Élettársam (hogy ezt, hogy utálja:) mondta múltkor, hogy én akkora zseni vagyok a százhatvannál több IQ-mal, hogy néha már debil.Ezt nemcsak aláírom, hanem büszke is vagyok rá. Néha jó egy kicsit debilnek lenni. Erre csak most jöttem rá, miközben írok, hogy ezért szeretem…

A neten láttam ezt a farmerzseb újrahasznosítást, és kíváncsi voltam, hogy meg tudom-e csinálni, csak eddig zippzáram nem volt hozzá. Tegnap viszont atomjaira bontottam TB egyik régi (elszakadt) lenvászon nadrágját, és kiderült, hogy a slicce pont megfelelő méretű.Nem lett…

Ennyi a maszkom. Olaszra zselėzett haj, púderezett arc, fáradt szürke beesett szemek. Emiatt kellene hetven perccel előbb bejönnöm mint az előadás kezdete. Meg a próbák kezdete. Ma is elkéstem, de nem hagytam magam. Beültem egy üres székbe, megcsináltam MAGAMNAK az egészet, és…

Nils Holgersonné 2010.12.03. 11:19

Álmok

Az egyikben TB ellopott egy laptopot (milyen szépen alliterál), csak úgy, brahiból, amin nagyon fontos adatok voltak. Nagyon fontosak. Igaziból ezek miatt lopta el, csak úgy kiváncsi volt, és meg akarta nézni, nem volt vele semmi dolga.De ezek az adatok annyira fontosak voltak, hogy TB-t…

6 komment

Címkék: álom

Ezt már a darab rendezője is észrevette, mert ha van pár másodpercem amikor semmit nem kell csinálnom, akkor előveszem az internetet a zsebemből és elfoglalom magam.De ma este rá kellett jönnöm, hogy nem egyszerűen arról van szó, hogy néha elfoglalom magam, hanem kicsit…

nem tudom eldönteni, mi a jobb. Visszabújni a tollpaplan alá, és ott megenni a reggeli müzlimet, vagy felvenni a puha, meleg házikabátomat (a pingvineset) és az ablakban állva nézni a hóesést.(fura egyébként, hogy tavaly vagy 3 bejegyzéssel ünnepeltem az elso, bénácska havat, most…

.. Táltos Bandi születésnapi meglepetés buliján készültek, múlt csütörtökön.A vidám hölgykoszorú TB becsomagolt ajándékára mutat, Bandi fényképezett.              Ja, nem Bandi fényképezett, hanem a Lajos,…

hogy majd legyen kivel mézeskalácsot sütni. Mert TB maximum a rajzolásért lelkesedik, és azért is csak mérsékelten. És mondjuk szoktam barátnőket hívni az ilyen alkalmakra, de most ez egy kivételes sütés volt, amikor időre kellett kész lenni. A díszítésre egyébként megjöttek…

TáltosBandi 2010.11.29. 23:05

Azt álmodtam

Azt álmodtam, hogy valaki felhív, és megkér, hogy töltsek pénzt a számlájára, hogy tudjon pókerezni.(Timothy Dolph)Felébredtem, volt egy fura érzésem úgyhogy megnéztem a számlámat, és valóra vált az álmom. Tényleg utaltam pénzt a POKERSTARS-nak. Hajnali fél háromkor úgy…

Szólj hozzá!

Címkék: poker

Minket mindenki elkényeztet, de leginkább maga az élet :) itt írtam, hogy idén különböző örömteli okok miatt ugyan, de nem lesz adventi naptárunk, pedig egyébként mennyire szeretem.És akkor pár nappal később kapunk egy ilyet filotás liliéktől:Tökéletes kivitelezés,…

Végül minden készen lett időben,- a zergék csodálkozva figyelik a hegymászókat (még egy régi régi terv kipipálva, Bandival olyan régen tervezzük ezt a rajzot a konyhai repedéshez, ami pont olyan meredeken fut fel a mennyezetig, mint az Alpok sziklás vonulatai - és most a véletlen a…

süti beállítások módosítása