Mikor mentem hazafelé

három zsandár állott elém

Megkérdezték mi a nevem

Hol az utazólevelem

 

Megállj zsandár megmutatom,

Csak a lajbim kigombolom

Elővettem a revolverem

Ez az utazólevelem

Az úgy volt, hogy egy ideje már tudtam, hogy a kisutazó útlevelét nem találom. A szót, hogy „elvesztettem“ még azért sokáig nem mondtam ki,

de valahol már mindenki tudta az igazságot. Míg leginkább csak Magyarországra járunk át, oda is kocsival, nem annyira hiányzott, de például amikor a tél végén sikerült belekormányozni a kocsit az árokba, és Tszm-en hagytuk gyógyulni, akkor a vonaton kicsit azért izgultam útlevél nélkül. Szerencsére a railjeten van gyereksarok mesefilmmel, oda ültettem le TündérLilit, és a lelkére kötöttem, hogy ne álljon fel, és ne jöjjön oda hozzám, amíg a határőrök itt vannak. Az volt a terv, hogy a fehérbőrű, szőke kislányt, aki egyedül ül, nem fogják vegzálni.

A határőrök meg szépen lassan közeledtek, akkurátusan ellenőriztek mindenkit, lassan nőtt a feszültség, ráadásul a másik irányból (a gyereksarok felöl) a kalauz is megjelent. Jegyem mondjuk volt, szóval nem éreztem magam két tűz között, de pont, mielőtt a katonák hozzám értek volna, TL felpattant, és odajött panaszkodni, hogy ő szokott meséskönyvet kapni a kalauztól, de most csak egy vacak játékjegyet kapott. A fogam közt sziszegtem, hogy húzzon vissza a gyermekmegőrzőbe, miközben negédesen mosolyogva nyújtottam át az útlevelem a határőrnek. Szerencsére nem követelt rajtunk másikat, hanem elegánsan továbblépett a kissé kapatos angol turistákhoz, de úgy éreztem, ideje elbeszélgetnem a kisszabadelvűvel a szófogadás fontosságáról. Kemény meló a csempészet.

Aztán persze jöttek a jobbnál jobb nyári tervek, és elkerülhetetlennek látszott, hogy intézkednem kelljen. Normális esetben elkerülném őket, de pont az elhatározást követő napon volt szabad időpontot a konzulátusra (egyébként több hetes várakozás szokott lenni), viszonylag emberi időben (értsd, ha TáltosBandi utána visszaviszi Lilit az oviba, akkor 10-re beérek munkába). Közben elolvastam a honlapon, hogy rendőrségi papírt kell vinni az elvesztés bejelentéséről. Munka után bekocogtam a hauptbahnhofi rendőrőrsre, ahol kedvesen közölték, hogy évek óta nem a rendőrség állítja ki a papírt, hanem a Magistrat. Köszi, konzulátus, annyira jó, hogy képben vagytok. Úgyhogy másnap extra korán keltünk TündérLilivel, besétáltunkunk nyitásra a hivatalba, befizettük az illetéket, és megkaptuk a papírt, h elveszett az útlevél. Utána átvillamosoztunk a konzulátusra (csodálatos tavaszi idő volt egyébként, nagyon szerettem), ahol egyéb nehézségek mellett (nem akarok ujjal mutogatni TB-re, de tudnék :D) kiderült, hogy a kiscsirke nincs magyar állampolgárként regisztrálva a rendszerben, ezért az új útlevél igénylése fél évig fog tartani. Így nyár elején ez elég fájdalmasan érintett, és egyébként sem értettem, hogyha volt már neki Állampolgársági Vizsgálata (erre konkrétan emlékszem, ezért tartott sokáig az első útlevele is), és volt már neki 2 útlevele, ami látszik is a rendszerben, apja-anyja magyar, tehát per definitionem csak magyar állampolgár lehet egyelőre, akkor mégis mi a tökömet vizsgálnak már megint rajta. És miért nem regisztrálták az első után. Tele voltam kérdéssel, de a kedves konzulátusi dolgozó elhajtott azzal, hogy 1.) lehet, hogy rosszul írta be a keresőbe (na, itt azt hittem, rosszul hallok, és nem, nem próbálta meg még egyszer) 2.) töltsük ki az igénylőlapot, és majd jöjjünk vissza máskor (egy hónappal későbbre volt új időpont, mint ezt később a netes rendszerből megtudtam). Közben hívogatott a főnököm, hogy hol vagyok, mert beszélni akar velem, TB nem volt ott, úgyhogy nekem kellett visszavinnem Lilit az oviba, hát finoman szólva sem voltam jó hangulatban. Szerencsére vannak csatornáim (hello Bogi), ahol ilyenkor kiereszthetem a gőzt, és nem Lilin csattant a dolog, pedig szegény így is megszeppent.

