem volna, pedig akkor voltak óráim, meg tanultam, meg leckét írtam, hegedültem, zenekarra jártam, barátokkal lógtam, olvastam mindennap, táncoltam hetente egyszer-kétszer, kreatívkodtam, extra németházikat találtam ki magamnak csak úgy kedvtelésből és még a családommal is sokat voltam. Sőt, néha azért a házimunkába is besegítettem. Most, hogy így leírtam, kicsit én is elcsodálkoztam.

Szóval kitaláltam, hogy hétfőnként (igen, tudom, hogy kedd van) leírom, mi mindent fogok azon a héten csinálni. Lilizés (etetés, dajkálás, pelenkacsere, séta, fürdetés), az ebédfőzés, vásárlás és flylady mellett. Mert úgy nem ér, hogy közben a lakás romokban. A többi teendőről pedig egyenlőre nem veszek tudomást, csak ha ezekkel készen lennék esetleg.

1. befejezem Lili lábszárvédőit

2. mindennap írok a blogba, mert van egy csomó elmaradt dolog

3. dolgozom Lili horgolt állatkertjén

4. megcsinálok egy meglepetésdolgot, amivel nagyon szorít az idő

5. előveszem a varrógépet (van egy csomó kisebb-nagyobb varrnivaló, meglátjuk, melyik fér bele

Vasárnap összegzek, lécci, kérjetek számon, és hallgassátok megvetéssel az esetleges kifogásokat...

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr964879011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

málnabálna 2012.10.30. 22:27:51

..és most jön az: énisénis ezen töröm fejem napok óta, h KELL egy ilyen lista MINDENRE, de nem ám kitenni így ország-világ elé, mert az már nagyon ciki lenne, -annyi pontot bírnék napi szinten felsorolni:D - hanem magamnak/magunknak, mert folyik ki a kezeim közül állandóan nekem is és jah, fogalmam sincs tizen-/huszonévesen hogy a fenébe volt annyi mindenre időnk?! :O

gsky 2012.10.30. 23:54:21

Az úgy van ám, minél több gyerek, annál több az idő is. Virágnak könnyű, neki van hat :)
Egyébként meg ér néha romokban hagyni, egy jó projekt kedvéért.
A nagyon okosat köszönöm odaát, ha lenne egy ímélcímem hozzád, írtam volna.
A kisfuszuly gyönyörű, a kardi, meg...
TBről szó se essék.
Olvaslak, csak kevés az időm :D

KisCsetresz 2012.10.31. 11:10:18

Amíg te a kötésre inspiráltál engem, addig én a számvetésre téged?! :)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2012.10.31. 14:29:03

@málnabálna: Nekem van hosszú listám, kirakva a konyhában, szem előtt. Arról szemezgettem, kis célokat kitűzve :)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2012.10.31. 14:31:13

@gsky: Jaaa, értem már, hogy megy ez. Én meg azt hittem, én vagyok itt az időmilliomos, egy babával :)
Viccen kivül, nem az idővel van baj, mert az van rengeteg, hanem velem. De majd úgyis irok :)

málnabálna 2012.10.31. 14:51:30

@Nils Holgersonné: tök mókás és ciki, de nekem is kint van a hűtőn, de ÜRESEN, úgy hívják Heti tervező-vhol innen netről töltöttem le és nyomtattam ki, de nem mertem eddig beleírni semmit.......:D nekem már az is nagy feladat MOST, h beleírjak (hangosan röhögni ér, nyugodtan! :D)
no, de itt a 4 nap egyben, oviba nem kell menni/vinni nagyot, így ma estig bátorkodom erőt venni magamon végre s TELIS-TELE írom feladatokkal s kezdem is! :)

Zazálea 2012.10.31. 17:51:35

én iszonyatosan pocsékolom az időt,e z az igazság,és az is, hoyg nagyon bánt engem. viszont ezzel párhuzamosan imádok listákat írni, ezt a kettőt pedig úgy boronálom össze, hoyg magam is tervet írok hétről hétre.amikor nem, akkor szevasz...

de így csinálom a bevásárlást és az ebédfőzést is, megtervezem, kevesebbet költünk így, ill. ezzel is időt spórolok,mert nem kell reggel még ezen is tipródnom.

én papír nélkül elvesznék.

Troppauer Hümer 2012.11.03. 19:01:17

Sebaj!
Sej haj!

Mert:
Virágéknál ég a világ, sütik már a rántott békát
zimme zumm zimme zumm rece fice bumm bumm bumm

Bíró Marcsa odakapott, békacombot ropogtatott
zimme zumm zimme zumm rece fice bumm bumm bumm

Puskás Gábor későn futott, neki csak a füle jutott
zimme zumm zimme zumm rece fice bumm bumm bumm
zimme zumm zimme zumm rece fice bumm bumm bumm

Száraz tónak nedves partján döglött béka kuruttyol
Hallgatja egy süket ember, ki a vízben lubickol
Sej haj denevér, bennünk van a kutya vér
Sej haj denevér, bennünk van a kutya vér

Száraz tónak nedves partján döglött béka kuruttyol
Hallgatja egy süket ember, ki a vízben lubickol
Sej haj denevér, bennünk van a kutya vér
Sej haj denevér, biciklizik az egér.

Kalor 2012.11.04. 19:03:25

akkor ez az osszegzes ma van? hogy ment? en nem tudnam, de asszem ezt mar mondtam. meg ma reggel is hiaba terveztem volna meg a mai napot, mert tizenegy korul teljesen varatlanul kimentunk a szabadba inkabb a gyerekekkel. igy meg rendes ebed sem lett.mondjuk ezen kicsit fognunk kene azert, azt hiszem.

Kalor 2012.11.04. 19:06:04

@Troppauer Hümer: ja! hat ha a francia szovegeknek is ennyi ertelmuk van esetleg, meg ennyire relevansak, akkor ne faradj am a forditassal...

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2012.11.04. 22:06:08

@Kalor: igen, már meg is írtam! a listaírás lényege nem az, hogy ha kirándulást terveztünk, de zuhog az eső, akkor is el kell menni :) ilyenformán az sem baj, ha spontán kimentek inkább a levegőre. Inkább csak egy támpontot ad, hogy amikor van egy üres negyedórám, ne azzal töltsek el belőle tíz percet, hogy ábrándozom, mit is kéne csinálnom :)

Kalor 2012.11.05. 00:16:51

@Nils Holgersonné: ossze kell kapnom magam, mert hetfon jon a szivarvanyszinu fonal Lujzinak salnak. most adok magamnak ket hetet ra, legyen ez egy ovatos elso lepes. :D

nux vomica 2012.11.08. 01:43:39

Elég jó szülő vagy!
Nem kellene sápítozni, azért van kevesebb időd, mert pici lányod táplálod, nem csak tejjel, szellemmel és szemmel is:-)

Gem 2012.11.08. 07:30:16

Hűűű, NH-né, kedvenc doktornénink mennyit változott az idők folyamán, becsüld ám meg! Nekem anno az első gyereknél még lényegében azt mondta, amit gsky, hogy majd két gyerekkel mindjárt jobban megtanulom beosztani az időm (mert kénytelen leszek). És így is lett. Lehet, mostanában velem is az a baj, hogy most csak egy van itthon, ezért van/lehet napi húsz órát az ölemben?
süti beállítások módosítása