Megnyúlt, kezd emberformája lenni, és még mindig csak hat foga van.

Nem voltunk ugye itthon másfél hónapot, és az első napokban csak lestem, mi mindent tanult ezalatt az idő alatt - és mentettem, ami menthető, mert ugye a lakás lemaradt hozzá képest. Magasabb polcokat ér már el, átállítja a mosógépet, cuccokat dobál az ágy mögé, és aztán megtapsolja magát. Én nem tapsolok, de ez egy pillanatra sem hozza zavarba.

Próbálgatja a határait, és közben kaján mosollyal figyel, hogy mit szólok hozzá. Huszadjára is kinyitja a konyhai szemetest, de lassan, hogy észrevegyem, szólok, lecsukja, megy a dolgara, majd fél perc múlva vissza.

Tud cserélni, nem csak úgy, hogy odaadja, ami a kezében van, ha felajánlok helyette valamit, hanem ő is hoz nekem kisjátékot, ha tőlem akar valamit.

Puszit ad, a játékoknak is, a monitoron kisikonban látható fényképének is.

A közeli parkba már hordozó nélkül megyünk le. Az autóúton még átviszem ölben, de utána kéz a kézben sétálunk (egyelőre csak így hajlandó). Szeretem. Ő is szereti.

Kiskora óta kell neki a közönség, bármit csinál. Közben meg olyan kis szende, bújik a lábam mögé, ha valaki ránéz, ettől persze a közönség még jobban olvad, megvannak a módszerei, na.

Hisztizik, nehéz nem nevetni, magyarázok neki ezerrel, hogy most csalódott, és sajnálom.

Vauvau minden, ami szőrös, vagy annak tűnik, a többi meg kaka(s). 

Elmutogatja, mit szeretne, hol ütötte be, hol kér segítséget. Emellett megbízhatóan bólogat igent és nemet, és mindent megért, félelmetes. Anyukám mondja apukámnak, hogy ez a gyerek pontosan tudja, hogy miért mérges a nagymama. Erre a kisbence felpattan, és szalad a kályhához nyitogatni az ajtót, demonstrálva, hogy ez az, amiért a nagymama mérges. És tényleg.

Hozza a papírt, ceruzát, hogy rajzoljunk. (Huzogassunk vonalakat)

Vannak irtó hülye alvási szokásai, de igyekszem arra gondolni, hogy ezek mind elmúlnak egyszer.

Még mindig szeretjük.

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr915497697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nux vomica 2013.09.06. 20:14:14

Mi is nagyon szeretjük, és köszönjük a Te pontos és rendszeres beszámolód.

Ziebi 2013.09.07. 03:05:10

Igen, minden átmeneti, sajnos a kicsi cuki dolgok is. :)

nyaronpirostelenkek 2013.09.07. 08:57:32

Igen-igen, nagyon cuki!:)) a kályhás jelenet is milyen jó lehetett:) jaj és annyira jó, hogy jár, nagyon örültem annak a hírnek is:))) elképzeltem, ahogy sétáltok a parkban és valamiért Róbert Gida és Malacka ugrott be, magam sem tudom, miért:))
süti beállítások módosítása