Tudom, ezt Magyarországon nem szokás (hogy ki mennyit keres vagy költ, olyan témák, mint hogy ki részesíti előnyben a nedves törlőkendőt, a bidével szemben) de néha eljön a pillanat mikor be kell számolnunk a nép előtt, hogy miből sáfárkodtunk az elmúlt évben.

A színházban ez úgy működik, hogy egy nem összehajtott A4-es lapra nyomtatva megkapom a kimutatást, a többiek is, és bárki megnézheti bárkiét. Megnézhetném a főnökömét is. De meg is mutatná. Sőt megkérdezhetném, és elmondaná. De nem érdekel, mert tudom magamtól is. Mindenkiét tudom. Mindenki tudja mindenkiét.

A dolog aktualitását az adta, hogy most beszéltem legjobb (a másik legjobb) barátommal, aki meg van róla győződve,(párja van róla meggyőződve) hogy mi együtt N.H.-nével keresünk legalább havi nyolcezer eurót (kettőmillió-kétszázezer forint). Legalább. Havi. Nettó gondolom. Már ha legalább.

Imádom, ha azt hiszik jól élek. Imádom ha azt hiszik, ötmilliót keresek havonta, ebből simán New York, Loire menti kastélyok, Kína, ilyesmi. Mindenhol pár hét legalább. Akkor is imádom, hogy ez a látszat, ha járatni kell a motort a kastély ingyenes parkolójában ahonnan aztán kettőkor elhajt a biztonsági őr elalvás előtt, és akkor is ha a hotelszobában lábbal van beszakítva az ajtó, és a földön szétcincált ruhadarabok hevernek, és kabátban kell aludni olyan hideg van.

Viszont mikor ilyeneket hallok egy közgazdász szájából akkor rájövök, hogy túl vagyok árazva.

Hogy jött össze a nyolcezer euró? Rejtély.

N.H.-né PhD-s diák: 1000 euró.

Én részmunkaidőben dolgozom: 365 euró.

Ebből a lakbér meg a rezsi elvisz 550 eurót szóval szóval nekem marad kb. 140 euróm. Ebből a mobilszámla meg a betegbiztosítás 120 euró. Így.

:)

A madár öklendezte fel a ragacsos sárga epét, aztán már véres csomókat hányt, a néni meg bepánikolt, hirtelen nagyon tanácstalanul széttárta a karjait.

Köszönöm a figyelmet. Azon kedves olvasóinknak akik eddig hozzánk terveztek betörést, üzenem, hogy nem sok megtakarított pénzem van abból a havi mínusz harminc euróból.

N.H.-né bankban tartja az eurócentjeit, szóval akkor is egyenesen a bankba menjenek.

Tájékoztatni fogjuk olvasóinkat, ha elérjük a havi négyezer eurót. Nyolcezernél meg író-olvasó tali. Mi fizetünk mindent.

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr602697288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PraktikásMaimoni 2011.02.28. 20:43:36

Szurkolok, aztán megyek a talira. Viszem a családot is, hamáregyszer ingyé lesz.

missMarple 2011.02.28. 23:16:00

Imádod.Jól élsz.Ki vagy mi miatt magyarázkodsz?
Nedves törlőkendő.És bidé.
A túlárazás negatív kategória?

TáltosBandi 2011.03.01. 22:23:20

@missMarple: Nem gondolom, hogy a nyílt lapokkal játszás, egyenlő lenne a magyarázkodással. :) Felmerült, hogy milliomosok vagyunk, tisztáztam, hogy nem.

missMarple 2011.03.02. 13:49:11

@TáltosBandi : De még lehetsz!
"Az ismert angol milliomost megkérdezi egy újságíró, hogyan tett szert ekkora vagyonra.

– Nálam ez viszonylag hamar ment – válaszolja a milliomos. – Három hét alatt lezajlott az egész folyamat.

– Három hét alatt! – lelkendezik az újságíró. – Ez valóban csodálatos. Nem mondaná el az olvasóközönségnek, hogyan tette meg az első lépéseket?

