Ami nekünk meg már tök természetes, de a karácsonyi szünetben a család eléggé ledöbbent rajta, hogy a kiskökény milyen lazán kezeli a táblagépet. Vannak kedvenc programjai, kedvenc játékai, főleg memoryk meg puzzle-ok, állathangok, de a bonyolultabb appokat is szereti megnyitogatni, ha jó a zenéje, vagy a grafikája. 

A játékokban az elmúlt pár hónapban volt hatalmas fejlődés. Az elején csak nézegette, összevissza nyomogatta, most már, ahol nem kell angol nyelvtudás, ott simán játszik formafelismerős, helyrehuzogatóst, akkor is, ha közben mozog a hely, ahová be kell illeszteni a formát (mondjuk az igazi formabedobós fahajónknál meg még mindig random dobálja be az állatokat). Az egyik állatos memoryban meg a másodikként, de rosszul kiválasztott állat sértődötten mondja, hogy no-no! Na, és ezt a kisbogyó remekül tudja utánozni, ugyanolyan magas hangon és sértődötten. Ezt bevezettük a való életbeli memoryban is, és láthatóan értette, hogy ez most ugyanaz a szituáció (ti.rossz párt húztunk fel).

Amin mindig meglepődöm, ha nézem a ténykedését, az, hogy a teljesen sík képernyőn milyen magabiztosan ismeri fel az épp aktuális gombokat. A reklámokat például már simán kiiktatja.

Videókat is nézeget, a Charlie bit my finger örökbecsű az egyik kedvence, meg a Bogyó és babócával ismerkedik, szerencsére (egyelőre) nem olyan nagy a kötődés. Jut eszembe, valamelyik csöndes, teázgatós-horgolgatós karácsonyi délután végigélvezhettem, ahogy apukám mesél az unokáknak. Először fel sem tűnt, aztan szénné röhögtem magam, ahogy képes végigolvasni komoly képpel a mesét Bigyóról és Bagócáról, akik elutaztak a hengerhez. Az én kiskoromban is pont ilyen volt a humora.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.