Szóval, volt ugye az a lista, amivel igyekeztem magamnak némi támpontot adni, mert ijesztően nem haladok a dolgaimmal, holott időm lenne. Meg kell mondjam, jót tett, hogy ha épp volt bennem tenniakarás, akkor nem a nagylistáról bogarásztam, hogy mit is csináljak, vagy nem kapkodtam a…

Valamelyik nap mentünk le TB-vel meg Lilivel a parkba. A zebra másik oldalán láttuk Radica nénit meg Pallitsch nénit beszélgetni, és első reakcióként menekülőútvonal után néztünk, de aztán csak arra Indultunk tovább. Persze nem úsztuk meg. Pallitsch nénit gyorsan kikérdeztem az…

Máig röhögök rajta, hogy Va'ga Ge'gő, az egyetlen osztálytársam, aki ugyan enyhén, de raccsolt, érettségin pont a reformációról szóló tételt húzta. Véletlenül sem a huszitákat. Mondjuk azóta némileg nagyobb karriert futott be, mint én szóval nem kéne nevetnem. A gimiben…

Életem nagy része azzal telik, hogy saját magamat igyekszem kordában tartani. Valamit nagyon rosszul csinálok, de még nem jöttem rá, mi az. Vagy az elvárásaimmal van gond, vagy valami mással, majd ha kiderül, írok róla. De addig itt vannak olyan példaértékű családok, mint…

Annyira szeretek olyan szavakat készségszinten használni, hogy raglánujj. Régen valahogy ezek még inkább az alapműveltség részét képezték, a mai fast fashion boltok időszakában már minden mindegy, csak a spagettipánt tarol. A selyemzsorzsett megvan? Krepp, karton, de nem az…

A múltkor ugye álmodtam a világvégéről, de akkor direkt nem írtam meg, miyen, nehogy elbízzátok magatokat. Akkor még napokig az eszemben voltak azok a képek, meg a hozzátartozó érzések. Most meg olvasok a Sandy hurrikánra való felkészülésről, és ez a fotó, tök olyan, mint…

Az itteni doktornéni mérlege szerint 8,31 kiló, 68 centis és még mindig gyönyörű. A keresztanyám szerint a combjai úgy néznek ki, mint a friss croissant, és tényleg. A haja úgy nő, mintha húznák, szöszke, de nem annyira tejfel, mint én voltam, egyenesszálú és meglepően erős,…

Kimenni éjfélkor a konyhába, sajáthorgolt csíkos óriástakaróba burkolózva forró húsleveset enni, aztán visszabújni a libatollpaplan alá a két szuszogó mellé, majd reggel arra ébredni, hogy esik a hó, és fehér háztetőket mutogatni a nyálbuborékfújó Lilinek. Szeretem.

süti beállítások módosítása