Nils Holgersonné 2016.03.07. 09:34

Bulika

Szombat este teljesen olyan érzésem volt, ahogy koncentráltam, hogy ne aludjak el a kissanyi altatása közben, mint mielött megyek disznóvágásra. Nem, ez nem egy olyan jó érzés, én egyrészt szeretek aludni, másrészt igényem is van rá, harmadrészt disznóvágás után nekem mindig rengeteg a dolgom, és egy hét, mire kiheverem.

Azért szerencsére hamar rájöttem, hogy nem is munkából kell fennmaradni, hanem bulizni megyek, és azért ez klasszisokkal jobb idötöltés. Mindenesetre ebböl is látszott, hogy nem vagyok egy partiarc, egy éve nem voltam sehol. Táltos Bandi munkája ráadásul elhúzódott, úgyogy extrém késön indultam a barátnöm szülinapi partijára (kocsival!! az utolsó villamos már úgyis elment), igaziból az addigi vendégek el is mentek már akkorra (dolgozni). Már odafelé feltünt, hogy mennyien vannak az utcán, nagggyon durva, ez minden szombat este így megy? A lakásban kicsit alapoztunk (én konkrétan egy pohár vízzel, meg otthon még egy bögre fekete teával*), aztán bevetettük magunkat az éjszakába.

A bárban ért a következö kultúrsokk, míg nyomultunk át a táncolókon, keresve az ismerösöket, én felidéztem a elmúlt pár év összes diszkóbalesetéröl olvasott cikket, és a NOTAUSGANG táblákat számoltam. Tényleg gyakrabban kéne eljárnom otthonról.

Aztán azért persze minden jó lett, meglett az asztalunk, jó volt a zene, dumáltunk (persze csak azzal, aki 10 centin belül beszélt, mert a többit nem hallottam), és nyugtazhattam, hogy még mindig egy milf vagyok.  Igazán remek évadnyitó buli volt (hú, vadulok, eddig TL májusi születésnapja volt nekem az évadnyitó), söt, fellelkesülve már azt tervezem, hogy a szülinapomon se ártana valami parti.

A csaposoktól viszont teljesen kész voltam, hogy mennyire bírják az iramot, ha ilyen ritmusban írnám a pályázatokat, meg pipettáznám a DNS-t, 5 éven belül meglenne a professzori cím. Aztán az is kiderült, hogy mennyit keresnek (a csaposok) és kicsit elgondolkodtam a pályaváltáson, de aztán inkább felidéztem a múlt héten látott grafikont, hogy milyen durván megemeli a szívinfarktus lehetöségét az éjszakai müszak. Elég lesz nekem a professzori fizetés is.

Késöbb arra is rájöttem, hogy felesleges filmeket néznem, ha nem tanulok belöle. Jött egy jóképü srác, hogy hello hercegnö, egyedül bulizol? Mutattam, hogy nem, a barátnöimmel, de mivel képtelen vagyok valakit elküldeni a vérbe, próbáltam észérvekkel hatni. Van pasim - nem hatott. Van gyerekem - nem hatott. Ránézésre tíz évvel öregebb vagyok nálad, kisfiam - nem hatott. Aztán persze csak lekopott, és nekem csak utólag ugrott be a legjobb érv:

Bár, jobban belegondolva, Tony Curtisnek sem jött be

 

Boldog szülinapot, Bogi!

 

*annyira nem iszom semmi ilyesmit, hogy egy jó ritmusban megküldött nagy adag fekete tea egész éjjel ébrentart. 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr288450658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ziebi31 2016.03.07. 11:27:21

:D
Én is mindig meglepődöm azon hogy péntek este mikor jövünk haza a játszóról, a fiatalabbak meg akkor indulnak el bulizni... :D Mintha egy más élet lenne.

hbogi87 2016.03.07. 12:39:59

Hahaha, szuper összefoglalo volt!! :-* Köszi, hogy eljöttel es sokaig maradtal; mikor is megyünk legközelebb??

P.s.: engem leginkabb az sokkolt, hogy hetvegen mar 6ig vannak nyitva a szorakozohelyek...hiaba, valtozik a vilag ( es en sem leszek fiatalabb).

perger.laszlo · http://www.rejtelmek.hu 2016.03.08. 15:09:14

"For three years now, I've been living with a saxophone player." - ez tényleg elég jó lekoptatószöveg, de mit szól ehhez az otthoni fuvolista? :D

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2016.03.09. 09:26:36

@perger.laszlo: nagyon röhögök :)))))
természetesen a fuvolistára gondoltam, csak azért mondtam szaxofonost, mert az olyan _naughty_ :D

Tá Titi 2016.06.26. 14:08:28

Van pasim - nem hatott.
Van gyerekem - nem hatott.
Ránézésre tíz évvel öregebb vagyok nálad, kisfiam - nem hatott.

Van úgy, hogy semmi sem hat, mert ha a bulika beindul...
Semmi sem hat ;)
süti beállítások módosítása