2009.10.22. 21:42
az ördögnek az ő keresztanyjárúl
Miután mostanaban jobban rákaptam a kézimunkára, sokat gondolok öregördög keresztanyjára, aki egy áldott jó lélek volt, meleg, barna szemekkel es meleg puha kezekkel. Tole származnak a csipkefonalak, meg az a kék is, amibol most sálat horgolok, mert TB nem akarta tovább orizgetni a gombolyagokat. Rengeteget kötött, horgolt, hímzett. Az a fajta néni, aki az én életemben már mindig öreg volt, és ráadáasul Szegeden lakott, így elég keveset találkoztunk. Először, ami persze biztos nem az első alkalom volt, de én csak erre emlékszem tisztán, Szolnok-Szeged vizitúrán voltam és úgy tíz-tizenegy éves lehettem. Mama a Keletiben írta fel egy papírzsebkendőre, hogy Dugonics 10, látogassam meg a nénit, ha Szegedre érünk. Egyébként azt máig nem tudom, miért csak a pályaudvaron jutott az egesz az eszünkbe, mindenesetre nagyon vigyaztam a tábor alatt a zsepire, bár kicsit feleslegesen, mert a harmadik napon már a baratnőim is kívülről fújták Editke címét.
Szegeden szereztem térképet (talpraesett kislány voltam), és rögtön felfedeztem, hogy Dugonicsból tér is van meg utca. A téren nem volt tizes szám (vagy nem találtam meg) szerencsére, ez megkímélt attól, hogy idegen néniket ugrassak fel a délutáni szunyókálásból. Vagy hogy valami pedofil fickóhoz csöngessek be.
A nagy rokonvadászat közben még útba igazítottam egy taxist (másodszor jártam Szegeden, először kb 5 évesen, és hánytam, erre emlékszem), aztán végre becsöngettem Editkéhez, és erősen reméltem, hogy felismer, ha már én őt nem. Szerencsére a felnőttek jobban emlékeznek, mint a tízévesek, szóval beengedett és tökre örült nekem, kaptam sütit, beszélgettünk kicsit, kb mintha hetente beugranék hozzá.
Utána valahogy gyakrabban lattuk egymást, öregebb is lett, és ezért többet volt már az öregördögnél, ahova én is bejáratos voltam (na ja). És aztán volt egy hétvége, amikor megint elmentünk a Dugonics 10-be, mert Editkének költöznie kellett. Családilag pakoltunk, míg ő üldögélt egy nagy karosszékben, és megadó mosollyal tűrte, hogy széthull körülötte az élete a lakása. A két kis szobában fel volt halmozva az elmúlt évtizedek kézimunkái, pulóverek, csipketerítők, hímzések, sálak, kendok, horgolt táskák (amiket a meskán manapság mind hipp-hopp eladhatna), valamint egy letunt (?) kor életérzése: a konyhában hetekre hónapkra elég liszt, cukor, lekvár (némelyik idosebb, mint én, de milyen finomak voltak!), tejdropsz, amit akkor már nem is lehetett boltban kapni, de volt szép fehér levélpapír, kevésbé szép papír, egy kötetnyi csipkeminta (kár, hogy nem lett könyv belole), nem is tudom már, de mindez szép rendben, feliratozva, becsomagolva, ahogy egy nyugalmazott tanítónénihez illik.
Még írnék róla sokat, de sokkal több kerek emlékem nincs róla. Meghalt, de horgolás közben egészen pontosan fel tudom idézni az arcát.
És tole származik a családban a mindenkinek külön-külön való pusziküldés.
6 komment
Címkék: család kézimunkás
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Best of the best 2009.10.25. 18:55:33
Ahogy leírtad a nénit, nagyon kedves kép alakult ki bennem Róla. Biztosan finom sütit is készített, ha olyan ügyes volt a kézimunkázásban.
vackor1b 2009.10.25. 22:18:09
Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2009.10.26. 10:31:28
:DDD
@Best of the best: nem, anyukamtol tanultam horgolni. de sajnalom, hogy regebben (tizenevesen) nem erdekelt annyira a kezimunka, mert biztos sokat tanultam volna tole!
Utolsó kommentek