2013.05.30. 21:21
Green fingers
Tudom, hogy most Liliről kéne írni, de túl nagy falat az most nekem, írok tök másról.
Mikor D. költözött, előkerült egy sárga smiley-s műanyag csupor, kérdezte, kell-e. Van nekünk BécsiNikoltól egy gyönyörű sárga mosolygós babaedény-készletünk*, gondoltam, beleillik a rendszerbe, és elhoztam. Itthon láttam, hogy annyira mégsincs jó állapotban, levittük hát az ablakba**, hátha kell valakinek, leginkább úgy képzeltem, hogy Radica néni fog bele virágot ültetni.
Két nap múlva összefutottunk a nénivel, épp kint lomolt az udvaron, és miközben meghallgattuk az aktuális pletykákat, fél szemmel kiszúrtam a cserepek közt a mosolygós bögrét, benne valami zölddel. Úgy örültem, hogy a világ úgy működik, ahogy gondolom :)
És mennyire jó már, hogy vannak ilyen emberek, apukám is ilyen, akik mindenbe valami zöldet látnak bele***. Hogy ha eléjük kerül egy mélyedés, akkor abba raknak egy kis földet. És ha kezükbe akad egy mag, akkor azt belenyomják a földbe.
Én is ilyen szeretnék lenni.
* mennyire menő már, hogy nem a szokásos disney-figurás
** A lépcsőházban lévő, mély párkányú ablak, ami hagyományosan a házbeli cserebere helye
*** Hundertwasser szerint minden vízszintes felületen, ahová eső eshet, növényt kell ültetni
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek