Tegnap, bár megint és már mióta egyedül vagyunk, sütöttem sütit. Édeset, barnacukor illatút. Előtte voltunk Ringatón Lilivel, aztán a hóesésben sétáltunk a városban. Csak tengtünk- lengtünk, minden tervünk szertefoszlott, ez nem ért rá, az sietett, ez sem volt jó, az sem volt jó, bár lett volna ezer dolgom, kicsit elvesztem. 

Aztán az utcán összefutottunk Pallitsch nénivel, áthívtuk, örült nagyon, megdajkálta a kismézest. Aztán hazatelefonáltam, töltögettem az elemeket, és jött a süti ötlete. Míg sült, meggyújtottam a gyertyákat, és bár az asztalon nagy volt a kupi, szalagok, gyurmadarabok, kenyérvágódeszka száraz kenyérvéggel, számlák, szappanreceptek, a gyertyák valahogy elkendőzték az ünneptelen környezetet. Leültünk az ölemben a nyűgös Lilivel, és karácsonyi dalocskákat énekelgettem neki, Lili meg megcsócsált 10 méter szalagot, ami az asztalról kaparintott meg. Készültem az ünnepre, meg az új évre. Nem vagyok depis, de sok idő óta először feküdtem le úgy, hogy igazán vártam a másnap reggelt. Holnaptól rövidülnek az éjszakák.

gyertyás.JPG

szalag2.JPG

szalag1.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr504977391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nux vomica 2012.12.23. 00:16:48

csak szólj, ha kell ember is melléd!

málnabálna 2012.12.23. 07:12:10

szép! nah, én most a 3.és 4.gyertyát 1xre fogom meggyújtani (múlt vasárnap "igazoltan" elmaradt) de még ugye le kell pakolnom az asztalról a rumlit, h igazán szép legyen! haladok/unk elég jól, bár a benti szobában az asztalom rumlis, nappali már nem annyira! fa sehol sem áll díszben (idén későn lesz!...és nincs még meg az optimális helye), karácsonyi dalokat szep.-ben hallgattunk, tegnap meg önkényesen kikapcsolták, miszerint erre nincsenek ráhangolódva még:D
Boldog Karácsonyt Nektek!!
süti beállítások módosítása