Érettségi évében a fél osztály nem volt túl jóban a számtech tanárunkkal. Én a másik felében voltam. A szembenállás annyira eldurvult, hogy mikor a gimi legutolsó napján az első óra számtech volt, a tanár külön kért mindenkit, hogy aki nem akar, ne jöjjön be, aludja ki magát, este úgyis szerenád, rá lehet pihenni.*

Aki viszont bejött, az amellett, hogy egy nagyon emberi útravalót hallhatott az egyébként tényleg nem túl jóhírű tanártól, még egy cuki pingvines bögrét is kapott (büszke microsoft-mentes iskolába jártam).  Minden matek, számtech és fizika vizsgám előtt ebből reggeliztem (volt egy pár). Meg persze máskor is.

Most szomorúan kell tudatnom a hírt, hogy egy eseménydús és szeretettel övezett 14 év után a bögre hosszú vívódás és pillanatragasztós életmentések után elhalálozott. Nem akartam már tovább nyújtani szenvedését. 

* Erről az osztályban dúló megosztottságról egyébként tudnék még mesélni, de az idő mindent megszépít, a múltkor például együtt terelgettük a gyerekeket a Collegium Hungaricum táncházán a rivális lánybanda egyik tagjával. Még örültünk is egymásnak. Öregszünk, vagy mi.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.