2012.10.31. 14:25
A vefo'máció'ól
Máig röhögök rajta, hogy Va'ga Ge'gő, az egyetlen osztálytársam, aki ugyan enyhén, de raccsolt, érettségin pont a reformációról szóló tételt húzta. Véletlenül sem a huszitákat. Mondjuk azóta némileg nagyobb karriert futott be, mint én szóval nem kéne nevetnem.
A gimiben október 31-én csendes nap volt. Azon kívül, hogy aznap nem volt tanítás, és ennek ugye csak örül az ember, és elvileg színvonalas előadások voltak valamilyen tematika alapján, egyre sem emlékszem. Egyszer járt nálunk az Iszákosmentő misszió egyik munkatársa előadni, de az nem biztos, hogy az oktoberi csendesnapon volt. Na mindegy. Nehéz lehet egyházi sulit vezetni, de azért azt nem hiszem, hogy ne lehetne kicsit jobban. Ezt a véleményemet tizennyolcevesen az igazgatóval is megosztottam, képzelem, hogy örült neki :). Akkoriban úgy éreztük egy barátnőmmel, hogy ehhez jogunk van, sőt, mivel felelősséggel tartozunk az iskoláért, valahol kötelességünk is, ezért időpontot kértünk tőle egy beszélgetéshez. Valahol azt hiszem, mégiscsak jó nevelést kaptunk, amennyiben nem féltünk kulturált módon megosztani a kritikus gondolatainkat. Sznob iskola legsznobabb osztályába jártam, meséltem már?
Szóval csendesnap. Kéne a családokba is ilyen, negyedévente, mondjuk. Hálaadó, elmélyedő, választ kereső. Esetleg reformáló. Az sosem árt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
caravela 2012.10.31. 23:47:52
Az vicces, hogy én sem emlékszem semelyik előadásra sem, de arra sem, hogy ilyen volt egyáltalán. Csendes nap, ez a kifejezés rémlik :) . Az iszákosmentő misszió területén volt a gólyatáborunk!!!
Én mindig felnéztem rád, hogy mersz beszólni igazgatónak, tanároknak.... Emlékszel, amikor egyszer úgy volt, h fizikából dolgoztatot írunk, és nem akartunk persze, és megbeszéltük, h te majd szóval tartod Kulcsit (a tanárt) mindenféle kérdésekkel, meg majd vitatkozol vele, és elhúzod az órát? :)
Mielőtt most láttam volna a bejegyzésed, pont arról beszélgettünk idehaza, h thanks giving dayt kéne tartani!
Troppauer Hümer 2012.11.03. 19:21:33
A csúfolódást pedig nem szeretjük.
És van az a rossz természetünk, hogy másokon jót tudunk nevetni.Csak rajtunk ne köszörülje senki a nyelvét. -Már ha tudja...- )
Előre is thanks, egy thanks giving day-ért!
-Thank You-caravela-Nils Holgersonné-
Csend/nap
Csendes nap/negyedév
Csendes éj/év
Csend
Csendes éj, szentséges éj
Csendes éj, drága szent éj,
Mindenek álma mély.
Nincs fönn más, csak a drága szent pár,
várja, gyermeke alszik-e már,
küldj le rá álmot, nagy ég,
küldj le rá álmot, nagy ég!
Csendes éj, drága szent éj,
örvendj szív, bízva élj!
Isten gyermeke áldva néz rád,
hív az óra, mely víg reményt ád,
Jézus a földre leszállt,
Jézus a földre leszállt!
Csendes éj, drága szent éj,
pásztornép gyorsan kélj,
halld az angyali alleluját,
száll itt zengve, s a távolon át:
Üdvhozó Jézusunk él,
Üdvhozó Jézusunk él!
nux vomica 2012.11.08. 01:36:00
Csendes nap,10.31.
Most meg lassan az Advent - ez is jó sok elcsendesedéssel telhet.
Jó iskolába jártál, ha nem kellett kötőféket tenni a nyelvedre, vagy ezt otthon is gyakoroltad?
Utolsó kommentek