Én régen tényleg megbízható voltam, sosem késtem sehonnan* és én szedtem az ebédpénzt, és húszévesen tökegyedül elvonatoztam Dél-Spanyolországba **, és az utóbbi időben ugyan tényleg egy kicsit furcsán alakultak néha az útjaim (a fél öt az nem 5:30, és a Südbahnhof az nem a Westbahnhof, stb), de azért az még tőlem is durva, hogy ma reggel rossz vonatra szálljak fel. 

A kispipa meg tényleg a legtürelmesebb, mert ahhoz képest, hogy az éjjel csak ritkán csatlakozott le rólam, hogy aludjon pár percet, és hajnalban keltettem, és rögtön anorákot húztam rá, meg a hátamra csaptam, zokszó nélkül sétálgatott velem Wiener Neustadtban két órát, amig egy olyan vonatra vártunk, ami jó irányba ment. Sőt, az egész napot kibírta mosolygósan meg idegenekkel is barátságosan, pedig délutan sem tudott aludni. 

* na jó, egyszer egy Európai Uniós versenyről elkéstem, de azért, mert a Medve, a csapattársunk vekkere elromlott, és rá vártunk a Moszkva téren

** igaz, spórolás végett nem foglaltam helyet egy vonatra,amire pedig mondták a MÁV jegyirodában, hogy mindenképp foglaljak. Nem is volt rajta hely, így kénytelen voltam Zürichben éjszakázni egy fiatal párnál, akiket a pályaudvaron ismertem meg. Aztan meg kiderült Murciában, hogy rossz a cím, ami nálam van, és nem is oda kellett volna mennem, hanem valahová a hegyek közé, és akkor egy darabig egy üres szobában ücsörögtem, aztan egy szakállas fickó, aki nem beszélt semmilyen nyelvet (csak spanyolul, de én akkor meg nem tudtam portugálul), szóval értem jött ez a szakállas egy fekete kocsival, és elvitt a hegyekbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr905753345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ziebi 2014.01.12. 01:03:43

Micsoda nagy kalandor vagy. :)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2014.01.12. 08:40:05

@Ziebi: hát, így is lehet fogalmazni... :) de talán figyelhetnék jobban.

Maimon 2014.01.14. 06:50:21

Régen én is. Sosem késtem el sehonnan, és most meg tessék. Rossz vonatra csak azért nem szállok, mert gyakorlatilag nem vonatozom...

nux vomica 2014.01.19. 16:53:15

szegény picur!
majd egyszer szemre hányja, hogy ellopták az éjszaka egy részét!
süti beállítások módosítása