Megigértem felemnek, hogy amíg szokásos márciusi Közel-Keleti vakációját tölti, gondját viselem kicsit a blognak, amennyire tőlem telik.

 

 

Beszéljünk kicsit róla. Huszonéves kutató, aki Bécsben él, és most meghívták egy konferenciára, Tel-Avivba, ahol ma (hétfőn) napközben 27 °C várható.

A szállása a Hotel Intercontinental erről is berakok két fotót.

 

Belülről pedig:

Tényleg csak, hogy képben legyünk.

Megérkezett szépségben, egészségben sőt már sms-t is küldött, nem idézem szó szerint csak egy kis részét : "Eddig kb. ok, de nem 100% mert nem a tengerre néz a szoba."

Kedves hölgyeim és uraim, ezek a sorok, nem Paris Hilton végrendeletéből valók, hanem az én egyetlen, sanyarú sorsú tudósom kezdeti lelkesedésének erőtlen hangjai.

:D

Maradjanak velünk, mert a következő részekben további megrázó csalódásoknak és drámáknak lehetünk szemtanúi. (Nincs a minibárban Evian. A szépségszalonban elfogyott a Dior tavaszi árnyalata. A narancslé frissen facsart de magok vannak benne.)

8 komment

Címkék: telaviv

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr71840216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2010.03.16. 11:11:03

csak egy gyors bejelentkezes, hogy ne aggodjatok: van a minibarban Evian!!

tegnap viszont kiraktak egy kartyat az asztalra, hogy ne haragudjak, de a kozelgo Peszah miatt eltavolitottak a hutobol az osszes nem koser cuccot. Nem haragudtam. Az Evian maradt egyebkent igy is.

öregördög 2010.03.18. 15:49:31

Én a helyükben be sem tennék nem kósert, így megúsznám a be- és kipakolást,valamint elnézést sem kéne kérni.Na, ja de én lusta vagyok!

Gem 2010.03.19. 08:37:03

@öregördög: Na de ne viccelj, a nem kóser kaják között is vannak finomak, amelyeket ők sem akarnak kihagyni! És TH kedvenc története, hogy peszach előtti napon a kereskedő gyorsan eladja az árukészletét a szomszédos arabnak, majd utána visszavásárolja.

borisvian 2010.03.20. 23:17:28

csak annyit, hogy közben TB-t (akinek érdekes módon egy közös közeli ismerősünk beceneve lett itt sajátja) sem kell sajnálni. Holnap a Luzern-i KKL-ben (Kultur und Kongesszentrum) ad koncertet a tavaszi fesztivál részeként a Concetus Musicus-sza,l Nikolaus Harnoncourt vezényletével, a Schönberg kórus patinás tagjaként (a bécsi két Musikverein-es koncert után).
Szólisták: Daniela Fally, Elisabeth von Magnus, Herbert Lippert, Hanno Müller-Brachmann

a terem valahogy így néz ki:
www.kkl-luzern.ch/openmedia/data/custom/pix_preview.htm?client_request_imgPath=/boxalino/files/BXMediaOne106thumbnail3.jpg&client_request_popupTitle=KKL%20innen%20Konzertsaal

a jegyárak pedig 60 és 200 svájci frank között mozognak (10500-35000Ft).

aki esetleg többet szeretne a fesztiválól megtudni:
www.lucernefestival.ch/de/

aki TB-ről:
www.youtube.com/watch?v=rnmR6fRObGI

aki Speak második számáról:
www.youtube.com/watch?v=OYopkCMCSgM

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2010.03.23. 09:02:09

@öregördög: egyébként ezt én sem értettem! azt hittem, alapból kóser cuccok vannak hutoben, a félreérés elkerülése végett. mondjuk az kósernek nevezheto, amit az arab takaritono pakol be? vagy ha be van csomagolva, akkor az nem számit? valaki?

Gem 2010.03.25. 13:28:33

Nagyon egyszerű: amin rajta van a pecsét, hogy kóser, az az. Amin nincs rajta, azon vagy látszik, hogy nem az (pl. mert eleve olyan kaja), vagy lehet felette merengeni az előtörténetén, hogy miből, ki mindenki, mit csinált. Mérget nem vennék rá, de én úgy tudom, hogy ha be van csomagolva, akkor nem probléma, hogy a csomagoláshoz más is hozzányúlt, legalábbis amikor én szerveztem konferenciaebédet és két pasinak kóser kaját kellett keríteni, akkor elég volt, hogy egy pecséteset hozattunk (az az apróság, hogy ötször annyiba került, mint a többiek (egyébként engem is meglepően finom) többfogásos menüje, ugye kit is zavar...).

borisvian 2010.03.25. 21:46:11

en.wikipedia.org/wiki/Kashrut

azthiszem ez elég részletes, de végtelen mennyiségű anyag van róla a neten. a legáltalánosabban a húsós és a tejes ételek keverése ismert tréfliségéről (=nem kóser). Pészáh előtt (idén márc 30 - ápr 6), amikor kedves Nilsné Izraelben volt különösen odafigyelnek a kóserságra (habár az ország kis hányada ortodox vagy hászid), hiszen az ünnep kezdetére minden kovászos élelmiszertől meg kell szabadulni (nem kósertől nem, hiszen az annak, aki vallásos nincs is).
"A zsidók a peszáh előtti időben minden erjedésre alkalmas élelmiszertől megtisztítják lakásaikat. Ezt sokszor eladással oldják meg. Tűzhelyeiket és minden étkezéssel kapcsolatos dolgukat rituális tisztításnak vetik alá (kikaserolás – kóser, alkalmas szóból)."

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2010.03.26. 09:52:46

reszletesnek reszletes volt, mondjuk sok ujdonsagot szamomra nem mondott, es a kerdesemre sem kaptam valaszt, miszerint ha egy siksze hozzanyul a cucchoz, akkor az meg kosernek tekintheto-e. Bar zsidoknak ha jol tudom gyakran volt nem-zsido cseledjuk. Akkor most valaszoltam magamnak?
süti beállítások módosítása