- Na, mit írjak a 26 hónapos bejegyzésbe? - kérdezem nővéremet.

- Azt, hogy be nem áll a szája.

És tényleg. És az is kiderült, hogy nem kismadár, mert este leoltom a villanyt, de akkor is beszél. 

Néha a ragozás is stimmel, a tárgyeset, birtoseset megy, 3 szavas mondatokat tuti mond, lehet, hosszabbakat is, csak nem emlékszem.

Ül Tszm-en a teraszon az asztal közepén, felkapja a telefonomat, a nagymama aggódó kérdésére meg magabiztosan felel: A mama megengedtem. :)

Mama, berakhatom a macskát a mosógépbe?

Rengeteget ismétli, amit mi mondunk, főleg kifejezéseket, de magától is használ olyan szavakat, mint figura. Nagyon élvezem, ahogy tanul beszélni.  

Egyik kedvenc sportja a pim-pom, iPaden, meg a parkban nézni a nagyokat, ahogy játszanak, és Tszm-en is is rögtön rájött, hogy a légycsapónak csúfolt cuccok igaziból pimpomütők. Tesóméknál aztán valóra vált egy nagy álma, mert ott van ping-pong asztal, és játszhatott igaziból. Vagy valami olyasmi, mert a nagy, nemzetközi versenyeken ritkán térdelnek az asztalon. 

Eljátsza a képeskönyvben látott jeleneteket, babázik, bábozik, bújócskázik. Nagyon szereti a gyerekeket, csak olyan kis lassú, hogy ők 3x leugranak a mászókáról, mire ő egyszer felmászik, így marad a kiabálás: Gyejekeeeeek! Gyejteeek! Úgy sajnálom, remélem, lassan felgyorsul, és lépést tud tartani velük.

Éjjel minimum egyszer felébred, erről nem is szeretnék beszélni, sötét pontja az életünknek. És olyan, mint Táltos Bandi, hogy egy szál semmiben alszik, takaró nélkül, és fel van háborodva, ha betakarom. Napközben sem igazán hajlandó felöltözni, persze általában meleg van, akkor nem bánom, de akkor is pucérkodik, mikor már hűvösebb az idő. (annyit hallotta, hogy a ruha nélküli babára már ő is mondja hogy pucsér gyerek)  

Néha nagyon tartózkodó, és mint kisbaba korában is, kell neki fél óra, hogy megjöjjön a hangja, néha viszont pikk-pakk megbarátkozik valakivel. Nem tudom, mennyire számít ilyenkor, hogy találkoztak-e már egy éve, de például a duquesa rokonságát egy az egyben elfogadta az első két percben, pedig épp egy évvel ezelőtt találkoztak csak, akkor is csak egy délután erejéig. A mostani vendégeskedésünknél akkora visongást és kacagást rendezett az ebédlőben, hogy a kertben a család kutyái tátott szájjal bámulták az ablakot, és látszott, hogy nem tudják hová tenni a furcsa zajt.

Egy gyerekfoglalkoztató eseményen meg simán elmentem az itt nyaraló unokahúgaimnak fordítani, Lili meg letárgyalta az egyik animátor fiúval, hogy csináljon neki nyakláncot. Na jó, annyit láttam belőle, hogy a fiú magyaráz, Lili meg bólogat, de nagyon meggyőzően. És a nyakláncot is megkapta.

A vonaton meg még mindig elszórakoztatja az utazóközönséget, csak most már nem csak a cuki mosollyal, hanem azzal, hogy gond nélkül végigbeszéli a háromórás utat Budapestig. Mindenki nagyon kedvesen integetett, mikor leszálltunk Kelenföldnél.

És nem azért, mert az én lányom, de nagyon szeretik az emberek. Persze biztos más gyerekével is dumálnak az utcán, csak én azt nem látom. De például a múltkor egy 7darabos Bounty csokicsomagot, meg egy zacskó Haribót kapott egy, a szomszédságban lakó fiútól, akivel éppen csak köszönőviszonyban vagyunk, de oda van Liliért. Amennyire keveset eszik, csak ki kéne engednem a városba, elélne abból, amit így kap itt-ott, és ha rosszul megy a bolt, egy vacsorára még mindig jó Radica néninél.

Egyre gyakrabban kapom magam azon, hogy élvezem a társaságát. Már nem csak rajta nevetek, hogy milyen cuki, hanem vele. Nagyon jó.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.