– Szívesen – mondja a milliomos. – Az egész úgy kezdődött, hogy valamikor régen volt húsz fontom. Véletlenül megláttam, hogy valahol két szerszámoskamrát árusítanak, darabját tíz fontért. Megvettem mind a kettőt, rendbe hoztam, és a következő héten már húsz fontért adtam el darabját. Amint eladtam, azonnal vásároltam két fabarakkot húsz-húsz fontért. Rendesen kitakarítottam, és egy héten belül sikerült eladnom negyven fontért mindegyiket. Ezután böngészni kezdtem az újságokat, és találtam is egy hirdetést, melyben két kis üvegházat ajánlottak eladásra, nyolcvan fontot kértek értük. Mivel akkor már volt nyolcvan fontom, megvettem a két üvegházat…

– És persze azokat is rendbe hozta…

– …megvettem a két üvegházat, hazamentem, otthon várt rám egy távirat, amelyben értesítettek, hogy birminghami nagybátyámtól ötmillió fontot örököltem. Na, mondtam magamban, a fene se fog tovább szarakodni ezekkel az ócska bódékkal…"

anyahajo (törölt) 2011.03.05. 08:46:41

Az van, hogy Nyugaton élsz, és Nyugaton mindenki zsírgazdag. Nem ér lerombolni a csodás ideálképet :D

Bécsi_Nikol · http://unserwien.blogspot.com/ 2011.03.08. 09:37:39

Áááá, ne aggódjatok! Rólunk is mindenki azt hiszi, hogy kő gazdagok vagyunk. De én már nem veszem a fáradtságot, hogy magyarázkodjak, hogy tuggyátok itt a kiadások sokkal másabbak, mint otthon. Vegyük például a kéményseprőt, vagy a kazánszerelőt. Vagy a kulcsmásolót. Vagy a lakásajtó zárjának a feltörését. Vagy a CASCO-mat. A lakbérről már ne is beszéljünk. De ezek a költségek senkit nem érdekelnek. Csak az izgatja őket, hogy mennyit keresek. Az hogy mi marad hóvégén? Az nem fontos. :-(
Amúgy a 8e EUR nem túl sanszos, de egy 2 keresős családban az 4-5e EUR az esélyes. Ezt most nettóban mondom. De ez nem garantálja, hogy hó végén marad is valami a számládon. :-D

babaBonBon 2011.03.08. 10:23:50

Nem értem miért zavar az titeket, ha azt gondolják, jobban éltek, mint a valóságban.

Bécsi_Nikol · http://unserwien.blogspot.com/ 2011.03.08. 11:01:12

baba@babaBonBon: Mert ennek megfelelően mások az elvárások irányunkban. :-)
Ha netán panaszkodsz valami financiális gondra, akkor senki nem vesz komolyan...
Nem is tudom, de olyan furcsán pislognak rád a rokonok. És vannak új megjegyzések, olyanok, amelyek eddig nem voltak...
Ráadásul látom mindenkinek a szemében az EUR kalkulátort, ha netán kiadásokról beszélünk. :-D

Bécsi_Nikol · http://unserwien.blogspot.com/ 2011.03.08. 11:03:28

Az EUR kalkulátor alatt azt értem, ami az említett kiadások alapján a mi jövedelmünket próbálja számolni. :-)

TáltosBandi 2011.03.08. 12:13:06

@Bécsi_Nikol: Azért kipróbálnám egyszer azt az ötezer nettót. :)

TáltosBandi 2011.03.08. 12:15:17

@babaBonBon: Engem azért zavar, mert két éve még véradásból, meg wc takarításból tartottam el magam az egyetem mellett és arra is azt mondták, hogy de jó nekem biztosan elkölthetetlenül sok pénzem van.

TáltosBandi 2011.03.08. 12:17:39

@Bécsi_Nikol: Mondjuk ez biztos olyasmi, hogy én is látatlanban irigykednék bárkire aki Svédországban vagy Kuvaitban dolgozik, mert ott is biztos utánad dobják az aranyrudakat hó végén. ;)

Bécsi_Nikol · http://unserwien.blogspot.com/ 2011.03.08. 13:18:07

@TáltosBandi : hosszabb időre tervezitek a bécsi tartózkodást? Ha igen, akkor esélyesek lehettek rá. :-D
Én a svédekre nem irigyekedem, mert sötét és hideg van arrafelé az év nagy részében. Kuvait-ban meg állandóan melegem lenne és folyton hunyorognék a napsütéstől. Maradok Bécsnél. :-D
süti beállítások módosítása