Aztán úgy alakult, hogy nekem is kellett egy vízum miatt friss útlevél, ráadásul nagyon gyorsan (konzulátus eleve kilőve, ha-ha-ha), úgyhogy átmentem Sopronba, ahol megemlítettem TL ügyét is. Az állomás melletti Kormányablakban, ahol szupergyorsan sorra kerültem (nyitásra mentem, de nyilván már állt a sor) a néni nagyon kedvesen azt tanácsolta, hogy amikor jövök összeszedni az útlevelem, akkor hozzam a kisnótát is, biztos megoldják majd valahogy. 4 nappal később (mert a 7 napos útlevél is pikkpakk elkészül) Lilivel hajnalban elindultunk, akkor már a Fő téri Kormányablakba, mert oda kellett. Én nem vagyok ismerős Sopronban, úgyhogy kicsit meglepődtem, hogy sorompóval van lezárva a belváros, mondott sorompó viszont épp nyitva volt, így behajtottam, de hiába álltak szórványosan autók az utcákon, nem mertem sehol sem leparkolni, mert nem láttam parkolóautomatát. Megkérdeztem pár arra járót, hogy meg lehet-e itt állni, cukin eltanakodtak egymással, hogy ha nyitva van a sorompó, akkor biztos nem baj, hogy bejöttem és volt, aki simán ott hagyta volna a kocsit, mert ö is leparkolt, amíg az anyukájának hozta a fát, de volt olyan néni, aki szerint oké, hogy közterületisek nem járnak arra, de a rendőrök mégis, és szerinte nem jó ötlet. Az egész jelenet az egyik informatikusunk szerint kaffkai volt (nyilván ebédnél ezzel szórakoztattam részletesen a társaságot), nekem ezek viszont a mindennapok, nem is értem. A végén kihajtottunk a belvárosból, leraktam a kocsit egy mélygarázsba, és visszagyalogoltunk a kormányablakhoz, a nyitást persze egyértelműen lekésve, így hosszabb várakozásra rendezkedtünk be. Az ilyen utakért nem szoktam szabadságot kivenni egyébként, mert ha 7-kor elindulok, 8-ra Sopronban vagyok, 9-re otthon, 10-re bent a laborban, de hát ilyen közjátékokkal nem tudtuk tartani a tempót. Elég sokat vártunk, viszont utána szerintem a világ legsegítőkészebb, legjobbfej, legkedvesebb, leggyerekbarátabb csapatához kerültünk. Komolyan, azóta is jó rájuk visszagondolni. Előadtam a tényállást, sajnálkoztak, hogy a kislány nem maradhat útlevél nélkül, megvitatták a lehetséges utakat, elszaladtak a Marikáért, aki jobban tudja (és még ők kértek elnézést a várakozásért, ami nem tett ki 3 percet), és mivel Marika is rábólintott, nem egészen 10 perc alatt fotóstul, a regisztráció hiánya miatti extra munkástul megigényelték a kisutazó útlevelét. 4 nappal később kaptam emailt, hogy postázták Tszm-re. Azt mondjuk inkább nem írom le, mi a véleményük a konzulátus áldozatos munkájáról, a lényeg, hogy hajrá, jöhet a nyár.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.